Elhunyt Demeter Miklós játékvezető

2018. január. 22., 16:42   |    

Elhunyt Demeter Miklós játékvezető

Január 20-án, szombatra virradó éjjel tragikus körülmények között életét vesztette Demeter Miklós (képünkön) egykori kitűnő Pest megyei játékvezető.

Demeter Miklós 1976. július 11-én született Budapesten. A játékvezetői vizsgát 1994. március 1-jén tette le, s hamar eldőlt, hogy ezt a szép, de rögös és nehéz pályát a magáénak érzi, és hosszú távon tervez is vele. Tehetsége, elhivatottsága predesztinálta őt a magasabb osztályú, komolyabb kihívást jelentő feladatok ellátására, s ennek megfelelően egyenletesen haladt is felfelé azon a bizonyos ranglétrán. NB-s pályafutásának kitűnő alapot adtak Pest megyei küldései, hosszú éveken át teljes joggal a megyei játékvezetők között az egyik legjobbnak tartották. Nem volt véletlen, hogy rendre a kvalitásainak megfelelő rangadókon, jelentős tétmérkőzéseken kellett helytállnia, amíg Pest megyében működött. 2002-ben megkapta a Pest megyében legjelentősebb, játékvezetőknek adható elismerést, az 1983 óta létező Gombás Attila-vándordíjat. 2006-ban a II. VABU SPORT Pest Megyei Szuperkupa ráckevei döntőjét, a Kóka – Maglód (3–4) mérkőzést dirigálta, majd ugyanebben az évben az egykori Albert Flórián Stadionban ugyancsak ő vezethette az Amatőr Kupa Pest megyei házi döntőjét, a Törökbálint – Felsőpakony (3–1) derbit is. Két évvel később, 2008-ban pedig a II. Horfer Serleg Pest Megyei Kupa Csepelen lejátszott fináléjában a Dunaharaszti – Sülysáp (2–1) találkozón működött közmegelégedésre. Nem véletlenül szolgáltattak mindezek kitűnő alapot későbbi NB-s pályafutásához, melynek során a 2006/2007-es évadban az NB II-ben működhetett, az élvonalban pedig tartalék-játékvezetőként foglalkoztatták, továbbá hosszú éveken át az NB III-ban öregbítette a Pest megyei játékvezetés hírnevét.

A 2006. május 17-i Törökbálint - Felsőpakony Amatőr SportTV Kupa döntője előtt az Albert-stadionban (balról jobbra): Márton Zsolt, Demeter Miklós és Viszokai László.

 A Magyar Labdarúgó Szövetség Pest Megyei Igazgatósága, a megyei játékvezető-társadalom mély fájdalommal osztozik a gyászoló család fájdalmában. Demeter Miklós emlékét örökre megőrizzük.


További hírek

Általános
Tájékoztatás a hétvégi felnőtt bajnoki mérkőzések esetleges halasztásáról

2026-05-15 11:58:16

Tájékoztatás a hétvégi felnőtt bajnoki mérkőzések esetleges halasztásáról

Az előttünk álló hétvégére vonatkozó időjárási előrejelzések jelentős mennyiségű csapadékot, heves esőzéseket valószínűsítenek, amelyek akár egyes felnőtt labdarúgó-mérkőzések elmaradását is eredményezhetik.

Általános
III. osztály, Déli csoport: visszalépett az Újlengyel

2026-05-08 15:15:16

III. osztály, Déli csoport: visszalépett az Újlengyel

A Pest vármegyei III. osztály, Déli csoportjának mezőnye a hajrára, azaz az utolsó négy fordulóra megfogyatkozott, az eddigi 14 helyett ugyanis már csak 13 sportszervezet folytatja a bajnokságot, mivel az Újlengyeli DSE férfi felnőttcsapata a múlt hétvégi, 22. forduló előtt létszámproblémák miatt visszalépett.

Általános
Fair Play Cup regionális döntő: mindkét Pest vármegyei együttes bejutott az országos döntőbe

2026-05-06 11:57:13

Fair Play Cup regionális döntő: mindkét Pest vármegyei együttes bejutott az országos döntőbe

Április 29-én, a gödöllői Szűcs Lajos Sportcentrum adott otthont a Fair Play Cup regionális döntőjének, ahova – a korábbi évekhez hasonlóan – Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád és Pest vármegye legjobbjai érkeztek.

Általános
Június 22-én alapfokú játékvezetői tanfolyam indul Pest vármegyében

2026-05-06 11:41:03

Június 22-én alapfokú játékvezetői tanfolyam indul Pest vármegyében

Az MLSZ Pest Vármegyei Igazgatóság Játékvezetői Bizottsága június 22-én alapfokú játékvezetői tanfolyamot indít.

Értesítők, információk

2026-05-18 00:00:00

Frissült a versenyügyi határozatok tára (2026.05.18.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.

2026-05-14 00:00:00

Frissült a fegyelmi határozatok tára (2026.05.14)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.

2026-05-06 00:00:00

Frissült a fellebbviteli határozatok tára (2026.05.06.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.

Szponzorok