Elhunyt Orgován László

2016. február. 15., 15:05   |    

Elhunyt Orgován László

Hosszú betegség után február 8-án, életének 68. évében elhunyt Orgován László, korábbi játékvezető, aki a dabasi, majd az ócsai körzeti labdarúgó szövetség tagja, majd titkára, végül megszűnéséig elnöke volt.

Hosszú betegség után február 8-án, életének 68. évében elhunyt Orgován László, korábbi játékvezető, aki a dabasi, majd az ócsai körzeti labdarúgó szövetség tagja, majd titkára, végül megszűnéséig elnöke volt.

Orgován László, vagy ahogyan a legtöbben ismerték, Laci bácsi 1975-ben tett játékvezetői vizsgát, melyet követően hosszú éveken keresztül tevékenykedett a dabasi járásban, majd az ócsai körzetben.



1980-tól a Dabasi Járási Szövetségben, később az Ócsai Körzeti Labdarúgó Szövetségben dolgozott a Játékvezetői Bizottság tagjaként, vezetőjeként, valamint játékvezető-küldőjeként. 2005-től az Ócsai Körzeti Labdarúgó Szövetség titkára, majd annak megszűnéséig elnöke volt. Munkáját két alkalommal is rangos elismeréssel díjazták; 1999-ben és 2005-ben is átvehette a Pest megye labdarúgásáért kitüntetés kiváló fokozatát.

Orgován Lászlót 2016. február 17-én, szerdán 13.00 órakor helyezik végső nyugalomra az Ócsai Temetőben.

További hírek

Általános
Március 24-én ismét: Pest Vármegyei Gólkirályok Gálája

2026-02-27 13:57:58

Március 24-én ismét: Pest Vármegyei Gólkirályok Gálája

Március 24-én, kedden 17:30 órától ünnepélyes külsőségek mellett a Pesti Vármegyeháza Dísztermében (1052 Budapest, Városház utca 7.) rendezi igazgatóságunk hagyományos rendezvényét, a 13. Pest Vármegyei Gólkirályok Gáláját.

Általános
„Gyermekszektor-jegyek” igényelhetők a Magyarország – Azerbajdzsán női A-válogatott mérkőzésre

2026-02-27 13:14:32

„Gyermekszektor-jegyek” igényelhetők a Magyarország – Azerbajdzsán női A-válogatott mérkőzésre

Az MLSZ számára fontos a női szakág népszerűsítése és a csapat támogatottsága, ezért lehetőséget biztosít az egyesületekben és a grassroots-programokban résztvevő, iskolákban (Bozsik Intézményi Program, Fair Play Cup) focizó gyerekek (U19-es korosztályig) és nevelőik számára, hogy a „Gyermekszektor-program” keretében, térítésmentesen nézhessék meg a mérkőzést. Ez a lehetőség rendelkezésére áll valamennyi igazolt, női felnőtt korosztályban szereplő játékosnak is.

Általános
Pest Vármegyei Futsal7végék: a záró forduló következik

2026-02-26 15:16:51

Pest Vármegyei Futsal7végék: a záró forduló következik

Február 28-án, szombaton és március 1-jén, vasárnap rendezik a két utolsó játéknapot a Pest Vármegyei Futsal7végék 2025/2026-os kiírásában, ennek során tíz helyszínen 249 mérkőzést játszanak a résztvevő csapatok.

Általános
Férfi futsal NB III: négynapos tavaszi rajt az Északi csoportban

2026-02-23 14:41:33

Férfi futsal NB III: négynapos tavaszi rajt az Északi csoportban

A 2025/2026-os szezonban a férfi felnőtt NB III-as futsalbajnokság hat vármegye szervezésében valósul meg. Pesthez ebben az évadban az Északi csoport tartozik, melynek pontvadászata tíz együttes részvételével ma folytatódik.

Értesítők, információk

2026-02-25 00:00:00

Frissült a fegyelmi határozatok tára (2026.02.25)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.

2026-02-24 00:00:00

Frissült a versenyügyi határozatok tára (2026.02.24.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.

2026-01-20 00:00:00

Frissült a fellebbviteli határozatok tára (2026.01.20.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.

Szponzorok