Futball7vége: Új nevekkel bővült a tornagyőztesek köre

2011. február. 08., 16:38   |    

Futball7vége: Új nevekkel bővült a tornagyőztesek köre

Amint arról honlapunkon tegnap már röviden beszámoltunk, az 5. Ifjúsági (U19-es) Futball7végét a Sülysáp, a felnőtteknél a 10. Pest Megyei Futball7végét pedig az Alsónémedi nyerte meg az idén, amelyeknek a döntőire február 5-én, szombaton került sor az impozáns üllői sportcsarnokban. A két mostani győztesben, a Sülysápban és az Alsónémediben az a közös vonás, hogy mindkettő nevét első alkalommal véshették fel a míves vándorserlegre, ám míg a Fedeles József és Veres István László vezette sülysápiak az ifjúságiaknál eddig minden évben a torna résztvevői voltak, addig az Alsónémedi csupán második ízben, 2004-et követően vett ismét részt a felnőtt Futball7végén.

Amint arról honlapunkon tegnap már röviden beszámoltunk, az 5. Ifjúsági (U19-es) Futball7végét a Sülysáp, a felnőtteknél a 10. Pest Megyei Futball7végét pedig az Alsónémedi nyerte meg az idén, amelyeknek a döntőire február 5-én, szombaton került sor az impozáns üllői sportcsarnokban. A két mostani győztesben, a Sülysápban és az Alsónémediben az a közös vonás, hogy mindkettő nevét első alkalommal véshették fel a míves vándorserlegre, ám míg a Fedeles József és Veres István László vezette sülysápiak az ifjúságiaknál eddig minden évben a torna résztvevői voltak, addig az Alsónémedi csupán második ízben, 2004-et követően vett ismét részt a felnőtt Futball7végén.

Kezdjük visszatekintésünket az U19-esekkel! Az 5. Ifjúsági (U19-es) Futball7vége eddigi történetében először nyerte meg Pest megyei bajnokságban szereplő csapat a tornát, s noha a Budaörs 2008-as sikerével volt már ugyan megyebeli győztese a tornának, de az a csapat akkor az országos (kiemelt) bajnokságban szerepelt. A négyes fináléba egyébként három olyan együttes került be, amely igencsak jól ismeri egymást, hiszen a 2009-es és a 2010-es tornagyőzelmet követően ezúttal ezüstérmet szerző Pénzügyőr, a 4. helyen végző Nagykáta, illetve a nem kis meglepetésre (ám teljesen megérdemelten) tornagyőzelmet szerző Sülysáp az elmúlt két évben egyaránt bejutott a legjobb négy közé, sőt, a Nagykátát leszámítva az előző két gárda a 2008-as kiírásban is ott volt már az elődöntőben, mit több, a Pénzügyőr az U19-es torna 2007 óta íródó története során eddig mindig bekerült a legjobb négy közé. A Göd bejutása az üllői négyes döntőbe is teljesen megérdemelt volt, hiszen Tuza József nagypályán (is) remek munkát végez a csapatával, nem volt tehát véletlen, hogy szervezetten futballozó tanítványai az elődöntőben megszorították az elmúlt kétszeres győztes Pénzügyőrt (0-3; 1-1). A gödiek kapcsán meg kell jegyeznünk, hogy az üllői döntőben pályára lépett a kék-fehéreknél az idén első alkalommal kiírt U16-os Futball7vége gólkirálya, Martin-Gál Miklós is, aki a "nagyobbak" között sem volt megilletődött, és igencsak letette a névjegyét, hiszen a 3. helyért lejátszott találkozón három gólt lőtt a Nagykátának, míg csapattársa, Sápi Pál kétszer volt eredményes.
Az elődöntő másik párharca két régi ismerős, és közel egyforma képességű együttes kiegyensúlyozott párharcát hozta a Nagykáta és a Sülysáp között (4-3; 3-4), melyből végül a Sülysáp kapusának, a torna legjobb hálóőrének megválasztott Andrej Gergőnek a bravúrjaival drámai büntetőpárbajt követően jutott a döntőbe.
Mielőtt a fináléval foglalkoznánk, ejtsünk röviden szót a bronzmeccsről, amely végül a győzelmet jobban akaró Göd könnyed, 5-0-s sikerét hozta a motiválatlannak és kedvetlennek tűnő Nagykátával szemben.
A döntőre fokozatosan javult fel a Sülysáp, amely színvonalas mérkőzésen, magabiztos játékkal előrukkolva, 4-1-re (!) múlta felül Sashegyi Zoltán előzetesen jóval esélyesebbnek ítélt együttesét, esélyt sem adva a Pénzügyőrnek a sikerre. A döntő (egyik) sülysápi hőse kétségkívül Németh Mátyás volt, aki két gólt is szerzett (Szűcs Roland és Fedeles Máté egyszer-egyszer volt eredményes), míg a Pasaréti útiaknak csupán a "szépségtapaszra" futotta Sashegyi Krisztián jóvoltából.

