Elkészült a Pest Megyei Kupa 2. fordulójának párosítása

2019. augusztus. 29., 14:00   |    

Elkészült a Pest Megyei Kupa 2. fordulójának párosítása

Az MLSZ Pest Megyei Igazgatóság Versenyirodája augusztus 29-én, csütörtökön kisorsolta a Pest Megyei Kupa 2. fordulójának menetrendjét. A versenysorozat augusztus végén előselejtezőkkel vette kezdetét, melyek során a 76 indulóból 58 maradt. A második játéknap találkozói szeptember 10. (kedd) és 11. (szerda), 16:30-ra lettek központilag kiírva. A 3. forduló találkozói – a 29 továbbjutóval és a 3 Magyar Kupa főtáblájára jutott erőnyerővel (Biatorbágy, Maglód, Pilis) – szeptember 18-án (szerdán), 16:30-tól lesznek, a párosítások szeptember 12-én (csütörtökön) kerülnek kisorsolásra.

76 sportszervezet nevezett az idei Pest Megyei Kupa versenysorozatra, 46 kötelezően (I. és II. osztályúak az FC Dabas II. és a Taksony II. kivételével), valamint „önkéntes alapon” 30 III. és IV. vonalbeli gárda.

A versenyiroda által kialakított lebonyolítási szisztéma szerint a 2. forduló résztvevői: 15 alacsonyabb osztályú csapat, akik az „előselejtezőkből” jutottak tovább, valamint 13 csapat (a 3 MK-főtáblás kivételével) az I. és 30 csapat a II. osztályból. Az előselejtezőkhöz hasonlóan, a nevezettek területi elv alapján hét csoportba (2 db tízesbe, 4 db nyolcasba és 1 db hatosba) lettek beosztva.

A hétközi játéknapokhoz viszonyított magas mérkőzésszám és alacsony játékvezetői létszám miatt a 2. forduló két napra lett szétbontva. A beosztás során figyelembe lett véve, ki melyik nap lép pályára a kupamérkőzést megelőző hétvégén: keddi napra kerültek azok a párharcok, ahol mindkét fél legkésőbb szombaton játssza a bajnokiját, míg szerdára kerültek azon párosítások, ahol legalább az egyik csapat vasárnap játszik.
Kérünk mindenkit, figyelmesen tekintse át, melyik napon játssza a kupamérkőzését!

A 2. forduló párosításai
2019. szeptember 10. (kedd), 16:30:
Halásztelek – Százhalombatta; Szigetcsép – Szigethalom; Tárnok – Dunavarsány; Ráckeve – Törökbálint; Nagykőrös – Törtel; Dánszentmiklós – Újhartyán; Pomáz – Piliscsaba; Dány – Tápiószecső; Csömör – CSO-KI; Kartal – Gödöllői SK; Bugyi– Üllő.

2019. szeptember 11. (szerda), 16:30: Pereg – Tököl; Ceglédbercel – Örkény; Tápiószele – Aranyszarvas-Tápiószentmárton; Fót – Verőce; Zebegény – VS Dunakeszi; Göd – Vác-Deákvár; Leányfalu – Szentendre; Dunabogdány – PILE-Szántó; Perbál – Budakalász; Tóalmás – Pécel; Bag – Nagykáta; Isaszeg– Valkó; Püspökszilágy – Veresegyház; Mogyoród FC – Aszód; Ócsa – Vecsés; Alsónémedi – Felsőpakony; Ecser – Péteri; Csévharaszt– Gyömrő.

A pontos menetrendek már megtalálhatók az adatbank.mlsz.hu oldalon.

A Pest Megyei Kupában továbbjutó csapat meghatározása:
1. a rendes játékidőben győztes csapat;
2. döntetlen esetén, ha különböző bajnoki osztályban szerepelnek a csapatok, akkor az alacsonyabb osztályú csapat;
3. döntetlen esetén, ha azonos bajnoki osztályban szerepelnek a csapatok, akkor a továbbjutás tizenegyesrúgásokkal dől el a Labdarúgás Játékszabályainak rendelkezései szerint (hosszabbítás tehát nincs; a büntetőpárbajt a hagyományos módon kell lebonyolítani).

Emlékeztetőül, a Pest Megyei Kupa versenykiírását IDE kattintva olvashatják.


További hírek

Általános
Március 24-én ismét: Pest Vármegyei Gólkirályok Gálája

2026-02-27 13:57:58

Március 24-én ismét: Pest Vármegyei Gólkirályok Gálája

Március 24-én, kedden 17:30 órától ünnepélyes külsőségek mellett a Pesti Vármegyeháza Dísztermében (1052 Budapest, Városház utca 7.) rendezi igazgatóságunk hagyományos rendezvényét, a 13. Pest Vármegyei Gólkirályok Gáláját.

Általános
„Gyermekszektor-jegyek” igényelhetők a Magyarország – Azerbajdzsán női A-válogatott mérkőzésre

2026-02-27 13:14:32

„Gyermekszektor-jegyek” igényelhetők a Magyarország – Azerbajdzsán női A-válogatott mérkőzésre

Az MLSZ számára fontos a női szakág népszerűsítése és a csapat támogatottsága, ezért lehetőséget biztosít az egyesületekben és a grassroots-programokban résztvevő, iskolákban (Bozsik Intézményi Program, Fair Play Cup) focizó gyerekek (U19-es korosztályig) és nevelőik számára, hogy a „Gyermekszektor-program” keretében, térítésmentesen nézhessék meg a mérkőzést. Ez a lehetőség rendelkezésére áll valamennyi igazolt, női felnőtt korosztályban szereplő játékosnak is.

Általános
Pest Vármegyei Futsal7végék: a záró forduló következik

2026-02-26 15:16:51

Pest Vármegyei Futsal7végék: a záró forduló következik

Február 28-án, szombaton és március 1-jén, vasárnap rendezik a két utolsó játéknapot a Pest Vármegyei Futsal7végék 2025/2026-os kiírásában, ennek során tíz helyszínen 249 mérkőzést játszanak a résztvevő csapatok.

Általános
Férfi futsal NB III: négynapos tavaszi rajt az Északi csoportban

2026-02-23 14:41:33

Férfi futsal NB III: négynapos tavaszi rajt az Északi csoportban

A 2025/2026-os szezonban a férfi felnőtt NB III-as futsalbajnokság hat vármegye szervezésében valósul meg. Pesthez ebben az évadban az Északi csoport tartozik, melynek pontvadászata tíz együttes részvételével ma folytatódik.

Értesítők, információk

2026-02-25 00:00:00

Frissült a fegyelmi határozatok tára (2026.02.25)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.

2026-02-24 00:00:00

Frissült a versenyügyi határozatok tára (2026.02.24.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.

2026-01-20 00:00:00

Frissült a fellebbviteli határozatok tára (2026.01.20.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.

Szponzorok