Az U15-ösök szombaton döntőznek Budaörsön

2019. június. 07., 15:10   |    

Az U15-ösök szombaton döntőznek Budaörsön

A Magyar Labdarúgó Szövetség Versenyigazgatósága június 8-án, szombaton, 13 órától Budaörsön, az Aramis SE Futsalcsarnokban rendezi meg az országos fiú futsal bajnokság U15-ös korosztályában a négyes döntőket.

Ebben a korosztályban két Pest megyei gárda, a Sáfár Utánpótlás Egyesület (SUPE) és a Dunakeszi Kinizsi Futsal Klub is kvalifikálta magát a legjobbak közé. Az elődöntőben egy mérkőzésen dől el a továbbjutás, majd ezt követően kerül sor a helyosztókra.

Június 8., szombat (Budaörs, Aramis-csarnok)

Elődöntők:
Dunakeszi Kinizsi FK – Újbuda, 13.00.
SUPE – Szekszárd, 13.50.
A 3. helyért: a két elődöntő vesztese, 14.40.
Döntő: a két elődöntő győztese, 15.30.

A két együttes szakvezetője így nyilatkozott a négyes döntőt megelőzően:

TONY IULIU SAFAR, a SUPE edzője: – Nagy lehetőséget látok a négyes döntőn való szereplésben. A miénk egy olyan egyesület, ahol nem az eredménycentrikusság az elsődleges szempont, éppen ezért a tornát megelőzően sem volt semmilyen kitűzött cél, illetve elvárás a csapattal szemben. Számunkra sokkal fontosabb, hogy a játékosok játsszák a futsalt, és azt az egyéni teljesítményt mutassák be a mérkőzéseken, amit az edzéseken megcsinálnak, ezt mindig sulykolom is nekik, hiszen a befektetett munka meghozza az eredményét. Ha így lesz, akkor nincs miért aggódnunk. Döntőbeli ellenfeleinket természetesen elég jól ismerjük; az Újbudával Kunhegyesen egész jó kis mérkőzést játszottunk, kétszer is vesztes helyzetből sikerült egyenlítenünk és végül nyernünk.

TÁNCZOS TIBOR, a Dunakeszi Kinizsi FK edzője: – Csapatunk a final fourba jutással már maximálisan megtette a magáét. Akár úgy is fogalmazhatnék, hogy innentől kezdve számunkra már minden mérkőzés ajándék. Persze, mivel mi is sportemberek vagyunk, bizony, evés közben jön meg az étvágy, s ha már itt vagyunk, szeretnénk nyerni. Úgy gondolom, nincs mitől tartanunk; teljes kerettel vághatunk neki a hétvégi budaörsi négyes döntőnek. Ha azt nyújtja a csapat, amit eddig is gyakoroltunk, akkor aligha érhet bennünket meglepetés. Természetesen ismerjük és tiszteljük ellenfeleinket, a Dunakeszitől még a Pest Megyei Futsal7vége döntőjében kaptunk ki szoros mérkőzésen, Monoron, az Újbudával a középdöntő-selejtezőben döntetlent játszottunk, míg a szekszárdiakat a középdöntő során saját csarnokukban fektettük két vállra.

Az alábbiakban MLSZ Pest megyei igazgatója, Benkő Tamás nyilvános levelét tesszük közzé, melyet a négyes döntő két résztvevője, a SUPE és a Dunakeszi Kinizsi FK vezetői, edzői, játékosai, valamint a gyerekek szülei felé írt:

 


Letölthető dokumentumok


Címkék:

További hírek

Általános
Tájékoztatás a hétvégi felnőtt bajnoki mérkőzések esetleges halasztásáról

2026-05-15 11:58:16

Tájékoztatás a hétvégi felnőtt bajnoki mérkőzések esetleges halasztásáról

Az előttünk álló hétvégére vonatkozó időjárási előrejelzések jelentős mennyiségű csapadékot, heves esőzéseket valószínűsítenek, amelyek akár egyes felnőtt labdarúgó-mérkőzések elmaradását is eredményezhetik.

Általános
III. osztály, Déli csoport: visszalépett az Újlengyel

2026-05-08 15:15:16

III. osztály, Déli csoport: visszalépett az Újlengyel

A Pest vármegyei III. osztály, Déli csoportjának mezőnye a hajrára, azaz az utolsó négy fordulóra megfogyatkozott, az eddigi 14 helyett ugyanis már csak 13 sportszervezet folytatja a bajnokságot, mivel az Újlengyeli DSE férfi felnőttcsapata a múlt hétvégi, 22. forduló előtt létszámproblémák miatt visszalépett.

Általános
Fair Play Cup regionális döntő: mindkét Pest vármegyei együttes bejutott az országos döntőbe

2026-05-06 11:57:13

Fair Play Cup regionális döntő: mindkét Pest vármegyei együttes bejutott az országos döntőbe

Április 29-én, a gödöllői Szűcs Lajos Sportcentrum adott otthont a Fair Play Cup regionális döntőjének, ahova – a korábbi évekhez hasonlóan – Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád és Pest vármegye legjobbjai érkeztek.

Általános
Június 22-én alapfokú játékvezetői tanfolyam indul Pest vármegyében

2026-05-06 11:41:03

Június 22-én alapfokú játékvezetői tanfolyam indul Pest vármegyében

Az MLSZ Pest Vármegyei Igazgatóság Játékvezetői Bizottsága június 22-én alapfokú játékvezetői tanfolyamot indít.

Értesítők, információk

2026-05-18 00:00:00

Frissült a versenyügyi határozatok tára (2026.05.18.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.

2026-05-14 00:00:00

Frissült a fegyelmi határozatok tára (2026.05.14)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.

2026-05-06 00:00:00

Frissült a fellebbviteli határozatok tára (2026.05.06.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.

Szponzorok