Elkészültek a férfi felnőtt IV. osztályú csoportbeosztások

2021. július. 26., 09:30   |    

Elkészültek a férfi felnőtt IV. osztályú csoportbeosztások

Nem telt eseménytelenül az elmúlt másfél hét: a GEAC visszalépése miatt megüresedett egy hely a III. osztályban, míg a legalsó szint végleges mezőnye napról napra változott…

A GEAC bejelentette visszalépését a III. osztály Keleti csoportjából, de mivel a csoportok a verseny megkezdéséig feltölthetőek, ezért a versenybizottság a szabályok szerinti sorrend alapján felkérte a második legjobb nem feljutó helyen végzett farmosiakat, akik egy kis gondolkodási idő után elvállalták a magasabb osztályban való szereplést.

A korábban jelzett 60 IV. osztályú csapatból – jelenleg úgy néz ki, hogy – várhatóan 57-en vágnak majd neki a küzdelmeknek: mert bár a letkésiek mégiscsak elindulnak, a Dömsödi USE, a Szigetbecse és a Verőce mégsem lesz – az SK Farmos pedig egy osztállyal feljebb léphetett. Az 57 indulót hat csoportba osztottuk (részletek a letölthető dokumentumokban), három kilencesbe és három tízesbe. A hat csoport küzdelmei – a tavaly már látott módon – egy oda-visszavágós alapszakaszból és egy rájátszásból állnak majd. A csoportok legjobb négy helyezettjei kerülnek majd a felsőházakba, ahova viszik majd magukkal valamennyi addig megszerzett pontjukat, s ott szintén oda-visszavágós rendszerben (hat forduló, hat meccs) döntik el a végső helyezéseket. A pontvadászatok második felében végzett csapatok – értelemszerűen – az alsóházban folytatják majd, ahova az alapszakaszbeli helyezéseik alapján visznek majd pontot magukkal 5-4-3-2-1-0 / 4-3-2-1-0 elosztásban, ám itt mindenki csak egyszer játszik ellenfeleivel (plusz öt, illetve négy mecset).

A IV. osztályú csoportok sorsolásait a napokban küldjük majd meg az érintetteknek.

 


Letölthető dokumentumok


További hírek

Általános
Tegyünk együtt a biztonságos környezetért!

2026-04-07 13:20:21

Tegyünk együtt a biztonságos környezetért!

A Magyar Labdarúgó Szövetség kiemelt figyelmet fordít a sportág égisze alatt szereplő gyermekek védelmére, fizikai és mentális jóllétére. Prioritás a 18 év alatti játékosok fejlődésének támogatása, hogy a pályán és azon kívül is biztonságot, pozitív visszacsatolást adó, támogató környezetben fejlődhessenek.

Általános
Áldott húsvéti ünnepeket kívánunk!

2026-04-05 08:30:00

Áldott húsvéti ünnepeket kívánunk!

A Magyar Labdarúgó Szövetség Pest Vármegyei Igazgatósága békés, egészségben eltöltött húsvéti ünnepeket kíván minden kedves partnerének!

Általános
Pest Vármegyei Kupa: FÉMALK-Dunavarsány – Felsőpakony és Vác – Pilis a fináléért

2026-03-27 16:06:04

Pest Vármegyei Kupa: FÉMALK-Dunavarsány – Felsőpakony és Vác – Pilis a fináléért

Az MLSZ Pest Vármegyei Igazgatóság Versenyiroda a korábbi évek hagyományaihoz híven ma délután a megjelent sportszervezetek képviselőinek jelenlétében a Vármegyeházán kisorsolta a Pest Vármegyei Kupa elődöntőinek, valamint a két még fennmaradó országos főtáblás helyért a területi sorozat részeként zajló Magyar Kupa pótselejtezők párosításait.

Általános
Tájékoztató a TAVONT négyes döntő miatti estleges meccsmódosításokról

2026-03-27 14:55:05

Tájékoztató a TAVONT négyes döntő miatti estleges meccsmódosításokról

Mint az már bizonyára sokak előtt ismert, a Pest vármegyei amatőrválogatott a decemberi tápiószentmártoni selejtezőt hibátlanul abszolválta, ezzel kvalifikálta magát az országos döntőbe, amelyet 2026. május 1-én (pénteken) és 2-án (szombaton) Telkiben rendeznek. A Területi Amatőrválogatottak Országos Nagypályás Tornája (TAVONT) négyes döntőjének nyertese egyben megváltja jegyét az UEFA Regions’ Cup 2026/2027-es lettországi selejtezőjére.

Értesítők, információk

2026-04-10 00:00:00

Frissült a fegyelmi határozatok tára (2026.04.10)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.

2026-04-09 00:00:00

Frissült a versenyügyi határozatok tára (2026.04.09.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.

2026-01-20 00:00:00

Frissült a fellebbviteli határozatok tára (2026.01.20.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.

Szponzorok