Augusztus 26-28. között Gödöllőn edzőtáborozik Németh Antal szakmai igazgató irányításával 96 tehetséges futballista. A megye tizenkét alközpontjából 8-8 kiemelkedő játékos lett meghívva. A gyerekek a három nap alatt négy edzésen és két szakmai beszélgetésen vesznek részt. A foglalkozások megtartásában az alközpontvezetők és körzetvezetők segítenek. A stábhoz természetesen hozzátartozik kapusedző és fizioterapeuta is. A tábor célja, hogy a szakemberek felmérjék a 2002-es korosztályt és pozitív megerősítést adjanak a játékosoknak, valamint a környezetüknek.

A Pest Vármegyei Futsal7végék a soron következő hétvégén, január 25-én, szombaton és 26-án, vasárnap már ismét a megszokott módon, kétnapos fordulóval folytatódnak. A 13. kiírással – teljesen új lebonyolítási szisztéma szerint – elrajtol az öregfiútorna, míg a felnőtt férfi mezőny már a negyeddöntőkkel folytatja, melynek tétje a legjobb négy közé jutás. Az utánpótláskorosztályok meccseivel kiegészülve ezúttal 12 helyszínen összesen 277 mérkőzést játszanak a csapatok.
Az előzetes nevezések lezárultával a szervező MLSZ Pest Vármegyei Igazgatóság elkészítette a szombaton, Gödöllőn 15:00 órától megrendezendő 15. Évindító Pest Vármegyei Futballszakmai Nap kispályás (5+1-es) labdarúgótornájának sorsolását.
A szombati országos központi középiskolai felvételi vizsgák miatt hétvégén ismét egynapos fordulót rendeznek a Pest Vármegyei Futsal7végéken, melynek aktuális játéknapja január 19., vasárnap. A tervezett program alapján ezúttal 11 helyszínen összesen 156 mérkőzést játszanak majd a csapatok.
Az MLSZ Pest Vármegyei Igazgatóság Versenyiroda elkészítette a Pest Vármegyei Női Kupa 2. fordulójának párosításait, melynek tétje a legjobb négy közé jutás lesz. A következő játéknapra március első hétvégéjén kerül sor.