Ezúton értesítjük, hogy 2025. augusztus 29-ig lehet nevezni az MLSZ Pest Vármegyei Igazgatóság futsalversenyeire, a fiú U15-ös és a B. Nagy Zoltán regionális női felnőtt futsalbajnokságra. A pontvadászatokra – melyekről bővebb információk lentebb olvashatók – az IFA-rendszeren keresztül lehet nevezni (melyek a futsal fülön találhatók, a Pest /vár/megyei versenyek között).
Fiú U15-ös futsalbajnokság
Őszi-tavaszi rendszerű, elsősorban hétközi játéknapokon és a résztvevők által foglalt termekben zajló, TAO-támogatott futsalbajnokság (egy nap egy, futó órával mért 2x35 perces mérkőzés, minimum 14 találkozó/csapat az évadban).
Korosztályi megkötés: 2011-2013-as születésűek.
Fontos változás, hogy a sportszervezetek csak abban az esetben részesülhetnek TAO-támogatásban, amennyiben érintett csapatuk versenyügyi felelőssége (pl. lemondás, ki nem állás, pályahiány) miatt maximum EGY bajnoki mérkőzésük marad el – és persze szabályosan befejezik a bajnokságot (azaz nem lesznek kizárva vagy nem lépnek vissza).
További fontos információk a versenykiírásban.
B. Nagy Zoltán regionális női felnőtt futsalbajnokság
A versenyt ezúttal is tornarendszerű bajnokságként bonyolítjuk le két (I. és II.) osztályban, ősszel és tavasszal havonta egy, a női ¾ pályás labdarúgó-bajnokságot elkerülő (amint az az őszre vonatkozóan már meg is tekinthető honlapunkon), míg a téli labdarúgószünetben akár havi két hétvégi, szintén két-három mérkőzéses tornával.
A nevezési díj 220.000 Ft, amely a TAO-díjcsökkentésnek köszönhetően 22.000 Ft – melyet az MLSZ PVMI számlája ellenében, utólag kell majd átutalni, s amely ezúttal is teljes egészében magába foglalja az MLSZ PVMI által központilag biztosított, a mérkőzések helyszínéül szolgáló csarnokok/termek bérleti és egyéb szolgáltatási díját is.
További fontos információk a versenykiírásban.
2026-05-15 11:58:16
Az előttünk álló hétvégére vonatkozó időjárási előrejelzések jelentős mennyiségű csapadékot, heves esőzéseket valószínűsítenek, amelyek akár egyes felnőtt labdarúgó-mérkőzések elmaradását is eredményezhetik.
2026-05-08 15:15:16
A Pest vármegyei III. osztály, Déli csoportjának mezőnye a hajrára, azaz az utolsó négy fordulóra megfogyatkozott, az eddigi 14 helyett ugyanis már csak 13 sportszervezet folytatja a bajnokságot, mivel az Újlengyeli DSE férfi felnőttcsapata a múlt hétvégi, 22. forduló előtt létszámproblémák miatt visszalépett.
2026-05-06 11:57:13
Április 29-én, a gödöllői Szűcs Lajos Sportcentrum adott otthont a Fair Play Cup regionális döntőjének, ahova – a korábbi évekhez hasonlóan – Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád és Pest vármegye legjobbjai érkeztek.
2026-05-06 11:41:03
Az MLSZ Pest Vármegyei Igazgatóság Játékvezetői Bizottsága június 22-én alapfokú játékvezetői tanfolyamot indít.
2026-05-18 00:00:00
Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.
2026-05-14 00:00:00
Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.
2026-05-06 00:00:00
Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.
2017-08-22 10:31:30
2017-06-22 14:29:06
2017-06-09 14:18:24