Abszolút siker: a Nyugat-válogatott győzött Telkiben

2010. június. 21., 02:14   |    

Abszolút siker: a Nyugat-válogatott győzött Telkiben

A Nyugat-válogatott nyerte a Telkiben szombaton délután megrendezett Winnersport Régió Kupa döntőjét. A sorozatban a hat NB III-as csoport két-két csoportban versengett a "továbbjutást" érő első helyért.

A Nyugat-válogatott nyerte a Telkiben szombaton délután megrendezett Winnersport Régió Kupa döntőjét. A sorozatban a hat NB III-as csoport két-két csoportban versengett a "továbbjutást" érő első helyért.

Keleten az Alföld-, Mátra-, Tisza-, míg Nyugaton a Bakony-, Dráva-, Duna-csoport legjobbjainak helyezése a körmérkőzések során alakult ki. Keleten a Tisza-válogatott, míg Nyugaton - a sorozat létrehozása óta először - a Duna-válogatott végzett az élen, s játszotta a finálét kiegészülve az országrészenkénti más-más csoportok játékosaival, immár Kelet- és Nyugat-válogatott néven. A győztes képviseli hazánkat az UEFA Winnersport Régió Kupa nemzetközi tornáján, amelyet idén ősszel Magyarországon, előreláthatólag Bükfürdőn rendeznek.


Kelet-válogatott - Nyugat-válogatott
1-3 (0-0)

Telki, 200 néző. Vezette: Lovas L. (Kormányos II G., Orosz K.)
KELET-VÁLOGATOTT: Makó Róbert (Nagyecsed) - Patály János (Nagyecsed), Kántor Zsolt (Ibrány), Markos János (Nyíregyháza II), Koskovits György (Kemecse) - Németh Attila (Nyírmada), Cseke Attila (Tuzsér), Jeddi Béla (Ibrány), Spekker Tamás (Tuzsér) - Vicickó László (Tiszakanyár), Hamar Ádám (Jászberény). Edző: Feczkó Tamás és Koszta Péter.
CSERE: Spekker Tamás helyett Sápi József (Putnok) az 52., Németh Attila helyett Katona György (Nyírmada) a 60., Vicickó László helyett Huszárik Zsolt (Tisza Volán) a 65., Patály János helyett Kató István (Ibrány) a 72., Cseke Attila helyett Csáki Róbert (Nagyecsed) a 75. percben.
NYUGAT-VÁLOGATOTT: Tóth Jenő (Celldömölk) - Rétsági Ákos (Dunaharaszti), Hégner Zoltán (Dunaharaszti), Dallos Gábor (Soproni VSE-GYSEV), Leitold Tamás (Veszprém) - Mészáros Dániel (Törökbálint), Szöllősi Ferenc (Sárisáp), Kajdácsi Imre (Dunaharaszti) - Böcskör Zsolt (Soproni VSE-GYSEV), Fábián Imre (Dombóvár), Kövedi Milán (Újbuda). Edző: Bognár György és Króner Péter.
CSERE: Szöllősi Ferenc helyett Németh Gábor (Csepel) az 50., Böcskör Zsolt helyett Szabados Tamás (Dorog) a 60., Hégner Zoltán helyett Burucz Barna (Nagykanizsa) a 60., Fábián Imre helyett Borsi Márton (Rákoscsabai KSK-Rojik) a 62., Mészáros Dániel helyett Haraszkó Sándor (Csepel) a 80. percben.
GÓL: Vicickó L., ill. Kajdácsi I., Szabados T., Németh G. (11-esből).
SÁRGA LAP: Kántor Zs., Jeddi B., Makó R., ill. Hégner Z., Kajdácsi I., Kövesdi M.
KIÁLLÍTVA: Kajdácsi I. (a második sárga lap után) a 77. percben.
JÓK: Jeddi B., Kántor Zs., Markos J., ill. Dallos G., Kövesdi M., Fábián I., Leitold T.

Újabb fotók kerültek fel honlapunk képgalériájába:
- [KEPGALERIA(32)(WINNER Amatőr Kupa-döntő: Kelet - Nyugat 0-3, Telki, 2010. június 19. képgaléria)]

A Sportszelet keddi és pénteki lapszáma bővebb terjedelemben beszámol a döntőről.

További hírek

Általános
Tegyünk együtt a biztonságos környezetért!

2026-04-07 13:20:21

Tegyünk együtt a biztonságos környezetért!

A Magyar Labdarúgó Szövetség kiemelt figyelmet fordít a sportág égisze alatt szereplő gyermekek védelmére, fizikai és mentális jóllétére. Prioritás a 18 év alatti játékosok fejlődésének támogatása, hogy a pályán és azon kívül is biztonságot, pozitív visszacsatolást adó, támogató környezetben fejlődhessenek.

Általános
Áldott húsvéti ünnepeket kívánunk!

2026-04-05 08:30:00

Áldott húsvéti ünnepeket kívánunk!

A Magyar Labdarúgó Szövetség Pest Vármegyei Igazgatósága békés, egészségben eltöltött húsvéti ünnepeket kíván minden kedves partnerének!

Általános
Pest Vármegyei Kupa: FÉMALK-Dunavarsány – Felsőpakony és Vác – Pilis a fináléért

2026-03-27 16:06:04

Pest Vármegyei Kupa: FÉMALK-Dunavarsány – Felsőpakony és Vác – Pilis a fináléért

Az MLSZ Pest Vármegyei Igazgatóság Versenyiroda a korábbi évek hagyományaihoz híven ma délután a megjelent sportszervezetek képviselőinek jelenlétében a Vármegyeházán kisorsolta a Pest Vármegyei Kupa elődöntőinek, valamint a két még fennmaradó országos főtáblás helyért a területi sorozat részeként zajló Magyar Kupa pótselejtezők párosításait.

Általános
Tájékoztató a TAVONT négyes döntő miatti estleges meccsmódosításokról

2026-03-27 14:55:05

Tájékoztató a TAVONT négyes döntő miatti estleges meccsmódosításokról

Mint az már bizonyára sokak előtt ismert, a Pest vármegyei amatőrválogatott a decemberi tápiószentmártoni selejtezőt hibátlanul abszolválta, ezzel kvalifikálta magát az országos döntőbe, amelyet 2026. május 1-én (pénteken) és 2-án (szombaton) Telkiben rendeznek. A Területi Amatőrválogatottak Országos Nagypályás Tornája (TAVONT) négyes döntőjének nyertese egyben megváltja jegyét az UEFA Regions’ Cup 2026/2027-es lettországi selejtezőjére.

Értesítők, információk

2026-04-08 00:00:00

Frissült a fegyelmi határozatok tára (2026.04.08)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.

2026-04-07 00:00:00

Frissült a versenyügyi határozatok tára (2026.04.07.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.

2026-01-20 00:00:00

Frissült a fellebbviteli határozatok tára (2026.01.20.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.

Szponzorok