Elment az idős krónikás – dr. Reitter László emlékére

2017. július. 05., 19:39   |    

Elment az idős krónikás – dr. Reitter László emlékére

Gyászol a Pest megyei sportsajtó és a megye labdarúgása. Életének 90. esztendejében június 23-án, pénteken elhunyt dr. Reitter László, az egykori Népszabadság és Pest Megyei Hírlap korábbi újságírója, a Sportszelet közép-magyarországi regionális sportlap főmunkatársa.

Reitter László – vagy ahogyan Pest megye-szerte a sportkedvelők ismerhették: Laci bácsi – 1927. augusztus 12-én született Budapesten. Világéletében újságírással foglalkozott, noha tanulmányaiból ez a pályaív nem természetszerűleg következett volna. Középiskolai tanulmányait a fővárosi Eötvös József Gimnáziumban végezte el, az érettségit követően pedig a Budapesti Műszaki Egyetemre nyert felvételt, ám itt nem fejezte be felsőfokú tanulmányait, hanem „átnyergelve” a jogi karra, az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen szerzett jogász diplomát. Egy percet sem dolgozott azonban a törvények, a paragrafusok világában, hiszen mindig is a publikálás, az újságírás volt az ő igazi útja, ezt érezte igazán közel állónak magához. Húsz esztendősen már a Népsport tudósítójaként dolgozik. 1955-től egészen 1993-as megszűnéséig az egykori Pest Megyei Hírlapnál előbb újságíróként, később rovatvezetőként dolgozik, ahol azonban nemcsak sporttémájú cikkeket publikál, hanem jegyzetek, tárcák, közéleti írások is fémjelzik újságírói sokszínűségét. Ezt követően a Népszavánál, majd a Népszabadság Pest megyével foglalkozó mellékleténél tevékenykedett. A Sportszelet című közép-magyarországi regionális sportlap főmunkatársaként a hiánypótló lap újrakezdésekor, a kétezres évek elejétől vesz részt fáradhatatlan Pest megyei krónikásként az újság életének mindennapjaiban. Kiemelkedő újságírói munkásságát számos díj és elismerés őrzi, 1980-ban és 1987-ben a Sportérdemérem bronz fokozatával tüntették ki, 2002-ben a Pest Megyei Önkormányzat Testnevelési és Sportdíját kapta meg, 2007-ben pedig a Nemzeti Sport aranygyűrűvel ismerte el sokéves tudósítói munkáját. A megyei sportsajtóban végzett kiemelkedő munkásságát a Pest Megyei Labdarúgó Szövetség két alkalommal, 1998-ban és 2009-ben egyaránt a „Pest megye labdarúgásáért”-kitüntetés kiváló fokozatával ismerte el. A Magyar Labdarúgó Szövetség Pest Megyei Igazgatósága ezúton osztozik a gyászoló család fájdalmában, kedves kollégánk emlékét örökké megőrizve szívünkben. Dr. Reitter Lászlót július 13-án, csütörtökön, 10 órakor a Fiumei úti temetőben kísérik utolsó útjára.

„Ne vádoljunk senkit a múltért, A vád már úgyis hasztalan. Talán másképp lehetett volna Most már... mindennek vége van!... Úgy szeretnék zokogni, sírni A sírra ébredt vágy felett De ránézek fehér arcodra S elfojtom némán könnyemet.”

(Ady Endre: Félhomályban)


További hírek

Általános
Tájékoztatás a hétvégi felnőtt bajnoki mérkőzések esetleges halasztásáról

2026-05-15 11:58:16

Tájékoztatás a hétvégi felnőtt bajnoki mérkőzések esetleges halasztásáról

Az előttünk álló hétvégére vonatkozó időjárási előrejelzések jelentős mennyiségű csapadékot, heves esőzéseket valószínűsítenek, amelyek akár egyes felnőtt labdarúgó-mérkőzések elmaradását is eredményezhetik.

Általános
III. osztály, Déli csoport: visszalépett az Újlengyel

2026-05-08 15:15:16

III. osztály, Déli csoport: visszalépett az Újlengyel

A Pest vármegyei III. osztály, Déli csoportjának mezőnye a hajrára, azaz az utolsó négy fordulóra megfogyatkozott, az eddigi 14 helyett ugyanis már csak 13 sportszervezet folytatja a bajnokságot, mivel az Újlengyeli DSE férfi felnőttcsapata a múlt hétvégi, 22. forduló előtt létszámproblémák miatt visszalépett.

Általános
Fair Play Cup regionális döntő: mindkét Pest vármegyei együttes bejutott az országos döntőbe

2026-05-06 11:57:13

Fair Play Cup regionális döntő: mindkét Pest vármegyei együttes bejutott az országos döntőbe

Április 29-én, a gödöllői Szűcs Lajos Sportcentrum adott otthont a Fair Play Cup regionális döntőjének, ahova – a korábbi évekhez hasonlóan – Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád és Pest vármegye legjobbjai érkeztek.

Általános
Június 22-én alapfokú játékvezetői tanfolyam indul Pest vármegyében

2026-05-06 11:41:03

Június 22-én alapfokú játékvezetői tanfolyam indul Pest vármegyében

Az MLSZ Pest Vármegyei Igazgatóság Játékvezetői Bizottsága június 22-én alapfokú játékvezetői tanfolyamot indít.

Értesítők, információk

2026-05-18 00:00:00

Frissült a versenyügyi határozatok tára (2026.05.18.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.

2026-05-14 00:00:00

Frissült a fegyelmi határozatok tára (2026.05.14)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.

2026-05-06 00:00:00

Frissült a fellebbviteli határozatok tára (2026.05.06.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.

Szponzorok