Mint minden évben, idén is megrendezésre kerül Pest megyében a Bajnokok Tornája. Elsőként az U14-es, valamint az U18-as bajnokok mérik össze az erejüket, előbbiek Dabason, míg utóbbiak Dunakeszin.
Mint minden évben, idén is megrendezésre kerül Pest megyében a Bajnokok Tornája. Elsőként az U14-as, valamint az U18-as bajnokok mérik össze az erejüket, előbbiek Dabason, míg utóbbiak Dunakeszin.
Ezt követően, június 14-én az U15-ösök Százhalombattán, az U21-esek Üllőn, míg ugyanezen a hétvégén, de vasárnap a felnőtt "megye-kettesek" Pilisen csapnak össze. A Bajnokok Tornáját az öregfiú korosztály zárja majd június közepén.
A tornával kapcsolatos versenykiírás ide kattintva érhető el.
A Pest Vármegyei Futsal7végék a soron következő hétvégén, január 25-én, szombaton és 26-án, vasárnap már ismét a megszokott módon, kétnapos fordulóval folytatódnak. A 13. kiírással – teljesen új lebonyolítási szisztéma szerint – elrajtol az öregfiútorna, míg a felnőtt férfi mezőny már a negyeddöntőkkel folytatja, melynek tétje a legjobb négy közé jutás. Az utánpótláskorosztályok meccseivel kiegészülve ezúttal 12 helyszínen összesen 277 mérkőzést játszanak a csapatok.
Az előzetes nevezések lezárultával a szervező MLSZ Pest Vármegyei Igazgatóság elkészítette a szombaton, Gödöllőn 15:00 órától megrendezendő 15. Évindító Pest Vármegyei Futballszakmai Nap kispályás (5+1-es) labdarúgótornájának sorsolását.
A szombati országos központi középiskolai felvételi vizsgák miatt hétvégén ismét egynapos fordulót rendeznek a Pest Vármegyei Futsal7végéken, melynek aktuális játéknapja január 19., vasárnap. A tervezett program alapján ezúttal 11 helyszínen összesen 156 mérkőzést játszanak majd a csapatok.
Az MLSZ Pest Vármegyei Igazgatóság Versenyiroda elkészítette a Pest Vármegyei Női Kupa 2. fordulójának párosításait, melynek tétje a legjobb négy közé jutás lesz. A következő játéknapra március első hétvégéjén kerül sor.