Fővárosi fölény a Futsal7vége legutóbbi játéknapján

2020. február. 21., 17:31   |    

Fővárosi fölény a Futsal7vége legutóbbi játéknapján

A mögöttünk hagyott hétvégén öt korcsoportban, összesen három négyes döntőre (női és férfi felnőtt, valamint fiú U17), és két felsőházi rájátszás utolsó fordulójára (U15, I. osztály, U13, I. osztály) került sor Monoron, a városi sportcsarnokban.

Időrendi sorrendben haladva, szombaton a 9. U13-as Pest Megyei Futsal7vége, I. osztályában kettős dunakeszi "befutót” láthattunk, mivel a VS Dunakeszi Futsal I. és II. csapata szerezte meg az első két helyet, s külön érdekesség, hogy a "kettes” csapat kaparintotta meg az aranyérmet. A bronzérmet végül az MTK Budapest szerezte meg.
Eredmények és tabella:
https://adatbank.mlsz.hu/league/52/14/21920/3.html
A február 15-én, Monoron, a 9. U13-as Pest Megyei Futsal7vége, I. osztályának küzdelmein Sipos Hajnalka által készített fotóalbum IDE kattintva tekinthető meg.

A folytatásban a hölgyeknél az Airnergy vihette haza a trófeát, miután a 8. Női Pest Megyei Futsal7vége döntőjében 2–0-ra legyőzte a Tóalmás csapatát. A képzeletbeli dobogó legalsó fokára a Máltai SE állhatott fel, ugyanis diadalmaskodni tudott a Vác Futsal felett (4–1).
Eredmények:
https://adatbank.mlsz.hu/league/52/14/22285/1.html
Végeredmény: 1. Airnergy; 2. Tóalmás; 3. Máltai SE; 4. Vác Futsal
Különdíjasok:
Legjobb kapus: Csákány Fanni (Airnergy);
Legjobb mezőnyjátékos: Béres Lilla (Máltai SE);
A négyes döntő gólkirálya: Béres Lilla (6 gól).
A február 15-én, Monoron, a 8. Női Pest Megyei Futsal7végén készített fotóalbum IDE kattintva tekinthető meg.

Az uraknál, azaz a 19. Pest Megyei Futsal7végén (Sipos Hajnalka felvételén) az elődöntők egyértelműre sikeredtek, így a döntőt az Airnergy vívta a Leányfalu csapatával. A budapesti csapat nem bízta a véletlenre a tornagyőzelmet, ezt támasztja alá a döntőben berámolt nyolc góljuk is, mellyel szemben csak négy kapott találatot mutatott az eredményjelző. A harmadik helyért lejátszott mérkőzés sokkal szorosabb küzdelmet hozott, amelyen végül a Hidegkút I. 2–1-re tudta legyőzni a Pécel csapatát.
Eredmények:
https://adatbank.mlsz.hu/league/52/14/22284/1.html
Végeredmény: 1. Airnergy; 2. Leányfalu; 3. Hidegkút I.; 4. Pécel
Különdíjasok:
Legjobb kapus: Hamvas Balázs (Pécel);
Legjobb mezőnyjátékos: Dévényi Dániel (Airnergy);
A négyes döntő gólkirálya: Dévényi Márton (Airnergy – 4 góllal).
A február 15-én, Monoron, a 19. Pest Megyei Futsal7végén Sipos Hajnalka által készített fotóalbum IDE kattintva megtekinthető.

A 8. U15-ös PMF7vége I. osztályának, felsőházában a 100%-os teljesítményt nyújtó Dunakeszi, ellentmondást nem tűrően zsebelte be bajnoki címet maga mögé utasítva a UTE I. és a Gödöllő csapatait.
Eredmények és tabella:
https://adatbank.mlsz.hu/league/52/14/21988/3.html
A február 16-án, Monoron, a 8. U15-ös Pest Megyei Futsal7vége, I. osztályának küzdelmein Sipos Hajnalka által készített fotóalbum IDE kattintva teiknthető meg.

