Ahogy arról korábban már beszámoltunk, 2024. május 23-án, csütörtökön 17:30 órától ünnepélyes keretek között díjazzuk a 2022/2023-as szezon Pest vármegyei szervezésű és érintettségű versenyeinek gólkirálynőit és gólkirályait a Pesti Vármegyeháza Dísztermében (Budapest, V. kerület, Városház utca 7.).
A nagy népszerűségnek örvendő rendezvénnyel kapcsolatban több megkeresés is érkezett igazgatóságunkhoz, amelyben arról érdeklődtek, hogy a különböző U13-as vagy annál fiatalabb korosztályú versenyek gólkirályai/gólkirálynői is díjazva lesznek-e. Nekik is ugyanazt válaszoltuk, amit (elsősorban) a kluboknak folyamatosan kommunikálunk, hogy – amint az a jelenlegi versenykiírásokban is szerepel – ezekben a korosztályokan nincs hivatalos eredményszámítás. Márpedig, ha hivatalosan nincs eredmény, akkor nincsenek gólok sem.
Az már más kérdés, hogy a tabellaszámítást ki lehet kapcsolni a hivatalos honlapon, de a góllövőlista vezetését nem.
Mindezek miatt választhattuk volna azt is, hogy ezen korosztályok lejátszott meccseinek mindegyikét 0–0-val jelenítjük meg, mi ezzel szemben inkább a mellett döntöttünk, hogy a történeti hűség kedvéért valós eredménnyel és gólszerzőkkel, de góllövőlistával, ám nem hirdetünk gólkirályi címeket, ahogy – az ezen korosztályok szerepeltetésére vonatkozó központi szellemiségnek megfelelően – nem osztunk bajnoki érmeket sem.
További fontos információ, hogy egyes versenyek tekintetében nem feltétlenül az Adatbankon látható legtöbb gólt jegyző személy lett a gólkirály(nő), ugyanis bizonyos esetekben csak a tavaszi szezonban elért találatok döntöttek a gólkirály(nő)i címről, máskor pedig összevonásra kerültek a különböző versenyszakaszok és/vagy csoportok gólszerzői.
A díjazottakkal e-mailen és telefonon is felvesszük/felvettük a kapcsolatot.
A leendő díjazottak listája megtekinthető IDE kattintva.
2026-04-27 15:51:23
Az MLSZ Pest Vármegyei Igazgatóság 2026. április 23-ig bezárólag elbírálta valamennyi, hozzá beérkezett Amatőr Licenc-kérelmet. A jelenlegi „vármegye-egyes” mezőnyből két egyesület, a FÉMALK-Dunavarsányi TE és a Pilisi LK NB III-ra, az MLSZ-központ felé adta be kérelmét, melyeket az MLSZ Versenybizottsága bírál majd el.
2026-04-22 11:06:03
Április 16-án, csütörtökön, a gödöllői Szűcs Lajos Sportcentrumban összesen 8 lány és 13 fiú együttes részvételével zajlott le a Fair Play Cup 2025/2026-os kiírásának Pest vármegyei területi döntője. A lányoknál a győzelmet az Érdi SZC Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskola és Kollégium diákjai, a fiúknál pedig a Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium tanulói szerezték meg.
2026-04-21 10:17:24
Ezúton szeretnénk felhívni a figyelmüket a sportorvosi vizsgálatok során történő páciensazonosítással kapcsolatos információról.
2026-04-15 17:00:29
Hivatalossá vált, hogy idén 2026. május 25-én, azaz pünkösdhétfőn rendezik a Pest Vármegyei Kupanapot, amelynek keretében a 13. női és a 19. férfi fináléra kerül sor. A helyszín – zsinórban ötödik alkalommal – ezúttal is Cegléd, a Zsengellér Gyula Sportcentrum lesz.
2026-04-27 00:00:00
Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.
2026-04-23 00:00:00
Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.
2026-01-20 00:00:00
Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.
2017-08-22 10:31:30
2017-06-22 14:29:06
2017-06-09 14:18:24