Elkészült a Pest megyei I. és II. osztályok (csoport)beosztása
2016. július. 19., 09:25
|
A nevezések összesítése és a hiánypótlások befogadása után az MLSZ Pest Megyei Igazgatóságának Versenybizottsága beosztotta, hogy mely egyesületek indulhatnak a 2016/2017. évi férfi felnőtt nagypályás Pest megyei I. és II. osztályú labdarúgó-bajnokságokban.
Az elmúlt szezon eredményei alapján az I. osztályból feljutott a Dabas-Gyón, illetve kiesett az Üllő, a Veresegyház és a Törökbálint. Az ő helyükre jutottak fel papíron a másodosztályok bajnokai, így a Bag, a Dabas II., a Pilisszentiván és a Tápiószecső. A bagiak azonban nem éltek az osztályváltás lehetőségével, így fel kellett tölteni a „megye-egy” mezőnyét. Az új szabályok /Labdarúgás Versenyszabályzata 23. § – Döntés a csoport feltöltéséről – c) pontjának A2. bekezdése/ értelmében elsőnek azt a százalékosan legjobb megyei II. osztályú 2. helyen végzett sportszervezetet kellett felkérni, amely megfelelt a feltöltendő bajnoki osztály követelményeinek (licenc, up.-csapatszám stb.). Ez a klub pedig a Százhalombatta volt, mely élt is a kínálkozó eséllyel. (Csak a rend kedvéért a II. osztály 2. helyezettjeinek sorrendje: 1. Sülysáp 80,95% – de nem kért licencet; 2. Százhalombatta 76,67%; 3. Vác-Deákvár 73,33%; 4. Budakalász 68,89%.)
A II. osztályú csoportokból – mint az fentebb olvasható – tehát négy gárda mehetett fel az első vonalba, míg a III. osztályból az 5 bajnok (Dunabogdány, Püspökszilágy, Táborfalva, Tököl II. és Úri) előtt nyílt lehetőség a feljebblépésre. A 3 csoportosra és 48 csapatosra szűkített „megye-kettőben” való indulást végül nem vállalta sem a Püspökszilágy, sem az egyébként II. osztályú tagságát megőrző Üröm, így – akárcsak az I. – a II. osztály mezőnyét is fel kellett tölteni. A szabályok /Labdarúgás Versenyszabályzata 23. § – Döntés a csoport feltöltéséről – c) pontjának B2. bekezdése/ értelmében először itt is azt a százalékosan legjobb megyei III. osztályú 2. helyen végzett sportszervezetet kellett felkérni, amely megfelelt a feltöltendő bajnoki osztály követelményeinek (up.-csapatszám stb.). Ez a klub a Nagykőrösi Kinizsi II. volt, ám a tartalékcsapat nem kívánt élni a lehetőséggel. Másodiknak a II. osztály legjobb kiesője következhetett, mely az Aszód volt, s ők köszönték is a sanszot. (A II. osztály legjobb kiesőinek, azaz 12. helyezettjeinek sorrendje: 1. Aszód 43,33%; 2. Pécel 37,78%; 3. Tápiógyörgye 34,52%; 4. Sóskút 34,44%.) Mindezek után ismét egy olyan – ám ezúttal a sorban következő – III. osztályú 2. helyen végzett sportszervezetet kellett felkérni, amely a nevezéskor megfelelt a feltöltendő bajnoki osztály követelményeinek. Ez pedig az Ócsa volt, kiknek igenlő válaszával kialakult a II. osztály mezőnye is. (A III. osztály 2. helyezettjeinek sorrendje: 1. Sződ 80,95% – de a nevezéskor nem rendelkezett megfelelő számú utánpótláscsapattal; 2. Budajenő 80,30% – de a nevezéskor nem rendelkezett megfelelő számú utánpótláscsapattal; 3. Nagykőrös II. 80,00%; 4. Üllő II. 76,67% – de feljebblépésük esetén egyazon osztályban szerepelt volna a sportszervezet mindkét csapata, ami szabályellenes; 5. Ócsa 70,83%.)
Az alábbi linkeken keresztül tekinthetik meg a bajnokságok beosztását táblázatos, illetve térképen szemléltetett formában:- A 2016/2017-es szezon Pest megyei I. és II. osztályának csoportonkénti mezőnye ábécésorrendben;- A 2016/2017-es szezon Pest megyei I. osztályának mezőnye térképre tűzve;- A 2016/2017-es szezon Pest megyei II. osztályának mezőnye csoportonkénti bontásban térképre tűzve;
Az MLSZ hatályos Versenyszabályzatának III. fejezet, 22. § c) pontja – amely a csoportbeosztást szabályozza – szerint: „A csoport (verseny) besorolás végleges, ellene fellebbezésnek helye nincs.”
A Pest megyei III. osztály csoportjainak kialakítása legkésőbb a jövő hét elejére várható.
Március 24-én, kedden 17:30 órától ünnepélyes külsőségek mellett a Pesti Vármegyeháza Dísztermében (1052 Budapest, Városház utca 7.) rendezi igazgatóságunk hagyományos rendezvényét, a 13. Pest Vármegyei Gólkirályok Gáláját.
Az MLSZ számára fontos a női szakág népszerűsítése és a csapat támogatottsága, ezért lehetőséget biztosít az egyesületekben és a grassroots-programokban résztvevő, iskolákban (Bozsik Intézményi Program, Fair Play Cup) focizó gyerekek (U19-es korosztályig) és nevelőik számára, hogy a „Gyermekszektor-program” keretében, térítésmentesen nézhessék meg a mérkőzést. Ez a lehetőség rendelkezésére áll valamennyi igazolt, női felnőtt korosztályban szereplő játékosnak is.
Február 28-án, szombaton és március 1-jén, vasárnap rendezik a két utolsó játéknapot a Pest Vármegyei Futsal7végék 2025/2026-os kiírásában, ennek során tíz helyszínen 249 mérkőzést játszanak a résztvevő csapatok.
A 2025/2026-os szezonban a férfi felnőtt NB III-as futsalbajnokság hat vármegye szervezésében valósul meg. Pesthez ebben az évadban az Északi csoport tartozik, melynek pontvadászata tíz együttes részvételével ma folytatódik.