A hétvégén a Békés megyei Füzesgyarmaton kerül sor a Megyei Amatőrválogatottak Országos Nagypályás Tornája (MAVONT) 2-es (Közép- és Délkelet-Magyarországi Regionális) csoportjának tornájára, melyen a Pest megyei amatőrválogatott az első játéknapot egy döntetlennel és egy vereséggel zárta.
Szombaton a mi mérkőzésünk nyitotta meg a tornát, amelyen a nagy rivális, a két évvel ezelőtti kiírásban egészen a döntőig menetelő Bács-Kiskun megye volt az ellenél. Két azonos képességű együttes, kevés igazi gólhelyzetet hozó mérkőzésén végül összességében igazságos, 0–0-s döntetlen született. Második meccsünkön, noha a Vác-Deákvárt erősítő Hegyvári Dávid révén gyorsan, már a 3. percben megszereztük a vezetést, sajnos ellenfelünk a hajrában Wéber László és Veres Zsolt révén fordítani tudott, így végül 2–1-es vereséggel kellett elhagynunk a pályát. A továbbjutás, azaz a csoportelsőség esélye ezzel nagyon messzire került, ám még nem leheteletlen. Ehhez azonban egy esetleges holnapi kettős győzelem önmagában még nem elég, a bravúrt a többi mérkőzés eredménye is vastagon befolyásolja. 11.30-tól előbb a hozzánk hasonlóan ugyancsak egy-egy döntetlennel, illetve vereséggel rajtoló Jász-Nagykun-Szolnok megye, 17 órától pedig Csongrád megye ellenében lesz szükség a javításra, hogy Békés megye ne legyen azért teljesen rossz emlék a csapat számára.
A szombati mérkőzések eredményei, jegyzőkönyvei, valamint a holnapi program az alábbi linkre kattintva megtekinthetők:
https://adatbank.mlsz.hu/league/52/11/21691/1.html
2026-04-27 15:51:23
Az MLSZ Pest Vármegyei Igazgatóság 2026. április 23-ig bezárólag elbírálta valamennyi, hozzá beérkezett Amatőr Licenc-kérelmet. A jelenlegi „vármegye-egyes” mezőnyből két egyesület, a FÉMALK-Dunavarsányi TE és a Pilisi LK NB III-ra, az MLSZ-központ felé adta be kérelmét, melyeket az MLSZ Versenybizottsága bírál majd el.
2026-04-22 11:06:03
Április 16-án, csütörtökön, a gödöllői Szűcs Lajos Sportcentrumban összesen 8 lány és 13 fiú együttes részvételével zajlott le a Fair Play Cup 2025/2026-os kiírásának Pest vármegyei területi döntője. A lányoknál a győzelmet az Érdi SZC Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskola és Kollégium diákjai, a fiúknál pedig a Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium tanulói szerezték meg.
2026-04-21 10:17:24
Ezúton szeretnénk felhívni a figyelmüket a sportorvosi vizsgálatok során történő páciensazonosítással kapcsolatos információról.
2026-04-15 17:00:29
Hivatalossá vált, hogy idén 2026. május 25-én, azaz pünkösdhétfőn rendezik a Pest Vármegyei Kupanapot, amelynek keretében a 13. női és a 19. férfi fináléra kerül sor. A helyszín – zsinórban ötödik alkalommal – ezúttal is Cegléd, a Zsengellér Gyula Sportcentrum lesz.
2026-04-27 00:00:00
Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.
2026-04-23 00:00:00
Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.
2026-01-20 00:00:00
Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.
2017-08-22 10:31:30
2017-06-22 14:29:06
2017-06-09 14:18:24