A PMLSZ Fellebbviteli Bizottsága jóváhagyta azt a korábbi versenyügyi határozatot, miszerint a 2010. szeptember 12-én lejátszott Vácszentlászló SE - Úri KSK felnőtt bajnoki mérkőzésen a vendégek két labdarúgója jogosulatlanul lépett pályára.
A PMLSZ Fellebbviteli Bizottsága jóváhagyta azt a korábbi versenyügyi határozatot, miszerint a 2010. szeptember 12-én lejátszott Vácszentlászló SE - Úri KSK felnőtt bajnoki mérkőzésen a vendégek két labdarúgója jogosulatlanul lépett pályára.
Ezért az Úri sportszervezete által beadott fellebbezést elutasította.
Továbbá, a két eltiltott labdarúgó méltányossági kérelmének helyt adott, és az ellene hozott fegyelmi határozat végrehajtását 2011. január elsejei hatállyal felfüggesztette.
Január első hétvégéjén Békéscsabán 18. alkalommal került sor az Országos Sípmester Fesztiválra, amelyet idén Bács-Kiskun vármegye együttese nyert meg, a döntőben egy góllal legyőzve Fejér csapatát. A dobogó legalsó fokára Győr-Moson-Sopron állhatott fel, miután a „kisdöntőben” magabiztosan, 3–0-ra verte Budapestet. A Pest vármegyei játékvezetői válogatott ezúttal az alsóházban, a 17. helyen zárt.
Ezúton szeretnénk meghívni az Önökhöz tartozó Tehetségközpontokon és Körzetközpontokon keresztül – ezért kérjük, jelentkezzenek a Központjuknál! – a 15. Évindító Pest Vármegyei Futballszakmai Nap keretein belül megrendezendő, remélhetőleg jó hangulatú, anekdotázásokkal és eszmecserékkel tarkított baráti foci(zgatás)ra, melynek időpontja 2025. január 18. (szombat), helyszíne pedig – ezúttal is – a gödöllői Szűcs Lajos Sportcentrum (2100 Gödöllő, Táncsics Mihály út 3.) sátorral fedett műfüves pályája.
Január 11-én, szombaton és 12-én, vasárnap újabb fordulót rendeznek a Pest Vármegyei Futsal7végéken, teljes lendülettel folytatódik tehát a nagyüzem. A 24. kiírásnál tartó férfi felnőtt mezőny a vigaszági küzdelmekkel megy tovább, az U19-es korosztály B-csoportjában pedig az 1. fordulóra kerül sor az előttünk álló hétvégén.