Futball7vége: A felnőtteknél is kialakultak az elődöntők párosításai

2012. február. 01., 13:19   |    

Futball7vége: A felnőtteknél is kialakultak az elődöntők párosításai

A Dabas-Gyón - Kisnémedi - Sülysáp - Üllő II. négyesből kerül ki az idei bajnok.

A Dabas-Gyón - Kisnémedi - Sülysáp - Üllő II. négyesből kerül ki az idei bajnok.

Miután az már korábban eldőlt, hogy az U19-es gárdák közül melyik négy együttes reménykedhet még a vándorserleg elhódításában (Alsónémedi, Kisnémedi, Pénzügyőr, és a címvédő Sülysáp), január utolsó szombatján a felnőtteken volt a sor, hogy a Kartalon és Üllőn megrendezett negyeddöntők során dűlőre vigyék, kik versenghetnek tovább az aranyéremért.

A Kartali Sportcsarnokban a Göd, a Kisnémedi, és Üllő második számú csapata küzdött meg egymással, s izgalmas mérkőzéseket követően végül a Kisnémedi lett a csoportelső, míg második helyen az Üllő II. kvalifikálta magát az elődöntőbe.

Üllőn a Dabas-Gyón, a Délegyháza, valamint a Sülysáp feszült egymásnak, s a végletekig kiélezett harcot hozó összecsapások után a Sülysáp lett az első, a Dabas-Gyón pedig a második.

A sorsolás értelmében így február 4-én az elődöntőben a Kisnémedire a Dabas-Gyón, a Sülysápra pedig az Üllő II. vár, a párosítás győztesei pedig a torna színvonalához méltó fináléban küzdhetnek meg a 11. Pest Megyei Futball7vége bajnoki trófeájáért.

Az elődöntőket és a döntőt február 4-én, 12.30 perctől rendezik az Üllői Sportcsarnokban.

A 6. MLSZ PMI Ifjúsági (U19-es) Futball7vége elődöntőiről bővebb információt az alábbi linkre kattintva érhetnek el olvasóink.

Kialakult az U19-es Futball7vége elődöntőinek párosítása

További hírek

Általános
Tegyünk együtt a biztonságos környezetért!

2026-04-07 13:20:21

Tegyünk együtt a biztonságos környezetért!

A Magyar Labdarúgó Szövetség kiemelt figyelmet fordít a sportág égisze alatt szereplő gyermekek védelmére, fizikai és mentális jóllétére. Prioritás a 18 év alatti játékosok fejlődésének támogatása, hogy a pályán és azon kívül is biztonságot, pozitív visszacsatolást adó, támogató környezetben fejlődhessenek.

Általános
Áldott húsvéti ünnepeket kívánunk!

2026-04-05 08:30:00

Áldott húsvéti ünnepeket kívánunk!

A Magyar Labdarúgó Szövetség Pest Vármegyei Igazgatósága békés, egészségben eltöltött húsvéti ünnepeket kíván minden kedves partnerének!

Általános
Pest Vármegyei Kupa: FÉMALK-Dunavarsány – Felsőpakony és Vác – Pilis a fináléért

2026-03-27 16:06:04

Pest Vármegyei Kupa: FÉMALK-Dunavarsány – Felsőpakony és Vác – Pilis a fináléért

Az MLSZ Pest Vármegyei Igazgatóság Versenyiroda a korábbi évek hagyományaihoz híven ma délután a megjelent sportszervezetek képviselőinek jelenlétében a Vármegyeházán kisorsolta a Pest Vármegyei Kupa elődöntőinek, valamint a két még fennmaradó országos főtáblás helyért a területi sorozat részeként zajló Magyar Kupa pótselejtezők párosításait.

Általános
Tájékoztató a TAVONT négyes döntő miatti estleges meccsmódosításokról

2026-03-27 14:55:05

Tájékoztató a TAVONT négyes döntő miatti estleges meccsmódosításokról

Mint az már bizonyára sokak előtt ismert, a Pest vármegyei amatőrválogatott a decemberi tápiószentmártoni selejtezőt hibátlanul abszolválta, ezzel kvalifikálta magát az országos döntőbe, amelyet 2026. május 1-én (pénteken) és 2-án (szombaton) Telkiben rendeznek. A Területi Amatőrválogatottak Országos Nagypályás Tornája (TAVONT) négyes döntőjének nyertese egyben megváltja jegyét az UEFA Regions’ Cup 2026/2027-es lettországi selejtezőjére.

Értesítők, információk

2026-04-10 00:00:00

Frissült a fegyelmi határozatok tára (2026.04.10)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.

2026-04-09 00:00:00

Frissült a versenyügyi határozatok tára (2026.04.09.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.

2026-01-20 00:00:00

Frissült a fellebbviteli határozatok tára (2026.01.20.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.

Szponzorok