A serdülő U17-es fiúknál három budapesti csapat jutott a legjobb négybe. A Szent István I. a Dunakeszi Futsallal, míg a Szent István II. csapata a Városgazda együttesével nézett farkasszemet. Remek hangulat uralkodott a csarnokban – köszönhetően a nagy számban kilátogató nézőknek, továbbá az egymást sportszerűen biztató csapatoknak. A fináléba a Szent István I. jutott és találkozott a címvédő Városgazdával. A döntőben a Városgazda, míg a bronzmeccsen a Dunakeszi csapatai kerekedtek felül.
Eredmények:
https://adatbank.mlsz.hu/league/52/14/22286/1.html
Végeredmény: 1. Városgazda; 2. Szent István SE I.; 3. Dunakeszi Futsal; 4. Szent István SE II.
Legjobb kapus: Miklós Tibor (Szent István SE I.);
Legjobb mezőnyjátékos: Balogh Attila Péter (Városgazda);
A négyes döntő gólkirálya: Sulyok Richárd (Szent István SE I. – 5 góllal).
A február 16-án, Monoron, a 9. Serdülő (U17-es) Pest Megyei Futsal7végén Sipos Hajnalka által készített fotóalbum IDE kattintva megtekinthető.

A tornák gólkirályainak kiléte a sorozat összesített eredménysora alapján derül majd ki, s akit az ősszel megrendezendő 9. Pest Megyei Gólkirályok Gáláján, egy nagyszabású esemény keretében, ünnepélyes külsőségek között díjaz majd az MLSZ Pest Megyei Igazgatósága. Az eredményhirdetést követően valamennyi korosztályban a díjakat (érem-, serleg-, és oklevél) Gallai Gergő, az MLSZ Pest Megyei Igazgatóság Versenyiroda-vezetője adta át, míg az U17-es korosztályban Harmath Zsolt a Szent István Közgazdasági Szakgimnázium Igazgatója közreműködésével erősítette a díjátadók sorát.


További hírek

Általános
Tájékoztatás a hétvégi felnőtt bajnoki mérkőzések esetleges halasztásáról

2026-05-15 11:58:16

Tájékoztatás a hétvégi felnőtt bajnoki mérkőzések esetleges halasztásáról

Az előttünk álló hétvégére vonatkozó időjárási előrejelzések jelentős mennyiségű csapadékot, heves esőzéseket valószínűsítenek, amelyek akár egyes felnőtt labdarúgó-mérkőzések elmaradását is eredményezhetik.

Általános
III. osztály, Déli csoport: visszalépett az Újlengyel

2026-05-08 15:15:16

III. osztály, Déli csoport: visszalépett az Újlengyel

A Pest vármegyei III. osztály, Déli csoportjának mezőnye a hajrára, azaz az utolsó négy fordulóra megfogyatkozott, az eddigi 14 helyett ugyanis már csak 13 sportszervezet folytatja a bajnokságot, mivel az Újlengyeli DSE férfi felnőttcsapata a múlt hétvégi, 22. forduló előtt létszámproblémák miatt visszalépett.

Általános
Fair Play Cup regionális döntő: mindkét Pest vármegyei együttes bejutott az országos döntőbe

2026-05-06 11:57:13

Fair Play Cup regionális döntő: mindkét Pest vármegyei együttes bejutott az országos döntőbe

Április 29-én, a gödöllői Szűcs Lajos Sportcentrum adott otthont a Fair Play Cup regionális döntőjének, ahova – a korábbi évekhez hasonlóan – Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád és Pest vármegye legjobbjai érkeztek.

Általános
Június 22-én alapfokú játékvezetői tanfolyam indul Pest vármegyében

2026-05-06 11:41:03

Június 22-én alapfokú játékvezetői tanfolyam indul Pest vármegyében

Az MLSZ Pest Vármegyei Igazgatóság Játékvezetői Bizottsága június 22-én alapfokú játékvezetői tanfolyamot indít.

Értesítők, információk

2026-05-18 00:00:00

Frissült a versenyügyi határozatok tára (2026.05.18.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.

2026-05-14 00:00:00

Frissült a fegyelmi határozatok tára (2026.05.14)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.

2026-05-06 00:00:00

Frissült a fellebbviteli határozatok tára (2026.05.06.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.

Szponzorok