Budaörsön ülésezett az MLSZ Pest Megyei Társadalmi Elnöksége

2021. november. 27., 13:55   |    

Budaörsön ülésezett az MLSZ Pest Megyei Társadalmi Elnöksége

Nyári kinevezése óta első ízben tartott jelenléti értekezletet a Magyar Labdarúgó Szövetség Pest Megyei Társadalmi Elnöksége (MLSZ PMTE). Immár harmadik ciklusát kezdte a Szlahó Csaba vezette testület, amelynek tagjai stílusosan november 25-én, a Magyar Labdarúgás Napján találkoztak Budaörsön, a Budapest 30 Pub-ban. A grémiumnak – gödöllői és a budapesti Docler Irodaházbeli összejövetelt követően – idén ez volt a harmadik ülése.

Szlahó Csaba elnök – Vecsés város polgármestere – köszöntője vezette fel a találkozót, amelynek meghívóján összesen tíz napirendi pont sorakozott. Az alakuló ülés jellegéből adódóan itt vehették át a tagok az MLSZ elnökségének döntése alapján kiállított, dr. Vági Márton főtitkár által aláírt kinevezési okmányokat. Szlahó Csaba elnöknek Benkő Tamás megyei igazgató nyújtotta át az oklevelet, megköszönve az elmúlt évtizedben kifejtett munkát és gratulálva az újabb kinevezéshez.


Szlahó Csaba tíz és fél éve irányítja az MLSZ Pest Megyei Társadalmi Elnökségét, harmadik ciklusát kezdte meg a testület élén

Az MLSZ PMTE elnökségi tagjai – dr. Bilisics Péter (jogász, a Magyar Polgárőr Szövetség alelnöke; a Pest Megyei Polgárőr Szövetség elnöke), az értekezlet házigazdája; Böőr Zoltán (21-szeres válogatott labdarúgó, az LV International Kft. munkatársa); Fehér Zsolt (a FineService Kft. szakmai igazgató-tulajdonosa); Kovács Márton (Smartrend Kft. ügyvezetője, Vecsés önkormányzati képviselője) és Rózsavölgyi Sándor (a Gödöllői SK szakosztályvezetője) – a régi-új elnöktől vehették át kinevezésüket. Ketten – dr. Bársony Farkas (a Kondor Holding vezérigazgatója, a Magyar Teqball Szövetség társadalmi kapcsolatokért felelős igazgatója) és Bukodi Károly Zoltán (Ócsa város polgármestere) – más irányú elfoglaltságuk miatt nem lehettek jelen. Valamennyi kinevezett sportvezető mandátuma 2025. június 30-ig szól.

Az ünnepi aktust követően a tagok újfent Rózsavölgyi Sándort választották alelnöknek, majd Szlahó Csaba adott tájékoztatást az MLSZ megyei elnökeinek közelmúltbeli, Gyirmóton tartott értekezletéről. Ezt követően a Pest Megyei Igazgatóság szakbizottsági beszámoltatásának módja és személyi kérdések kerültek terítékre, majd elfogadták az elnökség 2022. évi ülés- és munkarendjét. Az összejövetelt Benkő Tamás igazgató összefoglaló tájékoztatója zárta – prezentáció formájában – a legutóbbi elnökségi ülés óta eltelt időszakban elvégzett munkáról és a közeljövő feladatairól.

A grémium legközelebb január 20-án Budapesten tartja majd soron következő szakmai értekezletét.

Az eseményről közölt Facebook-albumunk fényképei az alábbi linken tekinthetők meg: https://www.facebook.com/media/set/?vanity=pmlsz&set=a.4713163565406533

(Fotók Sebestyén Jenő, PMPSZ)


További hírek

Általános
Pest Vármegyei Futsal7végék: négyes döntő a férfiaknál; az öregfiúk a vigaszággal folytatják

2026-01-29 15:37:32

Pest Vármegyei Futsal7végék: négyes döntő a férfiaknál; az öregfiúk a vigaszággal folytatják

Január utolsó és február első napján ismét teljes fordulatszámon folytatódnak a Pest Vármegyei Futsal7végék, szombaton 14:00 órától a Törökbálinti Sportközpontban az idén jubiláló férfi felnőtt mezőny négyes döntőjét rendezik, amelynél a végjátékba ezúttal a címvédő Bromit mellett a 2023-ban negyedik helyen végző Inárcs, valamint két újonc együttes, a Veresegyház LUA és a Zsámbok jutott be. Az oda-visszavágós lebonyolítású elődöntőkben a Bromit a Veresegyházzal, az Inárcs pedig a Zsámbokkal mérkőzik a döntőbe jutásért, amely 17:35-kor kezdődik.

Általános
MLSZ Grassroots Alap edzőképző tanfolyamok indulnak

2026-01-23 14:19:19

MLSZ Grassroots Alap edzőképző tanfolyamok indulnak

Az MLSZ Edzőképzési Intézete 12 darab MLSZ Grassroots Alap tanfolyamot hirdet a 2025/2026-os szezon tavaszi félévében. Pest vármegyében Dabason, a Wellis Sportparkban fog indulni képzés.

Általános
Pest Vármegyei Futsal7végék: öregfiúk rajt öt csoportban

2026-01-23 14:16:18

Pest Vármegyei Futsal7végék: öregfiúk rajt öt csoportban

A központi középiskolai felvételik miatt ezen a hétvégén rendhagyó módon (csaknem) egynapos lesz a Pest Vármegyei Futsal7végék soron következő fordulója, mely alól csak az idén 14. alkalommal rajtoló öregfiútorna rajta képez kivételt, ennek E-csoportja ugyanis szombaton, 15:45-től Üllőn lép majd pályára. A hétvégi Futsal7vége-programban szereplő kilenc helyszínen ezúttal 139 mérkőzést játszanak majd a csapatok.

Általános
Pest Vármegyei Futsal7végék: a nyolcaddöntőket rendezik a férfi felnőtt tornán

2026-01-15 15:02:36

Pest Vármegyei Futsal7végék: a nyolcaddöntőket rendezik a férfi felnőtt tornán

Január 17-én és 18-án ismét kétnapos fordulóval, teljes fordulatszámon folytatódnak a Pest Vármegyei Futsal7végék küzdelmei, melynek újabb fordulója során tizenkét helyszínen összesen 274 találkozót játszanak a csapatok. Első alkalommal ezen a hétvégén ad otthont mérkőzéseknek a vecsési Halmy József Kézilabdacsarnok, ahol az utánpótlás mellett a férfi felnőtt mezőny is pályára lép, utóbbiaknál már a nyolcaddöntőket rendezik.

Értesítők, információk

2026-02-02 00:00:00

Frissült a versenyügyi határozatok tára (2026.02.02.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.

2026-01-28 00:00:00

Frissült a fegyelmi határozatok tára (2026.01.28)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.

2026-01-20 00:00:00

Frissült a fellebbviteli határozatok tára (2026.01.20.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.

Szponzorok