Csúcson az Aramis strandfociban!

2016. augusztus. 08., 12:54   |    

Csúcson az Aramis strandfociban!

Az egész sorozat alatt végig magabiztosan szerepeltek az Aramis U19-es strandlabdarúgói, hiszen a megyei bajnoki cím, s a középdöntős győzelem után a siófoki négyesdöntőben sem találtak legyőzőre.

Augusztus 5-én, pénteken rendezték az U19-es strandlabdarúgó-bajnokság országos négyesdöntőjét, ahol a délelőtti elődöntőn a szegedi Junior Sport együttese volt a budaörsiek ellenfele. A találkozón 2–1-re is vezetett az ellenfél, végül magabiztos, 5–2-es Aramis győzelem született, s így készülhettek a torna utolsó, legfontosabb mérkőzésére. Aramis SE – Junior Sport Kft. (Szeged) 5–2 (1–2, 2–2). GÓL: Pál P. (2), Gyalog M. A., Kádár M., Pap Zs., ill. Petőfi Zs, Rutai. B. A korcsoport másik elődöntőjén az Energia SC Gyöngyös 7–6-ra nyert a házigazda Siófok ellen, így a döntőben velük találkoztak Csopaki István fiai. A finálé hasonló forgatókönyvet hozott, mint az elődöntő, gyorsan hátrányba került az Aramis, azonban Mányi Domonkos vezetésével végül megfordították a meccset, 6–4-re diadalmaskodva a gyöngyösiek ellen, ezzel elhódítva az országos bajnoki trófeát. Energia SC Gyöngyös – Aramis SE 4–6 (2–1, 34). GÓL: Gulyás K. (2), Patócs R. (2), ill. Mányi D. (3), Kádár M. (2), Gyalog M. A. CSOPAKI ISTVÁN, az Aramis SE edzője: – Az elődöntőben a Junior Sport csapata volt az ellenfelünk, ahol úgy érzem, hogy jobbak voltunk, végig uraltuk a mérkőzést. Mind akaratban, mind pedig játéktudásban ellenfelünk fölé nőttünk, így megérdemelten jutottunk a döntőbe. A fináléban egy jó hangulatú, esti mérkőzésen néztünk szembe a Gyöngyös csapatával. A találkozó elég nehézkésen indult számunkra, mivel az egyébként remek képességekkel rendelkező kapusunk kicsit bizonytalan volt, így korán hátrányba kerültünk. Egy jó csapatban ilyenkor a társak kisegítik egymást, ez nem volt másképp nálunk sem. Ennek köszönhetően meg tudtuk fordítani az eredményt, s végül megnyertük a bajnokságot. Gratulálok a srácoknak! A győztes Aramis SE tagjai voltak: Choman Mohamed Ádél, Gyalog Márton Attila, H. Zováthi Bendegúz, Heitler Marcell, Herta Eduárdó, Huszka Mátyás. Iváncsik Norbert, Juhász Dániel, Kádár Máté, Mányi Domonkos, Melegh Csongor, Pál Patrik, Pap Zsombor. Edző: Csopaki István. Az Aramis U19-es csapata Fotó: Rigó Judit   Az U19-es korosztályban az Aramison kívül a megyei második Gödi SE is kivívta a jogot az országos döntőben való szereplésre. A gödiek a Nyugati középdöntő „B” csoportjából még továbbjutottak, utána pedig pont a későbbi győztes Aramis csapatával találták szemben magukat, s szenvedtek 15–5-ös vereséget, ez pedig a búcsút jelentette a sorozattól. U17-ben az Aramis SE és a Kistarcsai VSC együttesei kvalifikálták magukat az országos bajnokságra. A középdöntős csoportból a kistarcsaiakkal ellentétben a budaörsiek még továbbjutottak, utána azonban a későbbi tornagyőztes Siófoki Bányász SE gárdájával kerültek szembe, ahol a Balaton-parti csapat 8–4-re bizonyult jobbnak. Az U15-ös strandfocistáknál a Kistarcsa és a Törökbálint LASE képviselték Pest megyét az országos bajnokság középdöntőiben. A csoportból mindkét együttes továbbjutott, utána azonban a törökbálintiakra a Siófoki Bányász „B”, míg a kistarcsaiakra a Siófok „A” együttese várt, végül mindkét csapatunk vereséget szenvedett. Az U19-es négyesdöntőről készült képek IDE kattintva érhetők el.

További hírek

Általános
Március 24-én ismét: Pest Vármegyei Gólkirályok Gálája

2026-02-27 13:57:58

Március 24-én ismét: Pest Vármegyei Gólkirályok Gálája

Március 24-én, kedden 17:30 órától ünnepélyes külsőségek mellett a Pesti Vármegyeháza Dísztermében (1052 Budapest, Városház utca 7.) rendezi igazgatóságunk hagyományos rendezvényét, a 13. Pest Vármegyei Gólkirályok Gáláját.

Általános
„Gyermekszektor-jegyek” igényelhetők a Magyarország – Azerbajdzsán női A-válogatott mérkőzésre

2026-02-27 13:14:32

„Gyermekszektor-jegyek” igényelhetők a Magyarország – Azerbajdzsán női A-válogatott mérkőzésre

Az MLSZ számára fontos a női szakág népszerűsítése és a csapat támogatottsága, ezért lehetőséget biztosít az egyesületekben és a grassroots-programokban résztvevő, iskolákban (Bozsik Intézményi Program, Fair Play Cup) focizó gyerekek (U19-es korosztályig) és nevelőik számára, hogy a „Gyermekszektor-program” keretében, térítésmentesen nézhessék meg a mérkőzést. Ez a lehetőség rendelkezésére áll valamennyi igazolt, női felnőtt korosztályban szereplő játékosnak is.

Általános
Pest Vármegyei Futsal7végék: a záró forduló következik

2026-02-26 15:16:51

Pest Vármegyei Futsal7végék: a záró forduló következik

Február 28-án, szombaton és március 1-jén, vasárnap rendezik a két utolsó játéknapot a Pest Vármegyei Futsal7végék 2025/2026-os kiírásában, ennek során tíz helyszínen 249 mérkőzést játszanak a résztvevő csapatok.

Általános
Férfi futsal NB III: négynapos tavaszi rajt az Északi csoportban

2026-02-23 14:41:33

Férfi futsal NB III: négynapos tavaszi rajt az Északi csoportban

A 2025/2026-os szezonban a férfi felnőtt NB III-as futsalbajnokság hat vármegye szervezésében valósul meg. Pesthez ebben az évadban az Északi csoport tartozik, melynek pontvadászata tíz együttes részvételével ma folytatódik.

Értesítők, információk

2026-02-25 00:00:00

Frissült a fegyelmi határozatok tára (2026.02.25)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.

2026-02-24 00:00:00

Frissült a versenyügyi határozatok tára (2026.02.24.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.

2026-01-20 00:00:00

Frissült a fellebbviteli határozatok tára (2026.01.20.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.

Szponzorok