B. Nagy Zoltán nevét viseli az idei versenyévtől a regionális Pest megyei női futsalbajnokság

2023. január. 06., 14:31   |    

B. Nagy Zoltán nevét viseli az idei versenyévtől a regionális Pest megyei női futsalbajnokság

Az MLSZ Pest Megyei Igazgatóság döntése értelmében mostantól B. Nagy Zoltán, a Sportszelet című közép-magyarországi sporthetilap egykori felelős, olvasó- és művészeti tördelőszerkesztője, a www.noilabdarugas.hu oldal néhai főszerkesztője nevét viseli a szervezet által kiírt és bonyolított regionális női futsalbajnokság (Keleti és Nyugati csoportjának alapszakasza, valamint annak alsó- és felsőházi rájátszása egyaránt).

A döntés célja és szándéka szerint a 2020-ban és tavaly februárban barátok, kollégák és egykori játékosok által Mogyoródon megrendezett B. Nagy Zoltán Emléktorna mellett ezzel a szimbolikus gesztussal szeretnének méltó mementót állítani a 47 éves korában, 2019. július 13-án tragikus hirtelenséggel elhunyt újságíró és futsaledző előtt tisztelegve.

                                      B. Nagy Zoltán

B. Nagy Zoltán 1972. február 16-án született Budapesten. Ízig-vérig fővárosi kötődésű emberként már a tanulmányai során szerkesztőként szorosabb kapcsolatba került az újságírás, a sajtó világával, amely több évtizedre kijelölte az útját, megrajzolva pályaképét. 1989-től, alig 17 esztendősen már az országos sportnapilapnál, a Nemzeti Sportnál tevékenykedett külsős munkatársként. Később Kis János és Kiss Béla egykori budapesti játékvezetőkkel együtt alapító főszerkesztője volt az 1993-ban létrejött, a fővárosi amatőr labdarúgás teljes keresztmetszetét bemutató és feldolgozó hetilapnak, a Budapesti Focinak. 1999 tavaszától vezető munkatársa a Budapesti Futball 7, 2001-től az Utánpótlás Futball 7, 2003-tól a Pest Megyei Sportszelet, majd 2006. május 3-tól a Sportszelet néven megjelenő – összesen 1.325 lapszámot megélt – regionális sportlapoknak, melyeket (olvasó)szerkesztett, tördelt, részben pedig írt 26 éven keresztül, egészen haláláig.

Magyarországon a női labdarúgás (egyik) első ismert újságírója volt, az amatőr futballban játékvezetőként és edzőként is tevékenykedett. A Budapesti Foci 1993-as indulásával párhuzamosan vágott bele a játékvezetésbe és egészen a kétezres évek elejéig aktívan működött nagypályás játékvezetőként, Nagy II Zoltán néven. Vezetőbíróként a Budapest-bajnokság I. osztályáig, asszisztensként pedig egészen az NB III-ig jutott. Kispályán azonban még ezt követően is hosszú éveken át rendszeresen foglalkoztatták a Tanuló és a Holló utcai amatőr bajnokságokban. Az MTK női labdarúgócsapata különösen közel állt a szívéhez, a kék-fehérek az edzőmérkőzéseik vezetésére gyakran őt kérték fel, és ő ezeknek a meghívásoknak mindig boldogan tett eleget.

B. Nagy Zoltán 2001. október 1-től 2010. február 7-ig dolgozott főállásban a Nemzeti Sportnál. Fő feladatai közé tartozott az akkortájt keddenként megjelenő „Hátország” című melléklet szerkesztése, amelyben az NB III-tól lefelé az amatőr pontvadászatok egyes osztályai, valamint a női bajnokság és a futsal szerepeltek.

A szó jó értelmében vett műkedvelőként vágott bele az edzősködésbe, női futsalcsapatoknál, illetve kispályán tevékenykedett. A hazai női élvonal szinte valamennyi, korábban meghatározónak számító játékosa megfordult az általa irányított csapatoknál, a REAC-Megatoysnál, az Íris-Hungarokábelnél, a Vesta-City Line-nál, az Andrew TV-Gödöllőnél, az Üllőn játszó Dunavarsánynál és a Csömörnél. A Vestával a 2006/2007-es évadban NB I-es női felnőtt futsalbajnoki címet szerzett. A kispályás szakágról részletesen beszámoló futsalhungary.hu megalakulásáig gyakorlatilag ő volt az egyetlen, aki a kilencvenes évektől kezdve rendszeresen tudósított a női futsalról az írott sajtóban. Számos területen – szerkesztőként, edzőként, sportvezetőként és szervezőként – egyaránt sokat tett a futsal szakág hazai népszerűsítéséért és elfogadtatásáért.

