Gyászszünet Horváth Mihály emlékére a hétvégi fordulóban

2017. október. 27., 17:10   |    

Gyászszünet Horváth Mihály emlékére a hétvégi fordulóban

Elhunyt Horváth Mihály egykori Pest megyei első osztályú játékvezető, emlékére gyászszünetre kerül sor a hétvégi Pest megyei labdarúgó-mérkőzések előtt.

Elhunyt Horváth Mihály egykori Pest megyei első osztályú játékvezető, emlékére gyászszünetre kerül sor a hétvégi Pest megyei labdarúgó-mérkőzések előtt.

Október 25-én, szerdán 70 éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt Horváth Mihály (képünkön) egykori játékvezető, megyei harmadosztályú játékvezető-küldő, játékvezető- és szövetségi ellenőr. Néhai sporttársunk 1974-ben tett játékvezetői vizsgát, több mint két évtizeden keresztül működött Pest megyében. Pályafutása során asszisztensként egészen az NB III-ig jutott, míg játékvezetőként a kilencvenes évek közepéig a megyei I. osztályú keret oszlopos tagja volt. Aktív működését befejezve az egykori Ráckeve Körzeti Labdarúgó Szövetségben látott el játékvezető-küldői, illetve ellenőri feladatokat egészen 2008-ig. A körzeti szövetség megszűntével a ráckevei kihelyezett versenybizottságnál látta el a játékvezető-küldéssel kapcsolatos feladatokat, 2015-ös visszavonulásáig pedig szövetségi ellenőrként tevékenykedett.

Az MLSZ Pest Megyei Igazgatósága Horváth Mihály emlékére egyperces néma gyászszünetet rendelt el az október 28-29-ei hétvégén Pest megyében megrendezendő valamennyi hivatalos ¾- és nagypályás felnőtt és utánpótlás labdarúgó-mérkőzés előtt. Kérjük a sportszervezeteket és a mérkőzéseken közreműködő játékvezetőket a gyászszünet megtartására.


További hírek

Általános
Tegyünk együtt a biztonságos környezetért!

2026-04-07 13:20:21

Tegyünk együtt a biztonságos környezetért!

A Magyar Labdarúgó Szövetség kiemelt figyelmet fordít a sportág égisze alatt szereplő gyermekek védelmére, fizikai és mentális jóllétére. Prioritás a 18 év alatti játékosok fejlődésének támogatása, hogy a pályán és azon kívül is biztonságot, pozitív visszacsatolást adó, támogató környezetben fejlődhessenek.

Általános
Áldott húsvéti ünnepeket kívánunk!

2026-04-05 08:30:00

Áldott húsvéti ünnepeket kívánunk!

A Magyar Labdarúgó Szövetség Pest Vármegyei Igazgatósága békés, egészségben eltöltött húsvéti ünnepeket kíván minden kedves partnerének!

Általános
Pest Vármegyei Kupa: FÉMALK-Dunavarsány – Felsőpakony és Vác – Pilis a fináléért

2026-03-27 16:06:04

Pest Vármegyei Kupa: FÉMALK-Dunavarsány – Felsőpakony és Vác – Pilis a fináléért

Az MLSZ Pest Vármegyei Igazgatóság Versenyiroda a korábbi évek hagyományaihoz híven ma délután a megjelent sportszervezetek képviselőinek jelenlétében a Vármegyeházán kisorsolta a Pest Vármegyei Kupa elődöntőinek, valamint a két még fennmaradó országos főtáblás helyért a területi sorozat részeként zajló Magyar Kupa pótselejtezők párosításait.

Általános
Tájékoztató a TAVONT négyes döntő miatti estleges meccsmódosításokról

2026-03-27 14:55:05

Tájékoztató a TAVONT négyes döntő miatti estleges meccsmódosításokról

Mint az már bizonyára sokak előtt ismert, a Pest vármegyei amatőrválogatott a decemberi tápiószentmártoni selejtezőt hibátlanul abszolválta, ezzel kvalifikálta magát az országos döntőbe, amelyet 2026. május 1-én (pénteken) és 2-án (szombaton) Telkiben rendeznek. A Területi Amatőrválogatottak Országos Nagypályás Tornája (TAVONT) négyes döntőjének nyertese egyben megváltja jegyét az UEFA Regions’ Cup 2026/2027-es lettországi selejtezőjére.

Értesítők, információk

2026-04-10 00:00:00

Frissült a fegyelmi határozatok tára (2026.04.10)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.

2026-04-09 00:00:00

Frissült a versenyügyi határozatok tára (2026.04.09.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.

2026-01-20 00:00:00

Frissült a fellebbviteli határozatok tára (2026.01.20.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.

Szponzorok