B. Nagy Zoltán Regionális női futsalbajnokság: kilenc csapattal rajtol az I., nyolccal a II. osztály

2024. szeptember. 27., 10:11   |    

B. Nagy Zoltán Regionális női futsalbajnokság: kilenc csapattal rajtol az I., nyolccal a II. osztály

A 2024/2025-ös versenyszezonban első alkalommal két osztályban (I. és II.) rendezi meg az MLSZ Pest Vármegyei Igazgatóság a B. Nagy Zoltán Regionális női futsalbajnokság küzdelmeit. Mindkét osztályban szeptember utolsó hétvégéjén rajtol a pontvadászat.

A bajnokságot szervező és lebonyolító MLSZ PVMI a nyáron a nevezéseket követően gyors közvéleménykutatás formájában kérte ki az érintett sportszervezetek véleményét a lebonyolításról, ekkor kapott egyhangú támogatást és lesz ezért idén először kétszintű a bajnokság. Az I. és a II. osztályban ebben a szezonban is tornarendszerben küzdenek majd a résztvevők, előbbiben az ősszel négy, utóbbiban pedig három fordulóra kerül sor (a rájátszásról bővebben lentebb olvashatnak). A két osztályban a bajnokságok bázisa az üllői sportcsarnok lesz, de rendeznek mérkőzéseket Alsónémedin és Monoron is.

A B. Nagy Zoltán Regionális női futsalbajnokság, I. osztály, hétvégi 1. fordulójának programja:
https://adatbank.mlsz.hu/league/63/14/29882/1.html

Az I. osztályú alapszakasz fordulóinak időpontjai és helyszínei:
1. forduló: szeptember 28.: Üllő; szeptember 29.: Alsónémedi;
2. forduló: október 19-20., Üllő;
3. forduló: november 16.: Üllő; november 17.: Monor;
4. forduló: december 8., Üllő.

A B. Nagy Zoltán Regionális női futsalbajnokság, II. osztály, hétvégi 1. fordulójának programja:
https://adatbank.mlsz.hu/league/63/14/29883/1.html

A II. osztályú alapszakasz fordulóinak időpontjai és helyszínei:
1. forduló: szeptember 28.: Üllő; Szeptember 29.: Alsónémedi;
2. forduló: október 19., Üllő;
3. forduló: november 16.: Üllő; november 17.: Monor.

A rájátszásról

I. osztály 9. és a II. osztály 1. helyezettje, valamint az I. osztály 8. és a II. osztály 2. helyezettje (a tervek szerint oda-visszavágós) osztályozón dönti majd el a feljutás/kiesés/bennmaradás kérdését, így alakítva ki a tavaszi rájátszások (amelyekben szintén mindkét osztályban mindenki egyszer játszik mindenkivel) mezőnyét.

A tavaszi rájátszást a sportszervezetek az alábbi módon kezdik majd meg:

– amennyiben a két osztály összetétele nem változik (azaz mindkét I. osztályú klub megnyeri az osztályozós párharcát), akkor az őszi eredményeket magukkal viszik a csapatok és tavasszal a visszavágókra kerül sor;

– amennyiben a két osztály összetétele változik (tehát legalább az egyik II. osztályú egyesület feljut az I. osztályba), akkor mindenki „tiszta lappal” indul tavasszal, azaz nem visznek magukkal semmilyen eredményt (megszerzett pont, rúgott gól, kapott gól stb.) a rájátszásra. Minden együttes 0 ponttal kezdi meg a tavaszi idényt.


További hírek

Általános
Tájékoztatás a hétvégi felnőtt bajnoki mérkőzések esetleges halasztásáról

2026-05-15 11:58:16

Tájékoztatás a hétvégi felnőtt bajnoki mérkőzések esetleges halasztásáról

Az előttünk álló hétvégére vonatkozó időjárási előrejelzések jelentős mennyiségű csapadékot, heves esőzéseket valószínűsítenek, amelyek akár egyes felnőtt labdarúgó-mérkőzések elmaradását is eredményezhetik.

Általános
III. osztály, Déli csoport: visszalépett az Újlengyel

2026-05-08 15:15:16

III. osztály, Déli csoport: visszalépett az Újlengyel

A Pest vármegyei III. osztály, Déli csoportjának mezőnye a hajrára, azaz az utolsó négy fordulóra megfogyatkozott, az eddigi 14 helyett ugyanis már csak 13 sportszervezet folytatja a bajnokságot, mivel az Újlengyeli DSE férfi felnőttcsapata a múlt hétvégi, 22. forduló előtt létszámproblémák miatt visszalépett.

Általános
Fair Play Cup regionális döntő: mindkét Pest vármegyei együttes bejutott az országos döntőbe

2026-05-06 11:57:13

Fair Play Cup regionális döntő: mindkét Pest vármegyei együttes bejutott az országos döntőbe

Április 29-én, a gödöllői Szűcs Lajos Sportcentrum adott otthont a Fair Play Cup regionális döntőjének, ahova – a korábbi évekhez hasonlóan – Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád és Pest vármegye legjobbjai érkeztek.

Általános
Június 22-én alapfokú játékvezetői tanfolyam indul Pest vármegyében

2026-05-06 11:41:03

Június 22-én alapfokú játékvezetői tanfolyam indul Pest vármegyében

Az MLSZ Pest Vármegyei Igazgatóság Játékvezetői Bizottsága június 22-én alapfokú játékvezetői tanfolyamot indít.

Értesítők, információk

2026-05-18 00:00:00

Frissült a versenyügyi határozatok tára (2026.05.18.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.

2026-05-14 00:00:00

Frissült a fegyelmi határozatok tára (2026.05.14)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.

2026-05-06 00:00:00

Frissült a fellebbviteli határozatok tára (2026.05.06.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.

Szponzorok