Elhunyt Kővári Barbara

2024. július. 03., 14:04   |    

Elhunyt Kővári Barbara

Tegnap, korán reggel értesültünk a szomorú hírről, hogy június 30-án, vasárnap éjjel, 51 éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt Kővári Barbara, az MLSZ Pest (Vár)megyei Igazgatóság korábbi munkatársa.

Egykori kolléganőnk 1973. január 9-én született Balassagyarmaton, 1992 és 2010 között belügyi területen, az Országos Rendőrfőkapitányságon dolgozott, majd ezt követően jelentős sportszakmai feladatokat látott el. 2009-től 2018-ig a felcsúti Puskás Akadémián, s ezzel részben párhuzamosan, 2017 nyarától 2018 végéig az NB II-ben szereplő Aqvital-Csákvár ügyvezetőjeként tevékenykedett. 2019. április 10. és 2020. július 3. között az MLSZ Pest Megyei Igazgatóság alkalmazásában állt, ahol az Igazolási és Átigazolási Bizottság ügyintézője volt. Munkakapcsolatát ezt követően is fenntartotta korábbi munkaadójával, hiszen az igazgatóság által delegált szervezőként rendszeresen találkozhattunk vele a telente megrendezett Pest Vármegyei Futsal7végék helyszínein. 2020 nyarától három éven keresztül a Viadukt-Biatorbágy Sportegyesület főállású technikai vezetője, tavaly nyártól pedig a Penta-Gödöllői Röplabda Club munkatársa lett. Utóbbi feladatával párhuzamosan a Magyar Vízilabda Szövetség irodavezetőjeként is dolgozott.

A tanulás fontosságát egész életében fontosnak tartotta, folyamatosan képezte magát. Korábban a gödöllői agráregyetemen, a Testnevelési Egyetemen, a közelmúltban pedig a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen és a Károli Gáspár Református Egyetemen szerzett diplomát. 2023 őszétől a Nemzeti Közszolgálati Egyetem hallgatója volt.

Emlékét kegyelettel megőrizzük. Mély részvéttel osztozunk a gyászoló család fájdalmában.


Címkék:

További hírek

Általános
Tájékoztatás a hétvégi felnőtt bajnoki mérkőzések esetleges halasztásáról

2026-05-15 11:58:16

Tájékoztatás a hétvégi felnőtt bajnoki mérkőzések esetleges halasztásáról

Az előttünk álló hétvégére vonatkozó időjárási előrejelzések jelentős mennyiségű csapadékot, heves esőzéseket valószínűsítenek, amelyek akár egyes felnőtt labdarúgó-mérkőzések elmaradását is eredményezhetik.

Általános
III. osztály, Déli csoport: visszalépett az Újlengyel

2026-05-08 15:15:16

III. osztály, Déli csoport: visszalépett az Újlengyel

A Pest vármegyei III. osztály, Déli csoportjának mezőnye a hajrára, azaz az utolsó négy fordulóra megfogyatkozott, az eddigi 14 helyett ugyanis már csak 13 sportszervezet folytatja a bajnokságot, mivel az Újlengyeli DSE férfi felnőttcsapata a múlt hétvégi, 22. forduló előtt létszámproblémák miatt visszalépett.

Általános
Fair Play Cup regionális döntő: mindkét Pest vármegyei együttes bejutott az országos döntőbe

2026-05-06 11:57:13

Fair Play Cup regionális döntő: mindkét Pest vármegyei együttes bejutott az országos döntőbe

Április 29-én, a gödöllői Szűcs Lajos Sportcentrum adott otthont a Fair Play Cup regionális döntőjének, ahova – a korábbi évekhez hasonlóan – Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád és Pest vármegye legjobbjai érkeztek.

Általános
Június 22-én alapfokú játékvezetői tanfolyam indul Pest vármegyében

2026-05-06 11:41:03

Június 22-én alapfokú játékvezetői tanfolyam indul Pest vármegyében

Az MLSZ Pest Vármegyei Igazgatóság Játékvezetői Bizottsága június 22-én alapfokú játékvezetői tanfolyamot indít.

Értesítők, információk

2026-05-18 00:00:00

Frissült a versenyügyi határozatok tára (2026.05.18.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.

2026-05-14 00:00:00

Frissült a fegyelmi határozatok tára (2026.05.14)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.

2026-05-06 00:00:00

Frissült a fellebbviteli határozatok tára (2026.05.06.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.

Szponzorok