Elrajtolt a Futsal7vége; közel 600-an rúgták a labdát szombaton és vasárnap!

2016. december. 19., 14:34   |    

Elrajtolt a Futsal7vége; közel 600-an rúgták a labdát szombaton és vasárnap!

Az U11-es és az U13-as csoportküzdelmekkel megkezdődtek az MLSZ Pest Megyei Igazgatóság hagyományos téli kispályás labdarúgó-sorozatának, a Futsal7végéknek ezévi versengései.

Szombaton és vasárnap a két legifjabb korosztály képviselői, a 11 és 13 éves labdarúgó-palánták lepték el Pest megye csarnokait, hiszen nem kevesebb, mint 10 helyszínen (Dunabogdány, Dunakeszi, Dunavarsány, Érd, Gödöllő, Kartal, Kóka, Mogyoród, Szigetszentmiklós, Törökbálint) zajlottak a mérkőzések. A Smile felajánlásának köszönhetően a gyerekek ezúttal is palacsintát és kókuszrudat kaptak a torna után, melyet jóízűen fogyasztottak el. Jó hír, hogy a cég támogatásának köszönhetően ebben a két korosztályban minden forduló után kapnak 1-1 finomságot a kis lurkók. A két nap alatt egyébként közel 600 játékos lépett pályára, ami vélhetően nem csak megyei, de országos rekord is, így méltóképpen rajtolt el – az eddigi évektől eltérően nem januárban, hanem már decemberben – a népszerű futballtorna. December 22-én, csütörtökön az U13-asok F-csoportjának nyolc csapatából négy alakulat még megmérkőzik egymással, az ünnepek alatt viszont természetesen a pihenésé lesz a főszerep. 20161217_130829 Január hetedikével (szombat) aztán beindul a „nagyüzem”; a többi utánpótlás-korosztály (U15, U17, U19) mellett a felnőttek az öregfiúk és a hölgyek is megkezdik szereplésüket a Futsal7végén, melynek részletes programját és menetrendjét, valamint nevezési összesítését az alábbi linkekre kattintva érhetik el. – Futsal7végék menetrendtervezete – Futsal7végék nevezési listája

További hírek

Általános
Pest Vármegyei Futsal7végék: a nyolcaddöntőket rendezik a férfi felnőtt tornán

2026-01-15 15:02:36

Pest Vármegyei Futsal7végék: a nyolcaddöntőket rendezik a férfi felnőtt tornán

Január 17-én és 18-án ismét kétnapos fordulóval, teljes fordulatszámon folytatódnak a Pest Vármegyei Futsal7végék küzdelmei, melynek újabb fordulója során tizenkét helyszínen összesen 274 találkozót játszanak a csapatok. Első alkalommal ezen a hétvégén ad otthont mérkőzéseknek a vecsési Halmy József Kézilabdacsarnok, ahol az utánpótlás mellett a férfi felnőtt mezőny is pályára lép, utóbbiaknál már a nyolcaddöntőket rendezik.

Általános
Január 15-én indul a téli átigazolási időszak

2026-01-14 14:37:20

Január 15-én indul a téli átigazolási időszak

Az MLSZ PVMI Igazolási és Átigazolási Bizottsága (IÁB) ezúton tájékoztatja az érintett sportszervezeteket, hogy a 2025/2026-os versenyév téli átigazolási időszaka – labdarúgás és futsal szakágban, valamennyi korosztályra vonatkozóan – az amatőr és a hivatásos labdarúgóknál január 15-től február 14-én, szombat éjfélig tart.

Általános
Új IÁB eljárási rend és frissített útmutató IFA ügyintézéshez

2026-01-13 13:26:29

Új IÁB eljárási rend és frissített útmutató IFA ügyintézéshez

A közelmúltban az IFÁ-ban végbe menő frissítések, illetve a NYIÁSZ-ban történő változások okán IÁB-irodánk frissítette az eljárási rendjét és útmutatóját az IFA ügyintézéshez.

Általános
Január 20-ig még lehet jelentkezni az alapfokú játékvezetői tanfolyamra

2026-01-12 14:16:55

Január 20-ig még lehet jelentkezni az alapfokú játékvezetői tanfolyamra

Noha január 6-án elkezdődött, január 20-ig – változatlan feltételek mellett – még lehet jelentkezni az alapfokú játékvezetői tanfolyamra Pest vármegyében, amely vegyes tematikájú, azaz online és jelenléti oktatás mellett zajlik.

Értesítők, információk

2026-01-15 00:00:00

Frissült a fegyelmi határozatok tára (2026.01.15)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.

2026-01-12 00:00:00

Frissült a versenyügyi határozatok tára (2026.01.12.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.

2025-12-15 00:00:00

Frissült a fellebbviteli határozatok tára (2025.12.15.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.

Szponzorok