Az 5. Ifjúsági (U19-es) Pest Megyei Futball7vége négyes döntőjének végeredménye:
1. Sülysáp KSK; 2. Pénzügyőr SE; 3. Gödi SE; 4. Nagykáta SE.

Az 5. Ifjúsági (U19-es) Futball7vége különdíjat nyert labdarúgói:

A torna legjobb kapusa: Andrej Gergő (Sülysáp KSK);
A torna legjobb mezőnyjátékosa: Horváth Attila (Nagykáta SE);
Gólkirály: Székely Szabolcs (Pénzügyőr SE) - 17 góllal.

Az alábbiakban lássuk, miként vélekedtek az 5. Ifjúsági (U19-es) Futball7vége küzdelmeiről az üllői négyes döntő csapatainak szakvezetői:

Kiss Krisztián, a Nagykáta edzője: - Évek óta remek színvonal jellemzi a Futball7vége küzdelmeit, ami ezen a döntőn is bebizonyosodott. Sajnos számunkra nem úgy sikerült a torna befejezése, ahogyan reméltük. A Sülysáp ellen jól kezdtünk, de a visszavágón büntetőkkel elszenvedett vereségtől lelkileg padlóra került a csapatom. Az idő rövidsége miatt szinte rögtön kezdődött a bronzmeccs, így nem tudtam rendet rakni a fejekben, aminek csúfos vereség lett a vége. A srácok ennek ellenére nagyon élvezték az egész tornát, mert a Futball7vége mérkőzései végre megtörték a futóedzések monotonitását. Gratulálok a Sülysápnak a végső győzelemhez, még ha azt rajtunk keresztül is érték el.

Tuza I. József, a Göd edzője: - Idén először vettünk részt az Ifjúsági Futball7végén, ahol nagyon jól éreztük magunkat. Így utólag is szeretnék gratulálni a szervezőknek, mert a színvonalas rendezés azt éreztette a gyerekekkel, hogy ők is fontosak a szövetség számára. A négyes döntőn szerettünk volna minél jobban szerepelni, ami a harmadik helyezéssel azt hiszem, sikerült is. A torna első mérkőzését a Pénzügyőr ellen kicsit megilletődötten kezdtük, emiatt van bennem egy kis hiányérzet, de a visszavágón már ezzel sem volt gond, a bronzérmet pedig könnyedén tudtuk megszerezni a Nagykáta ellen. Az elmúlt három hétvége remek lehetőséget nyújtott számunkra a felkészüléshez, hiszen Gödön elég mostoha körülmények között tudunk csak edzeni. A későbbiekben szeretnénk rendszeres résztvevői lenni a tornának.

Sashegyi Zoltán, a Pénzügyőr edzője:
- Hogyan készültek a Futball7vége döntőjére?
- Csak a torna selejtezőjével és a középdöntővel, külön teremben nem gyakoroltuk a futsalt. A felkészülésünk szerves része volt a Futball7vége, mivel a pályáink használhatatlansága miatt csak nehezen tudunk edzeni.
- A döntőben attól a Sülysáptól kaptak ki, amelytől az addigi egyetlen vereségüket szenvedték el. Mondhatjuk, hogy ők lennének a Pénzügyőr mumusai?
- Nagyon úgy néz ki, ami azért is bosszantó, mert a döntőben ugyanazokba a hibákba estünk bele, mint a korábbi találkozón. A mérkőzés elején gyorsan bekapott két gól teljesen összezavarta a játékosaimat, akik emiatt csak kapkodtak a továbbiakban. Csalódásként éltük meg a vereséget, mert szerettük volna a korábbi évekhez hasonlóan ismét elhozni a kupát, de a sülysápiak esélyt sem hagytak nekünk. Taktikus és szervezett játékukkal megérdemelten győztek.

