Dunaharaszti és gödi siker a Futball7vége döntőiben

2013. február. 11., 17:33   |    

Dunaharaszti és gödi siker a Futball7vége döntőiben

Február 10-én, vasárnap a szigetszentmiklósi ÁJTI Sport- és Rendezvénycsarnokban rendezte meg az MLSZ Pest Megyei Igazgatósága a 12. Pest Megyei Futball7vége, valamint a 7. MLSZ PMI Ifjúsági (U19-es) Futball7vége négyes döntőit.

Február 10-én, vasárnap a szigetszentmiklósi ÁJTI Sport- és Rendezvénycsarnokban rendezte meg az MLSZ Pest Megyei Igazgatósága a 12. Pest Megyei Futball7vége, valamint a 7. MLSZ PMI Ifjúsági (U19-es) Futball7vége négyes döntőit.

Délelőtt 11 órától a fiatalok küzdelmével kezdődött meg a finálé, ahol az egyik ágon a címvédő Pénzügyőr játszott a Pilisvörösvári UFC együttesével. Az első találkozón némi meglepetésre a helyzeteivel jobban sáfárkodó PUFC gárdája tudott győzni 2-1-re, így a fővárosiak temperamentumos edzőjének, Sashegyi Zoltánnak fel kellett ráznia a csapatát. Nos, úgy tűnt, mindez sikerült, hiszen a visszavágón már egy másik Pénzügyőrt láthatott a szigetszentmiklósi lelátó közönsége, a harmadik percben 2-0-ra, a 16. minutumban pedig már 4-0-ra is vezetett a PSE. Aligha hitt már ilyenkor bárki is a pilisvörösvári feltámadásban, a futballban azonban bármi megtörténhet, éppen ettől annyira gyönyörű ez a játék. Egy érthetetlen, kétperces pasaréti rövidzárlatot követően ugyanis máris 4-3 állt az eredményjelzőn, s mivel a lefújást követően is ennyi maradt az állás, jöhettek a hatméteresek. A sírból visszahozott mérkőzés után a lélektani előny már egyértelműen a Pest megyeieknél volt, akik mindezt ki is használták, és 3-1-re megnyerték a büntetőpárbajt, kvalifikálva ezzel magukat a döntőbe.

Az elődöntő másik párharcában a Dunaharaszti MTK az Alsónémedi együttesével csapott össze, itt az első meccset 1-0-ra a ’Haraszti nyerte. A visszavágó is óriási küzdelmet hozott, ahol azonban nem bírtak egymással a felek, az 1-1-es végeredmény pedig a DMTK továbbjutását eredményezte.

A bronzmeccsen a Pénzügyőr a tavalyi kupagyőztes arcát mutatta, a budapestiek magabiztos, 6-0-s sikerrel szerezték meg a harmadik helyet.

A döntő rendkívül színvonalas mérkőzést hozott Erdélyi Rudolf góljával a Dunaharaszti került előnybe, Iflinger Zsolt azonban nem sokkal később egyenlített. Négy perccel a találkozó vége előtt még mindig döntetlen volt az állás, ekkor azonban a Rétsági Ákos irányította DMTK megtáltosodott, s Szinai Roland duplájával, valamint Jakab Gusztáv góljával eldöntötte az aranyérem sorsát.

A finálét követő ünnepélyes eredményhirdetésen Benkő Tamás, az MLSZ Pest megyei igazgatója, valamint Bukodi Károly, Ócsa város polgármestere, az MLSZ PMI Társadalmi Elnökségének tagja adta át a csapatoknak, illetve a különdíjat nyert labdarúgóknak az érmeket, ajándékokat.

A 7. MLSZ PMI Ifjúsági (U19-es) Futball7vége négyes döntőjének eredményei, valamint a különdíjas labdarúgók névsora  

Elődöntők: Pénzügyőr - Pilisvörösvár 1-2, 4-3 (büntetőkkel 1-3); Dunaharaszti - Alsónémedi 1-0, 1-1.
A 3. helyért: Pénzügyőr - Alsónémedi 6-0.
Döntő: Dunaharaszt - Pilisvörösvár 4-1.
Végeredmény: 1. Dunaharaszti, 2. Pilisvörösvár, 3. Pénzügyőr, 4. Alsónémedi.

Gólkirály: Bagi Márk Péter (Kerepes) - 18 góllal;
Legjobb kapus: Danku Norbert (Pilisvörösvár);
Legjobb mezőnyjátékos: Jakab Gusztáv (Dunaharaszti).


A felnőttek 14 órától léptek parkettára; az elődöntők első mérkőzésén az előző év ezüstérmese, a Sülysáp vívott meg a tavalyi kiírás harmadik helyezett Kisnémedi csapatával. A sülysápiakat elkísérő, mintegy 50 fanatikus szurkoló fergeteges hangulatot teremtett a lelátón, a Kisnémedire azonban nem hatott bénítólag ez a miliő, 4-2-re győzni tudtak az első mérkőzésen. A másik ágon egy végletekig kiélezett csatában a Göd Oláh Dániel találatának köszönhetően minimális előnyre tett szert a Pilisszántó ellen, jöhettek tehát a visszavágók.

