A megyei futballvezetés köreiből származó ötlet alapján, Pataky Attila és Gömöry Zsolt – akik évtizedek óta alkotnak maradandót a magyar rockzenében az EDDA Művek tagjaiként – zenei munkásságnak köszönhetően elkészült a Pest megyei futballinduló, a „Piros-fehér-zöld”. A produkció közel negyven megyei település és sportklub összefogásának köszönhetően valósult meg. A dalt 2016. október 19-én délben, a nyáron elkészült modern, minden igényt kielégítő Dabasi Utánpótláscentrumban mutatták be a megye labdarúgó-társadalma, valamint a sajtó képviselői számára. A dal a Sportszelet című, a Pest megyei amatőr és utánpótlás labdarúgással foglalkozó hetilap egy vadonatúj EDDA-albumot is kiadott, a CD-n a Piros-fehér-zöld mellett a Győzni fogunk! (1990), az Állj mellém! (2014), A sirály (1997) és az Örökre fennmaradsz (1996) című slágerek újramasterelt verziója is hallható. Az album október 25-én kerül a boltokba.
Az esemény megnyitójaként a közel 150 megjelent vendég – akiknek soraiban többek között polgármesterek, egyesületi vezetők, illetve a sajtó képviselői ültek – Pintér Tibor színművész, a Nemzeti Lovas Színház igazgatója előadásában hallgathatta meg a Himnusz sorait, majd a rendezvénynek Pest megye és az ország szívében tökéletes otthont biztosító Dabas város polgármestere, Kőszegi Zoltán köszöntötte a megjelenteket. Őt a felszólalók sorában – az esemény moderátora, Feldman László dabasi önkormányzati képviselő felkérésére – házigazdaként Szlahó Csaba, Vecsés város polgármestere, a Magyar Labdarúgó Szövetség Pest megyei társadalmi elnöke követte, majd Benkő Tamás ötletgazda, a Sportszelet című közép-magyarországi sportlap társalapítója, dunakeszi önkormányzati képviselő, megyei futballigazgató szólt a közönséghez. A köztudottan EDDA rajongó, 70-szeres válogatott labdarúgó és edző, Nyilasi Tibor beszéde zárta a sort, majd mielőtt a színpadra felsorakozó gyerekhad előtt – akik a támogató egyesületek és a válogatott hivatalos szerelésében pompáztak – Pataky Attila és Gömöry Zsolt előadta volna a dalt, megosztottak néhány kulisszatitkot futballhoz való kötődésükről és a zene megvalósulásáról.
Az ünnepség állófogadással zárult – a dal bemutatását követően Pánczél Károly országgyűlési képviselő, az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottsága elnöke mondott pohárköszöntőt –, majd távozáskor minden jelenlévő ajándékcsomagot kapott, mely többek között tartalmazta az újonnan megjelent CD-albumot, rajta a „Piros-fehér-zöld” futballindulóval, melynek remélhetőleg holmi megyehatár nem szabhat gátat, országszerte megismerik, s minden futballpályán felcsendül majd!
Íme a dalhoz készült lyrics videó
Az alábbi linkre kattintva érhető el a dal hivatalos Facebook oldala: Piros-fehér-zöld futballinduló Pest megyéből
Ide kattintva tekinthetik meg a 236 fényképet tartalmazó fotóalbumot a sajtó nyilvános dalbemutatóról: Dalbemutató és sajtótájékoztató
2026-02-27 13:57:58
Március 24-én, kedden 17:30 órától ünnepélyes külsőségek mellett a Pesti Vármegyeháza Dísztermében (1052 Budapest, Városház utca 7.) rendezi igazgatóságunk hagyományos rendezvényét, a 13. Pest Vármegyei Gólkirályok Gáláját.
2026-02-27 13:14:32
Az MLSZ számára fontos a női szakág népszerűsítése és a csapat támogatottsága, ezért lehetőséget biztosít az egyesületekben és a grassroots-programokban résztvevő, iskolákban (Bozsik Intézményi Program, Fair Play Cup) focizó gyerekek (U19-es korosztályig) és nevelőik számára, hogy a „Gyermekszektor-program” keretében, térítésmentesen nézhessék meg a mérkőzést. Ez a lehetőség rendelkezésére áll valamennyi igazolt, női felnőtt korosztályban szereplő játékosnak is.
2026-02-26 15:16:51
Február 28-án, szombaton és március 1-jén, vasárnap rendezik a két utolsó játéknapot a Pest Vármegyei Futsal7végék 2025/2026-os kiírásában, ennek során tíz helyszínen 249 mérkőzést játszanak a résztvevő csapatok.
2026-02-23 14:41:33
A 2025/2026-os szezonban a férfi felnőtt NB III-as futsalbajnokság hat vármegye szervezésében valósul meg. Pesthez ebben az évadban az Északi csoport tartozik, melynek pontvadászata tíz együttes részvételével ma folytatódik.
2026-02-25 00:00:00
Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.
2026-02-24 00:00:00
Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.
2026-01-20 00:00:00
Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.
2017-08-22 10:31:30
2017-06-22 14:29:06
2017-06-09 14:18:24