Június 4-én, kedden, életének 66. évében elhunyt Jónás Imre, a Pilisszentiváni SE egykori labdarúgója, elnöke, szakosztályvezetője.
A futballberkekben csak "Csonti”-nak becézett korábbi sportvezető 1953. július 7-én született Kisvárdán, pályafutása azonban már sokkal a Pilis-térségéhez kötötte, szerepelt a Pilisszentiván felnőtt, illetve öregfiú csapatában is, sportvezetőként pedig egészen 2013-as visszavonulásáig ellátta a technikai vezetői feladatokat, volt a helyi egyesület szakosztályvezetője, majd elnöke is. Az utóbbi években már többféle súlyos,krónikus betegséggel is küzdött, de a csapat sorsát figyelemmel kísérte. Jónás Imre temetéséről később intézkednek. Nyugodjék békében!
2026-05-15 11:58:16
Az előttünk álló hétvégére vonatkozó időjárási előrejelzések jelentős mennyiségű csapadékot, heves esőzéseket valószínűsítenek, amelyek akár egyes felnőtt labdarúgó-mérkőzések elmaradását is eredményezhetik.
2026-05-08 15:15:16
A Pest vármegyei III. osztály, Déli csoportjának mezőnye a hajrára, azaz az utolsó négy fordulóra megfogyatkozott, az eddigi 14 helyett ugyanis már csak 13 sportszervezet folytatja a bajnokságot, mivel az Újlengyeli DSE férfi felnőttcsapata a múlt hétvégi, 22. forduló előtt létszámproblémák miatt visszalépett.
2026-05-06 11:57:13
Április 29-én, a gödöllői Szűcs Lajos Sportcentrum adott otthont a Fair Play Cup regionális döntőjének, ahova – a korábbi évekhez hasonlóan – Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád és Pest vármegye legjobbjai érkeztek.
2026-05-06 11:41:03
Az MLSZ Pest Vármegyei Igazgatóság Játékvezetői Bizottsága június 22-én alapfokú játékvezetői tanfolyamot indít.
2026-05-18 00:00:00
Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.
2026-05-14 00:00:00
Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.
2026-05-06 00:00:00
Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.
2017-08-22 10:31:30
2017-06-22 14:29:06
2017-06-09 14:18:24