Csomádra került a Pest Megyei Szuperkupa

2021. augusztus. 09., 11:32   |    

Csomádra került a Pest Megyei Szuperkupa

A Pest Megyei Szuperkupával kezdetét vette a 2021/2022-es szezon. A helyszín ezúttal a gödöllői Szűcs Lajos Sportcentrum volt. Az előző idény kupagyőztese, a CSO-KI Sport küzdött a Vecsési FC-vel, a megyei I. osztály címvédőjével. A mérkőzés lefújása után a kupagyőztesek örülhettek, hiszen szűk két hónap leforgása alatt a második döntőjüket is sikerrel vívták meg.

A 9. Pest Megyei Szuperkupa-döntőn a 31. percig kellett várni az első gólra, ami egyébként az egyetlen érvényes találat volt, így a végeredményt a CSO-KI hármas számú játékosa, a rutinos Németh Ádám állította be. Ez csupán a 19. mérkőzése volt a csomádi csapatban, de már a második kupát emelhette a magasba.

Ezzel a sikerrel újabb klub csatlakozott a Szuperkupagyőztesek társaságába, szám szerint a 12. (voltak évek, amikor játék nélkül lett valaki Szuperkupagyőztes).

A díjátadón elsőként a Gödöllői SK alelnökének, Rózsavölgyi Sándornak köszönte meg Benkő Tamás, az MLSZ Pest megyei igazgatója egy emléktablóval, hogy a helyszínt biztosította. Ezek után következtek a játékvezetők. Az emléklapot és a kupát Rózsavölgyi Sándor és Csank János, mesteredző adta át a találkozót levezénylő bírói stábnak. Az ezüstérmek átadása után, a legjobb vecsési játékosnak járó díjat a kapus, Mészáros Bence vehette át. Az utolsó utáni pillanatokban derült csak ki, hogy ő fog védeni a döntőn, és a mindössze 16 esztendős hálóőr első felnőtt mérkőzésén remekül helytállt. Ezek után a Szuperkupagyőztes CSO-KI Sport játékosai nyakába akasztották az aranyérmeket. Talán nem meglepő módon a legjobb játékosnak való díjat, a gólszerző Németh Ádám zsebelte be. A díjátadó ceremónia utolsó momentumaként Kator Bence csapatkapitány felemelte a vándorserleget és kezdődhetett az ünneplés.

A Pest Megyei Szuperkupa-döntő részletes jegyzőkönyve IDE kattintva tekinthető meg.

Szokásainkhoz híven ezúttal is megkértük a csapatvezetőket, hogy értékeljék együttesük szereplését. Nyilatkozataikat az alábbiakban olvashatják.

VINCZE GÁBOR, a Vecsési FC edzője: – Az ellenfél jobban akarta a győzelmet, és ez meglátszott a pályán is. A képességeiket ismerjük, de most különösen egységesek voltak és csapatként nagyon-nagyon jól funkcionáltak. Gratulálok nekik! Ami minket illet: a csapatom teljesen átalakult, tíz játékos maradt, de minden csapatrészből elveszítettünk nagyon jó kvalitásúakat, sérülés vagy a magánélet miatt. Újjá kell építeni magunkat, de a felkészülés alatt még csak nagyon kevés időt töltöttünk így együtt – igaz, van még időnk, mert a bajnokság hosszú. Most már arra koncentrálunk.

JENEI SÁNDOR, a CSO-KI Sport edzője: – Én úgy gondolom, hogy ez egy abszolút megérdemelt siker volt, elsősorban azért, mert a védekezésünk szenzációs volt. Nagyszerűen megoldották a srácok azt, amit megbeszéltünk az öltözőben. Taktikailag maximálisan betartották, amit kellett, meg amit gyakorlatilag játszunk egész évben, úgyhogy teljesen elégedett lehetek. A másik az, hogy ha úgy nézzük, akkor a Vecsésnek nem nagyon volt helyzete, mi pedig rúgtunk egy – szerintem – szenzációs gólt és ott volt a lehetőség, hogy végleg lezárjuk a párharcot. Nem tudtuk, de kihoztunk mindent magunkból.

A Pest Megyei Szuperkupa-döntőn fotós munkatársunk, Sipos Hajnalka által készített képek IDE kattintva tekinthetők meg.


További hírek

Általános
Március 24-én ismét: Pest Vármegyei Gólkirályok Gálája

2026-02-27 13:57:58

Március 24-én ismét: Pest Vármegyei Gólkirályok Gálája

Március 24-én, kedden 17:30 órától ünnepélyes külsőségek mellett a Pesti Vármegyeháza Dísztermében (1052 Budapest, Városház utca 7.) rendezi igazgatóságunk hagyományos rendezvényét, a 13. Pest Vármegyei Gólkirályok Gáláját.

Általános
„Gyermekszektor-jegyek” igényelhetők a Magyarország – Azerbajdzsán női A-válogatott mérkőzésre

2026-02-27 13:14:32

„Gyermekszektor-jegyek” igényelhetők a Magyarország – Azerbajdzsán női A-válogatott mérkőzésre

Az MLSZ számára fontos a női szakág népszerűsítése és a csapat támogatottsága, ezért lehetőséget biztosít az egyesületekben és a grassroots-programokban résztvevő, iskolákban (Bozsik Intézményi Program, Fair Play Cup) focizó gyerekek (U19-es korosztályig) és nevelőik számára, hogy a „Gyermekszektor-program” keretében, térítésmentesen nézhessék meg a mérkőzést. Ez a lehetőség rendelkezésére áll valamennyi igazolt, női felnőtt korosztályban szereplő játékosnak is.

Általános
Pest Vármegyei Futsal7végék: a záró forduló következik

2026-02-26 15:16:51

Pest Vármegyei Futsal7végék: a záró forduló következik

Február 28-án, szombaton és március 1-jén, vasárnap rendezik a két utolsó játéknapot a Pest Vármegyei Futsal7végék 2025/2026-os kiírásában, ennek során tíz helyszínen 249 mérkőzést játszanak a résztvevő csapatok.

Általános
Férfi futsal NB III: négynapos tavaszi rajt az Északi csoportban

2026-02-23 14:41:33

Férfi futsal NB III: négynapos tavaszi rajt az Északi csoportban

A 2025/2026-os szezonban a férfi felnőtt NB III-as futsalbajnokság hat vármegye szervezésében valósul meg. Pesthez ebben az évadban az Északi csoport tartozik, melynek pontvadászata tíz együttes részvételével ma folytatódik.

Értesítők, információk

2026-02-25 00:00:00

Frissült a fegyelmi határozatok tára (2026.02.25)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.

2026-02-24 00:00:00

Frissült a versenyügyi határozatok tára (2026.02.24.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.

2026-01-20 00:00:00

Frissült a fellebbviteli határozatok tára (2026.01.20.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.

Szponzorok