Bajnokok tornája minden korosztályban

2009. május. 28., 22:01   |    

Bajnokok tornája minden korosztályban

Évről évre nő a korosztályos megyei pontvadászatok végeztével a Pest Megyei Labdarúgó Szövetség által kiírt bajnokok tornáinak népszerűsége. Alábbi összeállításunkban ismertetjük, melyik korosztályban mi a lebonyolítás szisztémája, illetve ahol már eldőlt, ott a résztvevőket, a helyszínt és az időpontot is közöljük - utóbbi kettőt szigorúan tájékoztató jelleggel, hiszen a tornák még javában szervezés alatt állnak.

Évről évre nő a korosztályos megyei pontvadászatok végeztével a Pest Megyei Labdarúgó Szövetség által kiírt bajnokok tornáinak népszerűsége. Alábbi összeállításunkban ismertetjük, melyik korosztályban mi a lebonyolítás szisztémája, illetve ahol már eldőlt, ott a résztvevőket, a helyszínt és az időpontot is közöljük - utóbbi kettőt szigorúan tájékoztató jelleggel, hiszen a tornák még javában szervezés alatt állnak.

A történeti hűség kedvéért jegyezzük fel, hogy az öregfiú, valamint az I-II. osztályú U19-es bajnokcsapatok szezon végi "összeeresztése" sok-sok évre visszatekintő hagyomány Pest megyében. A Sportszelet volt viszont a kezdeményezője a többi korosztály ilyenformán való vetélkedésének: külön a II. és külön a III. osztályú felnőtt aranyérmesek 2007 óta mérik össze erejüket, az U16-os és U13-as bajnokcsapatok pedig tavaly óta versengenek a presztízsértékű "megyebajnoki" címért. Újítás ugyanakkor az ifjúságiaknál, hogy elsőként "játszanak rá" a III. osztályú bajnokok az I. és II. vonalbeli aranyérmesekkel. Áttekintésünket a legkisebbek tornájával kezdjük, és az öregfiúkéval fejezzük be.

2. I-III. osztályú U13 3/4 pályás bajnokok tornája, résztvevők száma: 4; résztvevő csoportok (és csapatok): gödöllői (Verőce), monori (Gyömrő vagy Nagykáta), ócsai (Bugyi / Dabas), szentendrei (Solymár / Pilisvörösvár); lebonyolítás: egyfordulós, két elődöntő + helyosztók (rövidített játékidő); helyszín: Bugyi vagy Dabas; időpont: június 6., szombat. A rendezvényre a PMLSZ kihelyezett ócsai versenybizottságának koordinálásában kerül sor.

2. I-III. osztályú U16-os bajnokok tornája, résztvevők száma: 6; résztvevő csoportok (és csapatok): gödöllői (Hévízgyörk / Gödöllő), monori (Gyömrő / Pilis), nagykátai (Kőrisfa-Nagykőrös), ráckevei (Pereg / Kiskunlacháza), szentendrei (Piliscsaba), váci (Dunakeszi); lebonyolítás: kétfordulós: selejtezők + körmérkőzéses döntő (rövidített játékidő), a selejtezők párosítása (pályaválasztó a %-osan jobb mutatókkal végzett!): gödöllői - monori, nagykátai - ráckevei, szentendrei - váci; döntő helyszíne: valamelyik résztvevőnél; időpont: június 7., vasárnap, 10.00 (selejtezők), június 14., vasárnap 10.00 (döntő).

I-III. osztályú U19-es bajnokok tornája (Salga Lajos Emléktorna), résztvevők száma: 7; résztvevő csoportok (és csapatok): PLANET I. osztály (Felsőpakony / Hévízgyörk) - erőnyerő, RO-LA II. o. (Sülysáp / Tápiógyörgye), LEGEA II. o. (Halásztelek / Ráckeve), VÉSNÖK II. o. (Kerepes / Aszód), nagykátai III. o. (Kőrisfa-Nagykőrös), ócsai III. o. (Monorierdő), váci III. o. (Göd); lebonyolítás: kétfordulós: selejtezők + két elődöntő és helyosztók (rövidített játékidő), a selejtezők párosítása (pályaválasztó az alacsonyabb osztályú!): ócsai - LEGEA, váci - VÉSNÖK, nagykátai - RO-LA; döntő helyszíne: Felsőpakony (?); időpont: június 13., szombat, 10.00 (selejtezők), június 21., vasárnap (döntő).