Veres István László, a Sülysáp edzője: - Nagyon örülünk, hogy végre sikerült megnyernünk ezt a remek tornát. Az elmúlt években sorra elbuktuk a döntő mérkőzéseket, most viszont nekünk jött ki a lépés. Tizenkét futballistával játszottunk az összes helyszínen, azt pedig külön kiemelném, hogy minden labdarúgóm aktív résztvevője volt ennek a sikernek.
- Az elődöntő hatalmas csatát és büntetőpárbajt hozott. Külön is készültek a hatméteresekre?
- Sajnos nem tudtunk teremben edzeni, így erre sem volt lehetőségünk. Azon a meccsen megjártuk a poklot és a mennyországot is, de szerencsénk volt, és a kapusunk is jól érezte, merre kell elmozdulnia a büntetőknél.
- A Pénzügyőrt egyedül a Sülysápnak sikerült legyőznie a torna folyamán. Minek volt ez köszönhető?
- A Pénzügyőr remekül játssza a kispályás focit, mi viszont jobban akartuk a győzelmet. Két-három éve folyamatosan megvertek minket, most viszont fordult a kocka. Sokat számított, hogy volt elég cserénk, így erőnlétileg az ellenfelünk fölé tudtunk nőni. A szünetben megmutattam a srácoknak a keddi futómennyiséget, abban az esetben, ha nem tudnak nyerni, ez pedig külön motivációt jelentett számukra.
- Hová került a vándorserleg?
- A centerpálya öltözője melletti vitrinbe a többi kupa közé, hogy a továbbiakban ez is motiválja az ifjúsági csapatunkat.


