Hamarosan indul a Pest megyei futsalbajnokság!

2016. szeptember. 29., 14:53   |    

Hamarosan indul a Pest megyei futsalbajnokság!

Az MLSZ Pest Megyei Igazgatóság a tavalyi évad sikerei után a 2016/2017-es versenyévben ismételten megrendezi a hagyományteremtő célzattal életre hívott férfi felnőtt megyei futsalbajnokságát – az alábbiakban erről nyújtunk tájékoztatást.

Az összességében sikeresnek értékelt 2015/2016-os Pest megyei futsalbajnokság újbóli, idei évi kiírása egy percig sem volt kérdéses. Ugyanakkor – mint az a Pest megyei Futsalbajnokok Tornájának döntője utáni záró-összejövetelen is elhangzott – az első évad tapasztalataiból okulva az új pontvadászat a Pest megyei futsalküzdelmek esetében nem csak új idényt, de néhány „új” szabályt/nevezési feltételt is takar. A versenykiírásban és a nevezési feltételekben megjelenő „új” szabályoktól/követelményektől elsősorban azt reméljük, hogy komolyabb lesz a csapatok hozzáállása, és ezáltal talán emelkedni fog a játék színvonala is. Az említett követelmények alatt nem kell nagy dolgokra gondolni. Mindössze arról van szó, hogy szeretnénk, ha a helyenkénti „totális bulifoci” kategória elemei elmaradnának és helyette a „profi amatőr” jelzővel illethetnénk minden indulót. S akkor most lássuk a konkrét változásokat! Elsőként azt emelnénk ki, hogy minden egyes benevező gárdának le kell szerződnie/megállapodást kell kötnie egy, felnőtt futsalmérkőzés lejátszására alkalmas csarnokkal/tornateremmel, ahol a hazai mérkőzéseit megrendezheti, s ezt a szerződést le kell adni a nevezéshez is. Fontos, hogy a termek bérleti díjait továbbra is a PMI fizeti majd, viszont a kiszemelt csarnok szabad kapacitásáról a nevezőnek kell egyeztetnie, mint ahogy a mérkőzések lebonyolításával kapcsolatos egyéb rendezési feladatok is a hazai csapatra maradnak, ahogy az esetleges tárgyi feltételek megteremtése is. Mindezekből következően a vendéglátó csapat felelőssége lesz, hogy meghatározza, mely napokon és hány órától tudja majd megrendezni hazai meccseit, továbbá, hogy biztosítson szabályos futsallabdákat (legalább 4-et), rendezőket (minimum 2 főt), a digitális jegyzőkönyvek megírásához számítástechnikai hátteret, valamint időmérésre, eredményjelzésre és a szabálytalanságok számának mutatására alkalmas eszközt (ha az nincs alapból a csarnokban). További fontos változás, hogy a 2x30 perces futó órával mért félidőket felváltja a 2x20 perces tiszta játékidő. Továbbá ebben az évben szigorúbban vesszük majd az olyan „amatőr” hibákat, amelyeket nagypályán már nem enged meg magának egy magára valamit is adó együttes. Nevezetesen: a hazai gárdának ügyelnie kell rá, hogy eltérő színösszeállítású szerelésben szerepeljen, mint vendége; minden csapat esetében legyen a helyszínen valaki, aki hitelesítheti a digitális jegyzőkönyvet; legyen a csapatnál megkülönböztető trikó a cserejátékosok számára, és azt a szabályok szerint használja is – hogy csak néhányat említsünk. Az immáron másodjára kiírandó kétidényes, bajnoki rendszerű Pest megyei I. osztályú futsalbajnokság versenykiírása és nevezési lapja hamarosan (reményeink szerint már a jövő hét folyamán) elérhető lesz. A nevezési lapokat a sportszervezetek ezúttal is csak elektronikus úton tudják majd kitölteni és azt ezúttal is kinyomtatva, aláírva és lepecsételve kell majd beküldeni. (A kötelezően leadandó mellékletekből csak azokat kell majd csatolni a nevezéshez, amelyek a 2016/2017-es évadban még nem lettek leadva egyetlen, MLSZ által szervezett bajnokság nevezése alkalmával sem!) A nevezési határidő várhatóan 2016. október 16., vasárnap lesz, míg az első mérkőzésekre legkorábban november elején kerülhet sor. A menetrend és a bajnokság lebonyolítása a nevezések összesítése után alakul ki.

További hírek

Általános
Március 24-én ismét: Pest Vármegyei Gólkirályok Gálája

2026-02-27 13:57:58

Március 24-én ismét: Pest Vármegyei Gólkirályok Gálája

Március 24-én, kedden 17:30 órától ünnepélyes külsőségek mellett a Pesti Vármegyeháza Dísztermében (1052 Budapest, Városház utca 7.) rendezi igazgatóságunk hagyományos rendezvényét, a 13. Pest Vármegyei Gólkirályok Gáláját.

Általános
„Gyermekszektor-jegyek” igényelhetők a Magyarország – Azerbajdzsán női A-válogatott mérkőzésre

2026-02-27 13:14:32

„Gyermekszektor-jegyek” igényelhetők a Magyarország – Azerbajdzsán női A-válogatott mérkőzésre

Az MLSZ számára fontos a női szakág népszerűsítése és a csapat támogatottsága, ezért lehetőséget biztosít az egyesületekben és a grassroots-programokban résztvevő, iskolákban (Bozsik Intézményi Program, Fair Play Cup) focizó gyerekek (U19-es korosztályig) és nevelőik számára, hogy a „Gyermekszektor-program” keretében, térítésmentesen nézhessék meg a mérkőzést. Ez a lehetőség rendelkezésére áll valamennyi igazolt, női felnőtt korosztályban szereplő játékosnak is.

Általános
Pest Vármegyei Futsal7végék: a záró forduló következik

2026-02-26 15:16:51

Pest Vármegyei Futsal7végék: a záró forduló következik

Február 28-án, szombaton és március 1-jén, vasárnap rendezik a két utolsó játéknapot a Pest Vármegyei Futsal7végék 2025/2026-os kiírásában, ennek során tíz helyszínen 249 mérkőzést játszanak a résztvevő csapatok.

Általános
Férfi futsal NB III: négynapos tavaszi rajt az Északi csoportban

2026-02-23 14:41:33

Férfi futsal NB III: négynapos tavaszi rajt az Északi csoportban

A 2025/2026-os szezonban a férfi felnőtt NB III-as futsalbajnokság hat vármegye szervezésében valósul meg. Pesthez ebben az évadban az Északi csoport tartozik, melynek pontvadászata tíz együttes részvételével ma folytatódik.

Értesítők, információk

2026-02-25 00:00:00

Frissült a fegyelmi határozatok tára (2026.02.25)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.

2026-02-24 00:00:00

Frissült a versenyügyi határozatok tára (2026.02.24.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.

2026-01-20 00:00:00

Frissült a fellebbviteli határozatok tára (2026.01.20.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.

Szponzorok