Az U11-es és az U13-as II. osztályú döntőkkel zárul az idei Futsal7vége

2019. február. 28., 15:00   |    

Az U11-es és az U13-as II. osztályú döntőkkel zárul az idei Futsal7vége

Már csak az utolsó két döntő maradt hátra a 2018/2019. évi Pest Megyei Futsal7vége maratoni sorozatából. Az előttünk álló hétvégén azonban az U11-es és U13-as II. osztályú négyes döntőkkel lezárul a torna, amelynek végjátékára március 3-án, vasárnap 9 órától az impozáns és minden igényt kielégítő Törökbálinti Sportközpontban kerül sor.

Az U11-esek tornája 2013 óta van jelen a Futsal7végék történetében, ám II. osztályú küzdelmekre csak tavaly került első alkalommal sor, akkor a Szada I. nyerte meg a sorozatot. Ezúttal azonban mindenképpen trónfosztásra kerül sor, hiszen ők most nem tagjai a végjátéknak, ellenben a Szigetszentmiklós, a Pilisvörösvári UFC, a Nagykáta és a Mogyoród FC egyaránt a végső siker reményében lép pályára. A klubok részéről a nagy érdeklődést mutatja eme korosztályban, hogy a tavalyi küzdelmekben 60, idén pedig már 82 induló együttes vett részt.

Március 3., vasárnap (Törökbálinti sportcentrum)

7. U11-es Pest Megyei Futsal7vége, II. osztály (négyes döntő)
Elődöntők:
Szigetszentmiklós – Mogyoród FC, 9.00.
Pilisvörösvári UFC – Nagykáta, 9.35.
Mogyoród FC – Szigetszentmiklós, 10.10.
Nagykáta – Pilisvörösvári UFC, 10.45.
A 3. helyért: a két elődöntő vesztese, 11.30.
Döntő: a két elődöntő győztese, 12.05.

Akárcsak az U11-es korosztály II. osztályának esetében, az U13-asok hasonló tornáinak sincs még – egyelőre – jelentősebb múltja, hiszen a tavalyi volt az első kiírás, noha a 2012-es év kivételével 2011 óta rendeznek már ebben a korosztályban futsaltornát a gyerekeknek. Náluk is bizonyosan új név kerül majd fel a serlegre, hiszen a tavalyi győztes, a váci Dunakanyar-Régió UFC II. nem tagja a négyes döntőnek, a budapesti Erzsébeti SMTK, a Jászberény, valamint két Pest megyei alakulat, a Dunakanyar-Szentendre I. és a Dunaharaszti III. egyaránt ott van a legjobbak között. Az élénk részvételi kedv az U11-esekével csaknem megegyező, a 2018-as 59-hez képest a most záruló sorozatban 81-en álltak rajthoz, azaz stabilan magas létszám figyelhető meg.

8. U13-as Pest Megyei Futsal7vége, II. osztály, négyes döntő
Elődöntők:
Erzsébeti SMTK – Dunakanyar-Szentendre I., 13.00.
Jászberény – Dunaharaszti III., 13.35.
Dunakanyar-Szentendre I. Erzsébeti SMTK, 14.10.
Dunaharaszti III. – Jászberény, 14.45.
A 3. helyért: a két elődöntő vesztese, 15.30.
Döntő: a két elődöntő győztese, 16.05.


További hírek

Általános
Tájékoztatás a hétvégi felnőtt bajnoki mérkőzések esetleges halasztásáról

2026-05-15 11:58:16

Tájékoztatás a hétvégi felnőtt bajnoki mérkőzések esetleges halasztásáról

Az előttünk álló hétvégére vonatkozó időjárási előrejelzések jelentős mennyiségű csapadékot, heves esőzéseket valószínűsítenek, amelyek akár egyes felnőtt labdarúgó-mérkőzések elmaradását is eredményezhetik.

Általános
III. osztály, Déli csoport: visszalépett az Újlengyel

2026-05-08 15:15:16

III. osztály, Déli csoport: visszalépett az Újlengyel

A Pest vármegyei III. osztály, Déli csoportjának mezőnye a hajrára, azaz az utolsó négy fordulóra megfogyatkozott, az eddigi 14 helyett ugyanis már csak 13 sportszervezet folytatja a bajnokságot, mivel az Újlengyeli DSE férfi felnőttcsapata a múlt hétvégi, 22. forduló előtt létszámproblémák miatt visszalépett.

Általános
Fair Play Cup regionális döntő: mindkét Pest vármegyei együttes bejutott az országos döntőbe

2026-05-06 11:57:13

Fair Play Cup regionális döntő: mindkét Pest vármegyei együttes bejutott az országos döntőbe

Április 29-én, a gödöllői Szűcs Lajos Sportcentrum adott otthont a Fair Play Cup regionális döntőjének, ahova – a korábbi évekhez hasonlóan – Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád és Pest vármegye legjobbjai érkeztek.

Általános
Június 22-én alapfokú játékvezetői tanfolyam indul Pest vármegyében

2026-05-06 11:41:03

Június 22-én alapfokú játékvezetői tanfolyam indul Pest vármegyében

Az MLSZ Pest Vármegyei Igazgatóság Játékvezetői Bizottsága június 22-én alapfokú játékvezetői tanfolyamot indít.

Értesítők, információk

2026-05-18 00:00:00

Frissült a versenyügyi határozatok tára (2026.05.18.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.

2026-05-14 00:00:00

Frissült a fegyelmi határozatok tára (2026.05.14)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.

2026-05-06 00:00:00

Frissült a fellebbviteli határozatok tára (2026.05.06.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.

Szponzorok