Simon Zsolt négy gólja is kevés volt az házigazda üdvösségéhez

Az U19-esek eredményhirdetését követően a felnőtteké volt a pálya, és "bemelegítésként" az első találkozón a megyei I/B-osztály Északi, illetve Déli csoportjában szereplő Kisnémedi és az Alsónémedi párharca - ekkor még - szoros és kiegyenlített küzdelmet hozott, a későbbi tornagyőztes, a nagypályán feljutásra aspiráló Hégner Zoltán vezette Alsónémedi "csak" 2-1-re győzött jó erőkből álló riválisával szemben.
A 10. Pest Megyei Futball7végén három fordulóban is hazai pályán szereplő Üllő II. - papíron - a könnyebb ágra került, ám végül összesítésben csupán egyetlen góllal (3-1; 1-2) tudták csak kiharcolni a döntőbe jutást Kozma Norberték.
Az üllői zöld-fehérek egységét jelzi, hogy a góllövőlistát a döntőt megelőzően még vezető Roik István, illetve az őt alig lemaradva követő Benkó Péter páros ezúttal önmagukhoz képest halványabb teljesítményt nyújtottak (előbbi egy, utóbbi pedig két gólt szerzett a négyes döntő során), de ezt is elbírták a hazaiak, akik a népes, mintegy 250 fős közönség többségének támogatásától buzdítva futballozhattak.
A bronztalálkozó - az U19-esekhez hasonlóan - itt is sima mérkőzést hozott, hiszen az egykori NB I-es "spílerekkel", a télen Diósdról igazolt Kénoszt Ferenccel (két gólt szerzett a bronzmeccsen), valamint Bánföldi Zoltánnal (kétszer volt eredményes a Dunavarsány ellen) és Steidl Ákossal megtűzdelt Kisnémedi a győzelmet jobban akarva magabiztos, 7-3-as sikert könyvelhetett el a Dunavarsánnyal szemben.
Aligha túlzás kijelenteni, hogy színvonalában az Alsónémedi - Üllő II. derbi semmivel sem maradt el az elmúlt évek döntőitől, a 6-5-ös alsónémedi siker izgalmakban bővelkedő, kitűnő mérkőzésen született meg, amely igazán jó propagandája volt a jubileumi, 10. Pest Megyei Futball7végének. A döntőben a tornagyőztes Alsónémedi részéről a három gólt szerző - végül 19 találatával a 10. Pest Megyei Futball7végén gólkirályi címet szerző dunaharaszti vendégjátékos - Ughy Márk, valamint a kétszer eredményes Mészáros Dániel, míg a házigazdáknál a négyszer betaláló monori vendégjátékos, futsalban pedig az NB I-es Cső-Montaget erősítő Simon Zsolt szinte egymaga vitte hátán az üllői csapatot.
A gólkirályi címet szerző Ughy Márk egyébként az üllőiek vezéregyéniségét, a 16 találatig jutó Roik Istvánt előzte meg a góllövőlistán, utóbbi labdarúgó így "csak" a legjobb mezőnyjátékosnak járó különdíjat vehette végül át, amelyben 2006-ban, a dunakeszi döntőt követően már lehetett része, hiszen akkor a Siófokot és a Vecsést is megjárt kiváló képességű valósággal tarolt, lévén öt évvel ezelőtt nem csupán a torna legjobb játékosa lett, de egyben gólkirályi címet is szerzett és a Futball7végét is megnyerte az Üllő együttesével.
Ha már a góloknál tartunk, még egy adalék a mostani Futball7végéhez: a torna eddigi történetében mind az ifjúságiaknál, mind a felnőtteknél idén volt a legmagasabb az egy mérkőzésre jutó gólátlag, ami az U19-eseknél 42 mérkőzésen 264 gólt és 6,29-es átlagot, míg a felnőtteknél ugyanez a mutató 72 találkozón 527 gólt és 7,32-es mérkőzésenkénti átlagot jelent.

A 10. Pest Megyei Futball7vége négyes döntőjének végeredménye:
1. Alsónémedi SE; 2. Üllő SE II.; 3. Kisnémedi MSE; 4. Dunavarsányi TE.

A 10. Pest Megyei Futball7vége különdíjat nyert labdarúgói:

A torna legjobb kapusa: Baranyi Péter (Alsónémedi SE);
A torna legjobb mezőnyjátékosa: Roik István (Üllő SE II.);
Gólkirály: Ughy Márk (Alsónémedi SE) - 19 góllal.

A két torna döntőjét követően megtartott ünnepélyes eredményhirdetésen a Magyar Labdarúgó Szövetség Pest megyei igazgatója, Benkő Tamás mellett a díjak és serlegek mellett érmeket adott át az idei Futball7végét sportfelszerelésekkel támogató Legenda Hungary Kft. ügyvezető-tulajdonosa, Mercz Zoltán, valamint Dienes András, az MLSZ Pest Megyei Igazgatóság Üllői Térségi Versenyrendezési Bizottság elnöke, az NB I-es futsalbajnokságban élcsapatnak számító Üllő FC-Cső-Montage csapatvezetője, az üllői sportcsarnok igazgatója is.

Az alábbiakban lássuk, miként vélekedtek a 10. Pest Megyei Futball7vége küzdelmeiről az üllői négyes döntő csapatainak szakvezetői, valamint a házigazda sportcsarnok igazgatója, Dienes András:

Herling Erik, a Dunavarsány edzője: - Kedvezőtlen előjelekkel vágtunk neki a rendezvénynek, mivel három olyan játékosom nem tudta vállalni a szereplést, akik járatosak a kispályás futballban. Szépen meneteltünk a döntőig, ám ott az Üllő csapatával kerültünk egy ágra. A házigazda ellen mindig hálátlan dolog pályára lépni, azt lehet mondani, hogy hátrányba is kerültünk emiatt. Mire elértünk odáig, hogy a harmadik helyért játszhattunk, már igencsak megfogyatkoztunk, és kevesebb esélyünk volt felállni a dobogóra, mint a Kisnémedinek, akik között rutinos, tekintélyes futsal múlttal rendelkező játékosok is voltak. Tizenöt csapat közül a negyedik helyen végeztünk, ami azt gondolom, nem rossz eredmény főleg úgy, hogy hat év után ismét részt vettünk a tornán. A Futball7vége jól illett a felkészülésünkbe, és jövőre is szeretnénk elindulni.

