Az MLSZ Pest Vármegyei Igazgatóság Versenyiroda elkészítette a 2023/2024. évad Pest Vármegyei Kupa menetrendjét, valamint kisorsolta az 1. és a 2. forduló párosításait.
A Pest Vármegyei Kupára összesen 82 sportszervezet nevezett, ebből 47 kötelezően (a Dunaharaszti II. kivételével az összes I. és II. osztályú klub), valamint „önkéntes alapon” 23 III. és 12 IV. vonalbeli gárda.
A sorozat augusztus 23-án és 30-án (mindkettő szerda) az előselejtezőkkel veszi kezdetét, amelynek következtében a 82 indulóból 58-an maradnak. Az előselejtezőkben a 35 alacsonyabb osztályú induló, valamint a II. osztályúak közül 13 – sorsolással kiválasztott, nevezetesen: Abony, Aranyszarvas, Csömör, Halásztelek, Kismaros, Maglód, Mogyoród, Páty, Piliscsaba, Ráckeve, Tápiógyörgye, Tápióság, Törökbálint – alakulat vesz részt.
A második körben (szeptember 5-6-án, kedden és szerdán) a még versenyben lévő 58 csapatból Pest vármegyét a Magyar Kupa főtábláján képviselő hat területi szintű együttes (Dunaharaszti, Felsőpakony, Fémalk-Dunavarsány, Gödöllő, Perbál, Pilis) újfent erőnyerő lesz, így ők csak a 3. fordulóban – várhatóan szeptember 13-án, szerdán –, a legjobb 32 között kapcsolódnak majd be a küzdelmekbe.
A párosítások – akárcsak a korábbi években, ezúttal is – területi elvű csoportbeosztás után alakultak ki, s az 1. forduló már meg is tekinthető az Adatbankon vagy IDE kattintva.
A 2. forduló párosításai: Kóspallag/Kismaros – Penc/Vácduka, Váchartyán – Vác VLSE, Göd/Nagymaros – Vác-Deákvár, Valkó – Veresegyház, Galgagyörk/Zsámbok – Bag, Isaszeg – CSO-KI Sport, Aszód/Szada – Sülysáp/Tura, Pécel – Ecser, Kistarcsa – Dunakeszi, Péteri/Mogyoród – Üllő, Fót/Maglód – Nagytarcsa/Csömör, Albertirsa – Nagykáta, Tápiószecső – Tápióság/Tápiógyörgye, Nyársapát/Abony – Tápiószele/Aranyszarvas, Vasad/Taksony – Örkény, Hernád/Inárcs – Táborfalva/Dabas-Gyón, Kakucs/Gyál – Vecsés, Újhartyán – Alsónémedi, Szigetcsép/Pereg – Dömsöd/Ráckeve, Szigetbecse/Tököl – Bugyi, Halásztelek/Törökbálint – Viadukt-Biatorbágy, Diósd – Tárnok/Páty, Szigetszentmiklós/Sóskút – Százhalombatta, Dunakanyar-Szentendre – Pomáz, Pilisvörösvár/Piliscsaba – Tahitótfalu, Leányfalu/PILE-Szántó – Budakalász.
A kiírt mérkőzésidőpontoktól csak közös megegyezéssel és a versenyiroda engedélyével lehet eltérni, azaz a módosítási kérelmeket a szokott módon, az IFA-rendszeren keresztül kell benyújtani.
A Pest Vármegyei Kupában továbbjutó csapat meghatározása:
- a rendes játékidőben győztes csapat;
- döntetlen esetén a legalább két bajnoki osztállyal alacsonyabb szinten szereplő csapat;
- döntetlen esetén, ha csak egyosztálynyi különbség van a csapatok között vagy azonos bajnoki osztályban szerepelnek a felek, akkor a továbbjutás tizenegyesrúgásokkal dől el a Labdarúgás Játékszabályainak rendelkezései szerint (hosszabbítás tehát nincs; a büntetőpárbajt a hagyományos módon kell lebonyolítani).
A Pest Vármegyei Kupa versenykiírását IDE kattintva olvashatják.
2026-04-27 15:51:23
Az MLSZ Pest Vármegyei Igazgatóság 2026. április 23-ig bezárólag elbírálta valamennyi, hozzá beérkezett Amatőr Licenc-kérelmet. A jelenlegi „vármegye-egyes” mezőnyből két egyesület, a FÉMALK-Dunavarsányi TE és a Pilisi LK NB III-ra, az MLSZ-központ felé adta be kérelmét, melyeket az MLSZ Versenybizottsága bírál majd el.
2026-04-22 11:06:03
Április 16-án, csütörtökön, a gödöllői Szűcs Lajos Sportcentrumban összesen 8 lány és 13 fiú együttes részvételével zajlott le a Fair Play Cup 2025/2026-os kiírásának Pest vármegyei területi döntője. A lányoknál a győzelmet az Érdi SZC Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskola és Kollégium diákjai, a fiúknál pedig a Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium tanulói szerezték meg.
2026-04-21 10:17:24
Ezúton szeretnénk felhívni a figyelmüket a sportorvosi vizsgálatok során történő páciensazonosítással kapcsolatos információról.
2026-04-15 17:00:29
Hivatalossá vált, hogy idén 2026. május 25-én, azaz pünkösdhétfőn rendezik a Pest Vármegyei Kupanapot, amelynek keretében a 13. női és a 19. férfi fináléra kerül sor. A helyszín – zsinórban ötödik alkalommal – ezúttal is Cegléd, a Zsengellér Gyula Sportcentrum lesz.
2026-04-27 00:00:00
Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.
2026-04-23 00:00:00
Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.
2026-01-20 00:00:00
Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.
2017-08-22 10:31:30
2017-06-22 14:29:06
2017-06-09 14:18:24