Elhunyt Batári Csaba

2025. január. 31., 15:07   |    

Elhunyt Batári Csaba

Életének 61. esztendejében, hosszú súlyos betegség után január 30-án, csütörtökön elhunyt Batári Csaba egykori NB I-es labdarúgó, sportvezető és utánpótlásedző.

Batári Csaba 1964. december 30-án született Budapesten. Újpesten nevelkedett, majd az élvonalban már a Tatabánya labdarúgójaként mutatkozott be. NB I-es pályafutása során szerepelt a Budapesti Honvéd és a Ferencváros színeiben is. Kipróbálta magát külföldön, így megfordult Svédországban és Portugáliában is. Sportvezetői pályafutása meghatározó részét töltötte a 2000-ben alakult szentendrei Dunakanyar Sportegyesületnél, majd az egykori Szentendrei VSE szakmai vezetésének feladatát látta el.

Batári Csaba (1964-2025)

Tahitófalui lakosként a helyi egyesület működtetése, szakosztályvezetői, utánpótlás- és felnőtt edzői minőségében való segítése is a szívügye volt. Sportszakmai pályafutása egy időben több szálon kapcsolódott az egykori Pest Megyei Labdarúgó Szövetséghez (később Igazgatósághoz), ahol a megyei korosztályos válogatottak edzőjeként, az Edző- és Utánpótlásnevelési Bizottság elnökeként és megyei szakmai koordinátorként is dolgozott. Munkája eredményeként számos tanítványa NB I-s szintű bajnokságokban folytathatta pályafutását. Az elmúlt években a BKV Előre utánpótlás szakágvezetői feladatait látta el. Batári Csaba 2024. december 30-án ünnepelte a 60. születésnapját. Osztozunk a gyászoló család fájdalmában. Nyugodjon békében! Temetéséről később intézkednek.

A Dunakanyar SE U16-os csapatával 2012-ben 

(Az előnézeti képen /felső sorban balról az első/ a 2016/2017-es szezonban a Pest megyei II. osztály, Északi csoportjában bajnoki címet szerzett Szentendre VSE stábjának tagjaként látható.)


Címkék:

További hírek

Általános
Március 24-én ismét: Pest Vármegyei Gólkirályok Gálája

2026-02-27 13:57:58

Március 24-én ismét: Pest Vármegyei Gólkirályok Gálája

Március 24-én, kedden 17:30 órától ünnepélyes külsőségek mellett a Pesti Vármegyeháza Dísztermében (1052 Budapest, Városház utca 7.) rendezi igazgatóságunk hagyományos rendezvényét, a 13. Pest Vármegyei Gólkirályok Gáláját.

Általános
„Gyermekszektor-jegyek” igényelhetők a Magyarország – Azerbajdzsán női A-válogatott mérkőzésre

2026-02-27 13:14:32

„Gyermekszektor-jegyek” igényelhetők a Magyarország – Azerbajdzsán női A-válogatott mérkőzésre

Az MLSZ számára fontos a női szakág népszerűsítése és a csapat támogatottsága, ezért lehetőséget biztosít az egyesületekben és a grassroots-programokban résztvevő, iskolákban (Bozsik Intézményi Program, Fair Play Cup) focizó gyerekek (U19-es korosztályig) és nevelőik számára, hogy a „Gyermekszektor-program” keretében, térítésmentesen nézhessék meg a mérkőzést. Ez a lehetőség rendelkezésére áll valamennyi igazolt, női felnőtt korosztályban szereplő játékosnak is.

Általános
Pest Vármegyei Futsal7végék: a záró forduló következik

2026-02-26 15:16:51

Pest Vármegyei Futsal7végék: a záró forduló következik

Február 28-án, szombaton és március 1-jén, vasárnap rendezik a két utolsó játéknapot a Pest Vármegyei Futsal7végék 2025/2026-os kiírásában, ennek során tíz helyszínen 249 mérkőzést játszanak a résztvevő csapatok.

Általános
Férfi futsal NB III: négynapos tavaszi rajt az Északi csoportban

2026-02-23 14:41:33

Férfi futsal NB III: négynapos tavaszi rajt az Északi csoportban

A 2025/2026-os szezonban a férfi felnőtt NB III-as futsalbajnokság hat vármegye szervezésében valósul meg. Pesthez ebben az évadban az Északi csoport tartozik, melynek pontvadászata tíz együttes részvételével ma folytatódik.

Értesítők, információk

2026-02-25 00:00:00

Frissült a fegyelmi határozatok tára (2026.02.25)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.

2026-02-24 00:00:00

Frissült a versenyügyi határozatok tára (2026.02.24.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.

2026-01-20 00:00:00

Frissült a fellebbviteli határozatok tára (2026.01.20.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.

Szponzorok