Példátlan akaraterővel és méltósággal viselt hosszan tartó, súlyos betegség után december 6-án, szerdán 49 éves korában elhunyt Bodor Marianna nagypályás és futsaljátékvezető, az MLSZ Pest Vármegyei Igazgatóság játékvezetői bizottságának irodavezetője.
Az 1974. november 16-án Budapesten született Bodor Marianna életében meghatározó szerepe volt a sportnak, hat éven át atletizált a Ferencváros színeiben. Az erdőkertesi illetőségű hölgy játszott az egykori helyi női labdarúgócsapatban, emellett pedig egy éven át az egyesület U13-as korosztálya mellett dolgozott másodedzőként. 2012-ben végezte el az alapfokú játékvezetői tanfolyamot Pest megyében, ehhez saját bevallása szerint a legnagyobb inspirációt, biztatást és támogatást Pásztor Gyulának, az Erdőkertesi Sportegyesület egykori, 2012-ben elhunyt szakosztályvezetőjének, a település önkormányzati képviselőjének köszönhette, akire mentoraként tekintett. Első hivatalos mérkőzése 2012. május 11-én a Vác – Rubeola-Csömör II. NB II-es felnőtt férfi futsalmérkőzés volt, melyen Molnár Csabával és Horváth Mátéval működött. Saját bevallása szerint a játékvezetést érezte mindig is magához közelebb állónak, de minden egyes rábízott feladatot nagy alázattal, lelkiismeretesen, a legjobb tudása szerint igyekezett ellátni. Két felnőtt fia, Horváth Krisztián és Horváth Richárd Pest (vár)megyében számos klub színeiben futballoztak, a mai napig aktív labdarúgók. Párja, Kupecz Norbert ugyancsak játékvezető, videós ellenőr, valamint a Pest vármegyei IV. osztályban szereplő Galgagyörk felnőttcsapatának vezetőedzője.
Az MLSZ Pest Vármegyei Igazgatóság valamennyi munkatársa, az amatőr játékvezetők közössége mély részvéttel osztozik a gyászoló család fájdalmában. Marianna emlékét szeretettel és tisztelettel megőrizzük. Nyugodjon békében!
Bodor Marianna (1974–2023)
–
2026-05-15 11:58:16
Az előttünk álló hétvégére vonatkozó időjárási előrejelzések jelentős mennyiségű csapadékot, heves esőzéseket valószínűsítenek, amelyek akár egyes felnőtt labdarúgó-mérkőzések elmaradását is eredményezhetik.
2026-05-08 15:15:16
A Pest vármegyei III. osztály, Déli csoportjának mezőnye a hajrára, azaz az utolsó négy fordulóra megfogyatkozott, az eddigi 14 helyett ugyanis már csak 13 sportszervezet folytatja a bajnokságot, mivel az Újlengyeli DSE férfi felnőttcsapata a múlt hétvégi, 22. forduló előtt létszámproblémák miatt visszalépett.
2026-05-06 11:57:13
Április 29-én, a gödöllői Szűcs Lajos Sportcentrum adott otthont a Fair Play Cup regionális döntőjének, ahova – a korábbi évekhez hasonlóan – Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád és Pest vármegye legjobbjai érkeztek.
2026-05-06 11:41:03
Az MLSZ Pest Vármegyei Igazgatóság Játékvezetői Bizottsága június 22-én alapfokú játékvezetői tanfolyamot indít.
2026-05-18 00:00:00
Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.
2026-05-14 00:00:00
Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.
2026-05-06 00:00:00
Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.
2017-08-22 10:31:30
2017-06-22 14:29:06
2017-06-09 14:18:24