Egy hét múlva kezdődik a rájátszás a Nagykátai körzetben
2009. május. 01., 10:46
|
A hétvégén véget ér a Pest megyei III. osztály BELUGA SPORT Nagykátai csoport felnőtt bajnokságának alapszakasza. A zárást követően rájátszásra kerül sor.
A hétvégén véget ér a Pest megyei III. osztály BELUGA SPORT Nagykátai csoport felnőtt bajnokságának alapszakasza. A zárást követően rájátszásra kerül sor. A tizenkét csapatot három darab négy fős részre osztották be, (1-4., 5-8., 9-12.). Ebben a rendszerben plusz három találkozóra kerül sor, melyek lejátszása végén eldől ki is lesz a bajnok idén.
Az U19-es bajnokságban nem lesznek további körök, itt a hétvégén rendezik a záró fordulót, ám bajnokot csupán egy hét múlva avatnak, hiszen még az őszről elhalasztott első forduló még hátra van.
Idén, a korábban megszokotthoz képest már május elsején megrendezi az MLSZ Pest Vármegyei Igazgatóság a minden évben nagy érdeklődéssel várt hagyományos kupanapját, melyre 2022 és 2023 után harmadik alkalommal Cegléden, a Zsengellér Gyula Sportcentrumban kerül sor. A hölgyeknél 14:00 órától a tavaly alakult Alsónémedi a címvédő Valkóval, az uraknál pedig 16:30-tól a II. osztályú Diósd az ugyancsak címvédő Gödöllővel mérkőzik a serlegért.
Április 24-én, a gödöllői Szűcs Lajos Sportcentrum adott otthont a McDonald’s Fair Play Cup regionális döntőjének, ahova – a korábbi évekhez hasonlóan – Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád és Pest vármegye legjobbjai érkeztek.
2024. május 15-én, szerdán kerül megrendezésre a férfi MOL Magyar Kupa-döntő, amelyre az MLSZ lehetőséget biztosít az egyesületekben és a grassroots-programokban résztvevő, iskolákban (Bozsik Intézményi Program, McDonald’s Fair Play Cup) focizó gyermekek (U19-es korosztályig) és nevelőik számára, hogy a „Gyermekszektor-program” keretében térítésmentesen nézhessék meg a mérkőzést, együtt szurkolhassanak.
Az MLSZ Pest Vármegyei Igazgatóság Versenybizottság április 24-én kelt határozatában a területi I. osztályú Pest vármegyei férfi felnőtt bajnokságban szereplő Veresegyház VSK csapatának éves összeredményéből az LVSZ 45. § (5) bekezdés c) pont 2) alpontja alapján egy pontot levont, ugyanis az április 20-án, a 24. fordulóban a CSO-KI ellen lejátszott és 2–1-re elveszített mérkőzésen a veresegyházi csapatban az LVSZ 15. § (1) bekezdés m) pontjában foglalt jogosulatlan játék valósult meg, mert a becserélt játékosok összlétszáma (hét fő) meghaladta a versenykiírás szerint maximálisan engedélyezett öt főt.