Az MLSZ továbbra is kivétel nélkül elfogadja és betartja a hatósági korlátozásokat, ugyanakkor minden lehetőséget megragad, amely felelős körülmények között a futball folytatását segíti. Amíg a hatósági szabályok – bár szigorú korlátozás mellett, de – engedik az edzések és mérkőzések megtartását, az MLSZ a csapatok kérését figyelembe véve dönt a bajnokságok folytatásáról.
A Magyar Közlönyben megjelent a 484/2020. (XI. 10.). számú kormányhatározat, amely a koronavírus-járvány visszaszorítására vonatkozó, szerdán életbe lépő intézkedéseket részletezi. Mint arról a szervezet elnöke, dr. Csányi Sándor is nyilatkozott, a Magyar Labdarúgó Szövetség a járványügyi hatóságok minden előírását a kormány által meghatározott módon érvényesíti és végrehajtja saját területén a koronavírus-járvány terjedésének visszaszorítása érdekében.
A kihirdetett szabályozás értelmében a következő időszakban kizárólag zárt kapuk mögött rendezhető labdarúgó-mérkőzés. Ez vonatkozik az előttünk álló válogatott mérkőzésekre is. A megvásárolt jegyek árát az MLSZ visszatéríti.
Miközben általánosan a gyülekezés és a csoportos sportolás, így a szabadidős foci is tilos, a hivatalos rendelet lehetőséget biztosít a versenyszerű sporttevékenység – nézők kizárásával történő – folytatására.
A Magyar Labdarúgó Szövetség a rendelet kedd esti kihirdetését követő legrövidebb időn belül tájékoztatja az egyesületeket a bajnokságok folytatásának feltételeiről.
2026-04-07 13:20:21
A Magyar Labdarúgó Szövetség kiemelt figyelmet fordít a sportág égisze alatt szereplő gyermekek védelmére, fizikai és mentális jóllétére. Prioritás a 18 év alatti játékosok fejlődésének támogatása, hogy a pályán és azon kívül is biztonságot, pozitív visszacsatolást adó, támogató környezetben fejlődhessenek.
2026-04-05 08:30:00
A Magyar Labdarúgó Szövetség Pest Vármegyei Igazgatósága békés, egészségben eltöltött húsvéti ünnepeket kíván minden kedves partnerének!
2026-03-27 16:06:04
Az MLSZ Pest Vármegyei Igazgatóság Versenyiroda a korábbi évek hagyományaihoz híven ma délután a megjelent sportszervezetek képviselőinek jelenlétében a Vármegyeházán kisorsolta a Pest Vármegyei Kupa elődöntőinek, valamint a két még fennmaradó országos főtáblás helyért a területi sorozat részeként zajló Magyar Kupa pótselejtezők párosításait.
2026-03-27 14:55:05
Mint az már bizonyára sokak előtt ismert, a Pest vármegyei amatőrválogatott a decemberi tápiószentmártoni selejtezőt hibátlanul abszolválta, ezzel kvalifikálta magát az országos döntőbe, amelyet 2026. május 1-én (pénteken) és 2-án (szombaton) Telkiben rendeznek. A Területi Amatőrválogatottak Országos Nagypályás Tornája (TAVONT) négyes döntőjének nyertese egyben megváltja jegyét az UEFA Regions’ Cup 2026/2027-es lettországi selejtezőjére.
2026-04-10 00:00:00
Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.
2026-04-09 00:00:00
Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.
2026-01-20 00:00:00
Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.
2017-08-22 10:31:30
2017-06-22 14:29:06
2017-06-09 14:18:24