Elkészült a futsalbajnokság csoportbeosztása

2015. november. 10., 12:56   |    

Elkészült a futsalbajnokság csoportbeosztása

Az MLSZ Pest Megyei Igazgatóság Versenyirodája a 21 nevezett csapatot a nevezéskor "hazai" helyszínként megjelölt csarnokok alapján 4 csoportba osztotta.

Az együttesek három körben (összesen 15 fordulóban) fognak megmérkőzni egymással, először a november 30-ai héten, majd egészen december 18-ig játszanak. Ezután egy kis "téli pihenő" következik, de csak január 11-ig, és egészen március végig tart a bajnokság. A 4 csoportban bajnokot hirdet a grémium, majd az aranyérmes gárdák egymás ellen döntik el, hogy ki az "abszolút bajnok". További információ, hogy hamarosan értekezletet is tart a Versenyiroda, melyről a csapatok értesítést kapnak majd. Íme a csoportbeosztások: Északkeleti csoport: Aszód, Csörögi Reménység, Fót, Galgagyörk, Mogyoród FC. Északnyugati csoport: Garvittax (Nagymaros), Hidegkút, Leányfalu, PAFC (Piliscsaba), Perbál. Délkeleti csoport: Albertirsa, Ferencvárosi FC, Kistarcsa, Maglód, Zsámbok I., Zsámbok II. Délnyugati csoport: Biatorbágy, Gyál, Ráckeve, Taksony, Üllő. A témában eddig megjelent közleményeink: - Élénk az érdeklődés: hétfőig lehet még nevezni a Pest megyei futsalbajnokságra - Futsalra fel! - 2. rész: szakmai (igazgatói) érvek a Pest megyei felnőtt futsalbajnokság mellett - Futsalra fel! - 1. rész - "Ez viheti előre a magyar focit" - Közeleg a tél - indul a megyei futsalszezon

További hírek

Általános
TAO: tájékoztató fontos információkról

2026-02-05 08:45:02

TAO: tájékoztató fontos információkról

Elérhetőek a TAO 2026/2027. évi Sportfejlesztési Programok értékelésének alapelvei, valamint az Elszámolási Szabályzat és annak mellékletei. Ezen felül az alábbiakban szeretnénk néhány fontos információt kiemelni – a hamarosan esedékes – pályázati beadással kapcsolatban.

Általános
Pest Vármegyei Futsal7végék: négyes döntő a férfiaknál; az öregfiúk a vigaszággal folytatják

2026-01-29 15:37:32

Pest Vármegyei Futsal7végék: négyes döntő a férfiaknál; az öregfiúk a vigaszággal folytatják

Január utolsó és február első napján ismét teljes fordulatszámon folytatódnak a Pest Vármegyei Futsal7végék, szombaton 14:00 órától a Törökbálinti Sportközpontban az idén jubiláló férfi felnőtt mezőny négyes döntőjét rendezik, amelynél a végjátékba ezúttal a címvédő Bromit mellett a 2023-ban negyedik helyen végző Inárcs, valamint két újonc együttes, a Veresegyház LUA és a Zsámbok jutott be. Az oda-visszavágós lebonyolítású elődöntőkben a Bromit a Veresegyházzal, az Inárcs pedig a Zsámbokkal mérkőzik a döntőbe jutásért, amely 17:35-kor kezdődik.

Általános
MLSZ Grassroots Alap edzőképző tanfolyamok indulnak

2026-01-23 14:19:19

MLSZ Grassroots Alap edzőképző tanfolyamok indulnak

Az MLSZ Edzőképzési Intézete 12 darab MLSZ Grassroots Alap tanfolyamot hirdet a 2025/2026-os szezon tavaszi félévében. Pest vármegyében Dabason, a Wellis Sportparkban fog indulni képzés.

Általános
Pest Vármegyei Futsal7végék: öregfiúk rajt öt csoportban

2026-01-23 14:16:18

Pest Vármegyei Futsal7végék: öregfiúk rajt öt csoportban

A központi középiskolai felvételik miatt ezen a hétvégén rendhagyó módon (csaknem) egynapos lesz a Pest Vármegyei Futsal7végék soron következő fordulója, mely alól csak az idén 14. alkalommal rajtoló öregfiútorna rajta képez kivételt, ennek E-csoportja ugyanis szombaton, 15:45-től Üllőn lép majd pályára. A hétvégi Futsal7vége-programban szereplő kilenc helyszínen ezúttal 139 mérkőzést játszanak majd a csapatok.

Értesítők, információk

2026-02-06 00:00:00

Frissült a versenyügyi határozatok tára (2026.02.06.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.

2026-02-06 00:00:00

Frissült a fegyelmi határozatok tára (2026.02.06)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.

2026-01-20 00:00:00

Frissült a fellebbviteli határozatok tára (2026.01.20.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.

Szponzorok