Az UTE nyerte az U11 I. osztály, míg az Isaszeg BSC az U15-ös leány Futsal7végét

2019. február. 26., 11:14   |    

Az UTE nyerte az U11 I. osztály, míg az Isaszeg BSC az U15-ös leány Futsal7végét

Február 23-án, szombaton újabb két döntőnek adott otthont a Monor Városi Sportcsarnok. Előbb a 7. Pest Megyei U11-es I. osztályú, majd a 2. U15-ös leány Futsal7vége fináléira került sor. A fiúknál az UTE I., míg a lányoknál az Isaszeg BSC érdemelte ki az aranyérmeket.

A napot az U11-esek versengése nyitotta. Az oda- és visszavágós elődöntőkben az UTE I. a Bolha-FTSE I-el találkozott, míg a Gödöllői SK I. és II. házon belül döntötte el, ki érdemes a fináléra. Az UTE és a GSK I. kettős győzelemmel abszolválta a maga elődöntőjét, így ők játszhatták a sorozat utolsó, mindent eldöntő találkozóját. A döntőben nagyon izgalmas csatát láthatott a kilátogató nézősereg, a 2x15 perces mérkőzés végén aztán a negyedik kerületi gárda örülhetett, miután 2–1-re múlta felül a Gödöllő I-et. A harmadik helyért is nagy küzdelmet vívtak a résztvevő felek, amit a hajrában szerzett találattal a Gödöllő II. nyert meg. A négyes döntő legjobb kapusa a szakmai szavazatok alapján a Gödöllő I-et erősítő Debreczeni Milán lett, míg a legjobb mezőnyjátékosnak a lila-fehérek futsalosa, Székely Péter bizonyult. A négyes döntő gólkirályi címét 6 találattal a Gödöllői SK I. játékosa, Balog Kristóf nyerte.

7. Pest Megyei I. osztályú U11-es Futsal7vége bajnoka, az UTE I.

A szombati négyes döntők sorát az U15-ös lányok folytatták. Az elődöntőkből az Isaszeg BSC és az Airnergy egyaránt kettős győzelemmel jutott a fináléba. A harmadik helyért az Astra és a TFSE mérettette meg magát, az összecsapás után a TFSE örülhetett. A végső győzelmet a Pest megyei Isaszeg Bázis SC együttese zsebelte be, miután a döntőben 5–0-ra felülkerekedett az Airnergy FC gárdáján. A négyes döntő gólkirálya 5 találattal az isaszegiek játékosa, Mayer Zsófia lett. A legjobb kapusnak a TFSE csapatából Csapó Zoét szavazták meg az érintettek, míg a legjobb mezőnyjátékos címet Pozsár Ramóna Kíra érdemelte ki az Isaszeg együtteséből.


2. Pest Megyei U15-ös leány Futsal7vége bajnoka, az Isaszeg BSC

Az ünnepélyes eredményhirdetéseknél a díjakat Rózsavölgyi Sándor, az MLSZ Pest megyei társadalmi alelnöke, Benkő Tamás, az MLSZ Pest megyei igazgatója, valamint, Gallai Gergő, az MLSZ Pest Megyei Igazgatóság Versenyirodájának vezetője adta át.

A döntőkön készült fényképfelvételek galériába rendezve:
– A 7. Pest Megyei I. Osztályú U11-es Futsal7vége négyes döntője képekben
– A 2. Pest Megyei U15-ös leány Futsal7vége négyes döntője képekben

 


További hírek

Általános
Tegyünk együtt a biztonságos környezetért!

2026-04-07 13:20:21

Tegyünk együtt a biztonságos környezetért!

A Magyar Labdarúgó Szövetség kiemelt figyelmet fordít a sportág égisze alatt szereplő gyermekek védelmére, fizikai és mentális jóllétére. Prioritás a 18 év alatti játékosok fejlődésének támogatása, hogy a pályán és azon kívül is biztonságot, pozitív visszacsatolást adó, támogató környezetben fejlődhessenek.

Általános
Áldott húsvéti ünnepeket kívánunk!

2026-04-05 08:30:00

Áldott húsvéti ünnepeket kívánunk!

A Magyar Labdarúgó Szövetség Pest Vármegyei Igazgatósága békés, egészségben eltöltött húsvéti ünnepeket kíván minden kedves partnerének!

Általános
Pest Vármegyei Kupa: FÉMALK-Dunavarsány – Felsőpakony és Vác – Pilis a fináléért

2026-03-27 16:06:04

Pest Vármegyei Kupa: FÉMALK-Dunavarsány – Felsőpakony és Vác – Pilis a fináléért

Az MLSZ Pest Vármegyei Igazgatóság Versenyiroda a korábbi évek hagyományaihoz híven ma délután a megjelent sportszervezetek képviselőinek jelenlétében a Vármegyeházán kisorsolta a Pest Vármegyei Kupa elődöntőinek, valamint a két még fennmaradó országos főtáblás helyért a területi sorozat részeként zajló Magyar Kupa pótselejtezők párosításait.

Általános
Tájékoztató a TAVONT négyes döntő miatti estleges meccsmódosításokról

2026-03-27 14:55:05

Tájékoztató a TAVONT négyes döntő miatti estleges meccsmódosításokról

Mint az már bizonyára sokak előtt ismert, a Pest vármegyei amatőrválogatott a decemberi tápiószentmártoni selejtezőt hibátlanul abszolválta, ezzel kvalifikálta magát az országos döntőbe, amelyet 2026. május 1-én (pénteken) és 2-án (szombaton) Telkiben rendeznek. A Területi Amatőrválogatottak Országos Nagypályás Tornája (TAVONT) négyes döntőjének nyertese egyben megváltja jegyét az UEFA Regions’ Cup 2026/2027-es lettországi selejtezőjére.

Értesítők, információk

2026-04-10 00:00:00

Frissült a fegyelmi határozatok tára (2026.04.10)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.

2026-04-09 00:00:00

Frissült a versenyügyi határozatok tára (2026.04.09.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.

2026-01-20 00:00:00

Frissült a fellebbviteli határozatok tára (2026.01.20.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.

Szponzorok