A Pest Megyei Labdarúgó Szövetség utolsó elnöksége a pesti Megyeháza Dísztermében 2010. december 13-án rendezett ünnepségén „Pest megye labdarúgásáért”-érdeméremmel és oklevéllel ismerte el szűkebb pátriánk amatőr és utánpótlás futballjának népszerűsítéséért hosszú éveken keresztül kifejtett áldozatos munkáját. A jogutód MLSZ Pest Megyei Igazgatóság 2014. december 19-én – ugyancsak a Megyeházán – „Az év Pest megyei futballkrónikása”-díjjal tüntette ki. Az MLSZ Pest Megyei Igazgatóság számos népszerű kiadványa – az éves összefoglaló Kalendáriumok, a Pest Megyei Kupa-napok lapjai, számos alkalmi brosúra, színes műsorfüzetek – az ő elhivatott, lelkes és elkötelezett tördelőszerkesztői munkája termékeként jelent meg a kétezres évek közepétől egészen haláláig. Az 1993 novembere és 2019 júniusa között eltelt csaknem 26 esztendő alatt a budapesti és a Pest megyei amatőr labdarúgás krónikáját rögzítő sportújságok lapjai kitörölhetetlenül őrzik B. Nagy Zoltán életművét, munkásságát, amelyet szeretett sportága népszerűsítése érdekében egyvégtében, élete utolsó napjáig végzett.

Nevének és emlékének fennmaradását mostantól az MLSZ Pest Megyei Igazgatóság regionális női futsalbajnoksága is – B. Nagy Zoltán családjának (édesapjának, húgának és unokatestvérének) hozzájárulásával – őrizni fogja.


További hírek

Általános
Húsz egyesület kapott Pest vármegyei I. osztályú licencet

2026-04-27 15:51:23

Húsz egyesület kapott Pest vármegyei I. osztályú licencet

Az MLSZ Pest Vármegyei Igazgatóság 2026. április 23-ig bezárólag elbírálta valamennyi, hozzá beérkezett Amatőr Licenc-kérelmet. A jelenlegi „vármegye-egyes” mezőnyből két egyesület, a FÉMALK-Dunavarsányi TE és a Pilisi LK NB III-ra, az MLSZ-központ felé adta be kérelmét, melyeket az MLSZ Versenybizottsága bírál majd el.

Általános
Fair Play Cup: a lányoknál dabasi, a fiúknál pedig dunakeszi aranyérmet hozott a Pest vármegyei területi döntő

2026-04-22 11:06:03

Fair Play Cup: a lányoknál dabasi, a fiúknál pedig dunakeszi aranyérmet hozott a Pest vármegyei területi döntő

Április 16-án, csütörtökön, a gödöllői Szűcs Lajos Sportcentrumban összesen 8 lány és 13 fiú együttes részvételével zajlott le a Fair Play Cup 2025/2026-os kiírásának Pest vármegyei területi döntője. A lányoknál a győzelmet az Érdi SZC Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskola és Kollégium diákjai, a fiúknál pedig a Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium tanulói szerezték meg.

Általános
Fontos információ a sportorvosi vizsgálattal kapcsolatban

2026-04-21 10:17:24

Fontos információ a sportorvosi vizsgálattal kapcsolatban

Ezúton szeretnénk felhívni a figyelmüket a sportorvosi vizsgálatok során történő páciensazonosítással kapcsolatos információról.

Általános
Május 25-én kerül sor a Pest Vármegyei Kupanapra

2026-04-15 17:00:29

Május 25-én kerül sor a Pest Vármegyei Kupanapra

Hivatalossá vált, hogy idén 2026. május 25-én, azaz pünkösdhétfőn rendezik a Pest Vármegyei Kupanapot, amelynek keretében a 13. női és a 19. férfi fináléra kerül sor. A helyszín – zsinórban ötödik alkalommal – ezúttal is Cegléd, a Zsengellér Gyula Sportcentrum lesz.

Értesítők, információk

2026-04-27 00:00:00

Frissült a versenyügyi határozatok tára (2026.04.27.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.

2026-04-23 00:00:00

Frissült a fegyelmi határozatok tára (2026.04.23)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.

2026-01-20 00:00:00

Frissült a fellebbviteli határozatok tára (2026.01.20.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.

Szponzorok