Steidl Ákos, a Kisnémedi játékosa: - Csapatunk a célját elérte azzal, hogy bejutott a döntőbe. Az alapozás egy részének volt tekinthető a tornán való részvételünk. Szerencsére a mérkőzéseken rendszeresen ott tudott lenni hét-nyolc alapemberünk. Örülök, hogy ebben a téli, zord időjárásban volt lehetőségünk teremben játszani, és a Kisnémedi végre megmutathatta, mire is képes. Ezután nagypályán még vár ránk két edzés, valamint három felkészülési mérkőzés műfüvön és utána nekivágunk a tavaszi fordulóknak. Remélem, sikerül minél eredményesebbnek lennünk. Egyébként nagyon jó csapatokkal találkoztunk a döntőben, ahol végül sikerült legyőznünk a Dunavarsányt, akik mintha könnyen megadták volna magukat. Negatívumként annyit említenék meg, hogy szerintem nagyon kevés az a tizenöt csapat, akik elindultak a tornán. A játékvezetőkkel nem szeretünk foglalkozni, de ugyanúgy, ahogy a csapatoknak, a játékvezetőknek is megfelelően fel kellene készülniük egy-egy mérkőzésre. Külön szeretnék gratulálni az Alsónémedinek, akik valamivel jobb erőkből álltak, mint a mi csapatunk. Talán ha az első találkozónkat sikerül ellenük megnyernünk, akkor lett volna esélyünk a döntőbe jutásra, ám így meg kellett elégednünk a bronzmérkőzéssel. Gratulálok mind a négy együttesnek a döntőben való szerepléshez.

Mikla István, az Üllő II. edzője: - Magabiztosan készültek a srácok a döntőre. Először kicsit meg voltak illetődve, hogy eljutottak idáig, de utána nagyon fegyelmezetten edzettek, és ennek a második hely lett az eredménye. Örülök, hogy sikerült elérnünk ezt a szép helyezést. Meg vagyok elégedve a focistáimmal, különösen Roik Istvánnal, akit később a torna legjobb mezőnyjátékosának választottak. Ő egyébként a megyei első osztályú csapatunkban is játszik, de kacsingat az Üllő II. felé. Ha lehetőségünk lesz rá, akkor jövőre is mindenféleképpen el szeretnénk indulni a Futball7végén.

Hégner Zoltán, az Alsónémedi edzője: - Azért indultunk a tornán, mert úgy gondoltuk, hogy mint az egyik rendezvényhelyszín, képviseltessük magunkat a Futball7végén. A torna elején még csak az önfeledt játékra koncentráltunk, jól éreztük magunkat, ám ahogy mondani szokás, evés közben jön meg az étvágy. Kezdtünk összecsiszolódni, egyre jobban játszottunk, és a végén már az volt a célunk, hogy minél jobb helyezést érjünk el. A döntőben négy remek együttes lépett pályára. Az én játékosaim közül mindenki maximálisan "odatette" magát, aminek nagyon örültem. Meg is lett az eredménye, hiszen megnyertük a tornát. Természetesen jövőre - mint címvédőnek - ott a helyünk a Futball7végén.

Dienes András, az üllői sportcsarnok igazgatója, az MLSZ PMI Üllői Versenyrendezési Bizottságának elnöke, illetve az Üllő FC-Cső-Montage csapatvezetője: - A felnőttek döntője minden várakozásomat felülmúlta, annak ellenére, hogy az üllői csapat kikapott. Izgalmas, fordulatos mérkőzés volt, a futsaljátékosok részvétele pedig mindenképpen emelte a színvonalat. Azt hiszem, a torna elérte a célját, mert sikerült egy teltházas rendezvényt összehozni, ami a továbbiakban még több csapatot motiválhat majd a Futball7végén való részvételre. Egy ilyen négy plusz egyes torna szerintem a legjobb módja a felkészülésnek a téli szünet alatt, reméljük, hogy egyre több egyesület fogja ezt így gondolni.
- A jövő évi Futball7végén is számíthatunk az üllői sportcsarnok vendégszeretetére?
- Minden további nélkül!

