Felmérés a 2017/2018. évi Pest megyei felnőtt férfi II. osztályú nagypályás labdarúgó-bajnokság csoport- és csapatszámaival kapcsolatban (internetes szakmai konzultáció)

2016. április. 18., 15:11   |    

Felmérés a 2017/2018. évi Pest megyei felnőtt férfi II. osztályú nagypályás labdarúgó-bajnokság csoport- és csapatszámaival kapcsolatban (internetes szakmai konzultáció)

Mint talán Ön előtt is ismert, majd egy évvel ezelőtt az MLSZ PMI készített egy felmérést, melynek egyik kérdése a Pest megyei felnőtt férfi II. osztályú nagypályás labdarúgó-bajnokság csoport- és csapatszámának alakulásával (csökkentésével) foglalkozott.

Akkor azt az eredményt kaptuk, hogy mindenképpen szűkítsünk a „megye-kettes” mezőnyön, többek között ennek a következménye, hogy a 2016/2017-es bajnoki évnek már „csak” 3 csoport 48 másodosztályú gárdája vág neki. Mivel azonban az akkori közvélemény-kutatásból az is kiderült, hogy a szavazók többsége a további csapatszám-csökkentést sem vetné el, ezért most ismételten szeretnénk megszondáztatni Pest megye labdarúgó-társadalmát, azon belül is elsősorban az érintetteket, azaz a „megye-kettes” klubok képviselőit, hogy most mit is gondolnak a további csökkentésről. (Talán mondanunk sem kell, ahhoz hogy a 2017/2018-as versenyévtől változhasson – jelen esetben – a Pest megyei felnőtt férfi II. osztályú nagypályás labdarúgó-bajnokság csoport- és csapatlétszáma, ahhoz már a következő, vagyis most júniusi versenykiírásban rendelkezni kell az esetleges további másodikvonalbeli zsugorodást előidéző kiesési és feljutási szabályokról.) Kérjük, amennyiben van véleménye a témával kapcsolatban, töltse ki az IDE kattintva elérhető néhány kérdéses felmérésünket, ezzel is segítve munkánkat! A kérdőív kitöltésének határideje: 2016. május 2., hétfő 08:00. Segítségét és közreműködését előre is megköszönve, üdvözlettel:

MLSZ PMI Versenyiroda


További hírek

Általános
Március 24-én ismét: Pest Vármegyei Gólkirályok Gálája

2026-02-27 13:57:58

Március 24-én ismét: Pest Vármegyei Gólkirályok Gálája

Március 24-én, kedden 17:30 órától ünnepélyes külsőségek mellett a Pesti Vármegyeháza Dísztermében (1052 Budapest, Városház utca 7.) rendezi igazgatóságunk hagyományos rendezvényét, a 13. Pest Vármegyei Gólkirályok Gáláját.

Általános
„Gyermekszektor-jegyek” igényelhetők a Magyarország – Azerbajdzsán női A-válogatott mérkőzésre

2026-02-27 13:14:32

„Gyermekszektor-jegyek” igényelhetők a Magyarország – Azerbajdzsán női A-válogatott mérkőzésre

Az MLSZ számára fontos a női szakág népszerűsítése és a csapat támogatottsága, ezért lehetőséget biztosít az egyesületekben és a grassroots-programokban résztvevő, iskolákban (Bozsik Intézményi Program, Fair Play Cup) focizó gyerekek (U19-es korosztályig) és nevelőik számára, hogy a „Gyermekszektor-program” keretében, térítésmentesen nézhessék meg a mérkőzést. Ez a lehetőség rendelkezésére áll valamennyi igazolt, női felnőtt korosztályban szereplő játékosnak is.

Általános
Pest Vármegyei Futsal7végék: a záró forduló következik

2026-02-26 15:16:51

Pest Vármegyei Futsal7végék: a záró forduló következik

Február 28-án, szombaton és március 1-jén, vasárnap rendezik a két utolsó játéknapot a Pest Vármegyei Futsal7végék 2025/2026-os kiírásában, ennek során tíz helyszínen 249 mérkőzést játszanak a résztvevő csapatok.

Általános
Férfi futsal NB III: négynapos tavaszi rajt az Északi csoportban

2026-02-23 14:41:33

Férfi futsal NB III: négynapos tavaszi rajt az Északi csoportban

A 2025/2026-os szezonban a férfi felnőtt NB III-as futsalbajnokság hat vármegye szervezésében valósul meg. Pesthez ebben az évadban az Északi csoport tartozik, melynek pontvadászata tíz együttes részvételével ma folytatódik.

Értesítők, információk

2026-02-25 00:00:00

Frissült a fegyelmi határozatok tára (2026.02.25)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.

2026-02-24 00:00:00

Frissült a versenyügyi határozatok tára (2026.02.24.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.

2026-01-20 00:00:00

Frissült a fellebbviteli határozatok tára (2026.01.20.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.

Szponzorok