Két héttel az U19-es és az U16-os korosztályok I. osztályát követően a II. és III. osztályú Pest megyei pontvadászatokban is elkezdődnek a tavaszi idény küzdelmei, míg az ötszintű U13-as bajnokságból az első három osztály rajtol az előttünk álló hétvégén, ahogy a leány U17-es verseny is kezdetét veszi.
Az U19-eseknél a második vonalban két csoportban (Észak és Dél), a harmadosztályban pedig felső- (négy csoportban) és alsóházi (hat csoportban) rájátszás keretében folytatódnak a küzdelmek.
Az U16-osoknál ugyanez a „képlet”, vagyis a lebonyolítási szisztéma megegyezik az U19-es korosztályéval, azaz a másodosztály két (Északi és Déli) csoportja mellett a harmadosztály négy felső- és hat alsóházi rájátszásos csoporttal vághat neki a tavaszi bajnoki körnek.
Végül, de nem utolsósorban essen pár szó a legkisebbekről is. Az U13-asoknál öt osztályban rendezik meg a bajnokság harmadik körét, s ebből háromban (I., II. és III.) ezen a mostani hétvégén „dördül el a startpisztoly”. A IV. és V. osztály két, az U14-es lányok pedig három hét múlva folytatják a pontvadászatot. Az U13-ban az egycsoportos I. osztály mellett a II.-ban Északi és Déli, míg a harmadikban három (Északi, Keleti és Nyugati) csoport került kialakításra az őszi kvalifikációk után.
Az utánpótlás labdarúgóversenyek tavaszi menetrendje megtalálható honlapunk letölthető dokumentumai között, vagy IDE kattintva, de elmondható, hogy a pontvadászatok zömében az utolsó játéknap a június 11-12-i hétvége lesz.
Az U19-es és az U16-os korosztályokban (az U13-asoknál nincsen tabellaszámítás, ezért bajnoki sorrend sem, míg a lányoknál nincs több csoport) egy héttel később a hagyományosnak számító Bajnokok Tornájával zárul az évad később kijelölendő helyszíneken.
2026-05-15 11:58:16
Az előttünk álló hétvégére vonatkozó időjárási előrejelzések jelentős mennyiségű csapadékot, heves esőzéseket valószínűsítenek, amelyek akár egyes felnőtt labdarúgó-mérkőzések elmaradását is eredményezhetik.
2026-05-08 15:15:16
A Pest vármegyei III. osztály, Déli csoportjának mezőnye a hajrára, azaz az utolsó négy fordulóra megfogyatkozott, az eddigi 14 helyett ugyanis már csak 13 sportszervezet folytatja a bajnokságot, mivel az Újlengyeli DSE férfi felnőttcsapata a múlt hétvégi, 22. forduló előtt létszámproblémák miatt visszalépett.
2026-05-06 11:57:13
Április 29-én, a gödöllői Szűcs Lajos Sportcentrum adott otthont a Fair Play Cup regionális döntőjének, ahova – a korábbi évekhez hasonlóan – Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád és Pest vármegye legjobbjai érkeztek.
2026-05-06 11:41:03
Az MLSZ Pest Vármegyei Igazgatóság Játékvezetői Bizottsága június 22-én alapfokú játékvezetői tanfolyamot indít.
2026-05-18 00:00:00
Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.
2026-05-14 00:00:00
Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.
2026-05-06 00:00:00
Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.
2017-08-22 10:31:30
2017-06-22 14:29:06
2017-06-09 14:18:24