[KEPGALERIA(50)(- 5. PMLSZ Ifjúsági (U19-es) Futball7vége (képgaléria))]

- 5. Ifjúsági (U19-es) Futball7vége góllövőlistája

- az 5. Ifjúsági (U19-es) Futball7vége összesített statisztikai adatai

[KEPGALERIA(49)(- 10. Pest Megyei Futball7vége (képgaléria))]

- 10. Pest Megyei Futball7vége góllövőlistája

- a 10. Pest Megyei Futball7vége összesített statisztikai adatai

További hírek

Általános
Fiú U15-ös futsalbajnokság: bővült a mezőny, 12 csapat áll rajthoz

2025-09-30 12:13:15

Fiú U15-ös futsalbajnokság: bővült a mezőny, 12 csapat áll rajthoz

Örömteli, hogy az előző évadhoz képest bővült a mezőny a Pest vármegyei fiú U15-ös futsalbajnokságban, amelynek 1. fordulóját október 1-jén, szerdán rendezik. Az elmúlt bajnokságban kilenc, most pedig már tizenkét csapat áll rajthoz, közülük hárman nem Pest vármegyeiek.

Általános
B. Nagy Zoltán Regionális női futsalbajnokság: rajt hétvégén két osztályban, tíz-tíz csapattal

2025-09-26 16:15:54

B. Nagy Zoltán Regionális női futsalbajnokság: rajt hétvégén két osztályban, tíz-tíz csapattal

A 2025/2026-os évadban az előző szezont követően már második alkalommal két osztályban (I. és II.), egyaránt tíz-tíz csapat részvételével rendezi meg az MLSZ Pest Vármegyei Igazgatóság a B. Nagy Zoltán Regionális női futsalbajnokság küzdelmeit. A hétvégén rajtoló őszi idény alapszakaszában összesen négy fordulóra kerül sor, mindkét osztályban azonos hétvégéken és helyszíneken kerül sor az egyes játéknapokra. Az első forduló mérkőzéseit szombaton Monoron, vasárnap pedig Üllőn rendezik.

Általános
Szeptember 29-én, hétfőn tartja küldöttválasztó ülését az MLSZ PVMI

2025-09-26 12:04:29

Szeptember 29-én, hétfőn tartja küldöttválasztó ülését az MLSZ PVMI

Szeptember 29-én, hétfőn 18:00 órától díjátadóval egybekötött éves küldöttválasztó ülést tart az MLSZ Pest Vármegyei Igazgatóság a Pesti Vármegyeháza Nyáry Pál konferenciatermében (1052 Budapest, Városház utca 7., harmadik udvar, jobb szárny).

Általános
Férfi futsal NB III: hétfői és keddi rajt az Északi csoportban

2025-09-26 10:41:15

Férfi futsal NB III: hétfői és keddi rajt az Északi csoportban

Hat vármegye szervezésében kerül sor a férfi felnőtt NB III-as futsalbajnokságra a 2025/2026-os szezonban. Pest vármegye a legutóbbi Közép- után ezúttal az Északi csoport lebonyolítását szervezi és koordinálja, amelyben tíz csapat vesz részt. Az első fordulóra szeptember 29-én, hétfőn, illetve 30-án, kedden kerül sor, mindkét nap két-két találkozót játszanak, míg a Hidegkút – Ludovika mérkőzést december 3-án rendezik.

Értesítők, információk

2025-09-29 00:00:00

Frissült a versenyügyi határozatok tára (2025.09.29.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.

2025-09-26 00:00:00

Frissült a fegyelmi határozatok tára (2025.09.26.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.

2025-07-18 00:00:00

Frissült a fellebbviteli határozatok tára (2025.07.18.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.

Szponzorok