3. III. osztályú felnőtt bajnokok tornája, résztvevők száma: 7; résztvevő csoportok (és csapatok): gödöllői (Vácduka / Gödöllő / Püspökhatvan), monori (Gyál / Galgahévíz), nagykátai (Törtel), ócsai (Táborfalva), ráckevei (Kiskunlacháza / Szigetcsép), szentendrei (Solymár), váci (Szob); lebonyolítás: kétfordulós: selejtezők + két elődöntő és helyosztók (rövidített játékidő), a selejtezők párosítása (pályaválasztó a %-osan jobb mutatókkal végzett, a legjobb - Solymár - erőnyerő!): gödöllői - váci, monori - ráckevei, ócsai - nagykátai; döntő helyszíne: valamelyik résztvevőnél; időpont: június 14., vasárnap, 17.00 (selejtezők), június 20., szombat (döntő).

3. II. osztályú felnőtt bajnokok tornája, résztvevők száma: 3; résztvevő csoportok (és csapatok): RO-LA (Újlengyel / Újhartyán), LEGEA (Szigetszentmárton), VÉSNÖK (Kerepes); lebonyolítás: egyfordulós, körmérkőzéses döntő (rövidített játékidő); helyszín: Kerepes; időpont: június 13., szombat, 14:30.
Öregfiúk bajnokok tornája, résztvevők száma: 4; résztvevő csoportok (és csapatok): gödöllői (Bag), monor-ceglédi (Sülysáp / Tápiószentmárton), szentendrei (Pilisszentiván / Pomáz), váci (Göd-Dunapart / Vác); lebonyolítás: egyfordulós, két elődöntő és helyosztók (rövidített játékidő); helyszín: Sülysáp vagy Tápiószentmárton; időpont: később kijelölve.

Természetesen ott, ahol az adott selejtező-mérkőzés kitűzött időpontjában valamelyik félnek bajnoki kötelezettsége van, abban az esetben az ezt a bajnoki fordulót követő, a döntőt megelőző valamelyik hétköznap kell a selejtezőt megrendezni úgy, hogy a közös megállapodást a két csapat írásban nyújtja be a PMLSZ-hez (faxon: 06-1/35-40-900, e-mail-en: sapisanko@gmail.com és versenyiroda@pmlsz.hu). Ennek hiányában a versenybizottság tűzi ki a találkozó időpontját.

A Bajnokok Tornája selejtezőin a játékvezetői díj a rendező sportszervezeteket terheli, míg a döntőkön ezen költségeket a Pest Megyei Labdarúgó Szövetség viseli.

Letölthető dokumentum:
Mérkőzés-módosítási megállapodás és kérelem (nyomtatvány)


További hírek

Általános
Fair Play Cup: a lányoknál dabasi, a fiúknál pedig dunakeszi aranyérmet hozott a Pest vármegyei területi döntő

2026-04-22 11:06:03

Fair Play Cup: a lányoknál dabasi, a fiúknál pedig dunakeszi aranyérmet hozott a Pest vármegyei területi döntő

Április 16-án, csütörtökön, a gödöllői Szűcs Lajos Sportcentrumban összesen 8 lány és 13 fiú együttes részvételével zajlott le a Fair Play Cup 2025/2026-os kiírásának Pest vármegyei területi döntője. A lányoknál a győzelmet az Érdi SZC Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskola és Kollégium diákjai, a fiúknál pedig a Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium tanulói szerezték meg.

Általános
Fontos információ a sportorvosi vizsgálattal kapcsolatban

2026-04-21 10:17:24

Fontos információ a sportorvosi vizsgálattal kapcsolatban

Ezúton szeretnénk felhívni a figyelmüket a sportorvosi vizsgálatok során történő páciensazonosítással kapcsolatos információról.

Általános
Május 25-én kerül sor a Pest Vármegyei Kupanapra

2026-04-15 17:00:29

Május 25-én kerül sor a Pest Vármegyei Kupanapra

Hivatalossá vált, hogy idén 2026. május 25-én, azaz pünkösdhétfőn rendezik a Pest Vármegyei Kupanapot, amelynek keretében a 13. női és a 19. férfi fináléra kerül sor. A helyszín – zsinórban ötödik alkalommal – ezúttal is Cegléd, a Zsengellér Gyula Sportcentrum lesz.

Általános
Grassroots Játékmester tanfolyam indul 2026. május 5-én

2026-04-15 11:59:58

Grassroots Játékmester tanfolyam indul 2026. május 5-én

A Magyar Labdarúgó Szövetség Felnőttképzési Intézete „Grassroots Játékmester” tanfolyamot indít Pest vármegyében. A Grassroots Játékmester képzés célja, hogy a labdarúgásban nem foglalkozásszerűen tevékenykedő személyek alapfokú ismereteket szerezzenek az amatőr labdarúgásról.

Értesítők, információk

2026-04-27 00:00:00

Frissült a versenyügyi határozatok tára (2026.04.27.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.

2026-04-23 00:00:00

Frissült a fegyelmi határozatok tára (2026.04.23)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.

2026-01-20 00:00:00

Frissült a fellebbviteli határozatok tára (2026.01.20.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.

Szponzorok