A Sülysáp már a második percben ledolgozta kétgólos hátrányát, a Kisnémedi azonban nem tört meg és a hetedik minutumban már 2-2 volt az állás. Potyogtak a gólok, a találkozó kiváló reklámja volt a támadó futballnak, a sülysápi keménymag legnagyobb bánatára azonban kedvenceik a második meccsen is alulmaradtak (7-5), így történetében először a Kisnémedi jutott a döntőbe. A Pilisszántónak sem sikerült a maga javára fordítania a párharcot, Tuza I József együttese a második mérkőzést is megnyerte (3-1), így a gödiek kerültek a fináléba.

A bronzmérkőzés - akárcsak az ifiknél - egyoldalú küzdelmet hozott, a Sülysáp örömfutballt bemutatva, gyakorlatilag kivégezte a jobb sorsra érdemes ’Szántót, 9-2 lett a vége.

A döntőben óvatosan kezdtek a csapatok, a hatodik percben aztán Sápi Pál megtörte a gólcsendet és megszerezte a gödi csapatnak a vezetést. Helyzetek adódtak itt is, ott is, ám hol a kapufa, hol pedig a remeklő hálóőrök akadályozták meg az újabb találat megszületését. A Kisnémedi rutinos játékosa, Kénoszt Ferenc a 19. minutumban végül kiegyenlített, sőt egy perccel később már a vezető gólt is megszerezte. Az utolsó csavar azonban még hátra volt, a gödiek ugyanis eggyel magasabb sebességi fokozatba kapcsoltak és Mellár Ádám, Jakus Szabolcs, valamint Sápi Pál újabb találatának köszönhetően megfordították a mérkőzést és megszerezték a kupagyőzelmet egy sokáig emlékezetes és színvonalas döntőben.

A 12. Pest Megyei Futball7vége négyes döntőjének eredményei, valamint a különdíjas labdarúgók névsora

Elődöntők: Sülysáp - Kisnémedi 2-4, 5-7; Göd - Pilisszántó 1-0, 1-1.
A 3. helyért: Sülysáp - Pilisszántó 9-2.
Döntő: Göd - Kisnémedi 4-2.
Végeredmény: 1. Göd, 2. Kisnémedi, 3. Sülysáp, 4. Pilisszántó.

Gólkirály: Szever Ákos (Sülysáp) - 16 góllal;
Legjobb kapus: Jakus Zsolt - (Göd);
Legjobb mezőnyjátékos: Takács Sándor (Kisnémedi).


A rendezvényről hamarosan
képgalériával és videó-összeállítással is jelentkezünk honlapunkon, illetve a Facebook-on.




További hírek

Általános
Tegyünk együtt a biztonságos környezetért!

2026-04-07 13:20:21

Tegyünk együtt a biztonságos környezetért!

A Magyar Labdarúgó Szövetség kiemelt figyelmet fordít a sportág égisze alatt szereplő gyermekek védelmére, fizikai és mentális jóllétére. Prioritás a 18 év alatti játékosok fejlődésének támogatása, hogy a pályán és azon kívül is biztonságot, pozitív visszacsatolást adó, támogató környezetben fejlődhessenek.

Általános
Áldott húsvéti ünnepeket kívánunk!

2026-04-05 08:30:00

Áldott húsvéti ünnepeket kívánunk!

A Magyar Labdarúgó Szövetség Pest Vármegyei Igazgatósága békés, egészségben eltöltött húsvéti ünnepeket kíván minden kedves partnerének!

Általános
Pest Vármegyei Kupa: FÉMALK-Dunavarsány – Felsőpakony és Vác – Pilis a fináléért

2026-03-27 16:06:04

Pest Vármegyei Kupa: FÉMALK-Dunavarsány – Felsőpakony és Vác – Pilis a fináléért

Az MLSZ Pest Vármegyei Igazgatóság Versenyiroda a korábbi évek hagyományaihoz híven ma délután a megjelent sportszervezetek képviselőinek jelenlétében a Vármegyeházán kisorsolta a Pest Vármegyei Kupa elődöntőinek, valamint a két még fennmaradó országos főtáblás helyért a területi sorozat részeként zajló Magyar Kupa pótselejtezők párosításait.

Általános
Tájékoztató a TAVONT négyes döntő miatti estleges meccsmódosításokról

2026-03-27 14:55:05

Tájékoztató a TAVONT négyes döntő miatti estleges meccsmódosításokról

Mint az már bizonyára sokak előtt ismert, a Pest vármegyei amatőrválogatott a decemberi tápiószentmártoni selejtezőt hibátlanul abszolválta, ezzel kvalifikálta magát az országos döntőbe, amelyet 2026. május 1-én (pénteken) és 2-án (szombaton) Telkiben rendeznek. A Területi Amatőrválogatottak Országos Nagypályás Tornája (TAVONT) négyes döntőjének nyertese egyben megváltja jegyét az UEFA Regions’ Cup 2026/2027-es lettországi selejtezőjére.

Értesítők, információk

2026-04-10 00:00:00

Frissült a fegyelmi határozatok tára (2026.04.10)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.

2026-04-09 00:00:00

Frissült a versenyügyi határozatok tára (2026.04.09.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.

2026-01-20 00:00:00

Frissült a fellebbviteli határozatok tára (2026.01.20.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.

Szponzorok