Hamarosan indul a strandfoci szezon!

2017. május. 02., 10:03   |    

Hamarosan indul a strandfoci szezon!

Az MLSZ Pest Megyei Igazgatóság az előző évhez hasonlóan idén is több korosztályban indít strandlabdarúgó-bajnokságokat, melyek nevezési dokumentációját hamarosan közzéteszi.

Hazánkban is egyre nagyobb népszerűségnek örvend a labdarúgás ezen szakága, igazgatóságunk pedig igyekszik minden lehetőséget megadni a csapatoknak, akik szervezett keretek között szeretnék versenyeztetni játékosaikat a nyár folyamán is. 2016-ban öt korosztályban összesen 25 alakulat szállt harcba, bízunk benne, hogy idén még nagyobb létszámban neveznek majd a csapatok. Annál is inkább, mert új korosztályok indítását is tervezzük; az érdeklődéstől függően U19-es, U16-os, U14-es, U12-es, U10-es és női versenyek elindítása a cél. Reményeink szerint május közepéig elkészülnek a versenykiírások a lebonyolítási tervekkel és nevezési felülettel. Ami viszont bizonyos, hogy az U19-es, U16-os és U14-es korosztály bajnokaira a megyei selejtezők után ezúttal is országos folytatás vár, a középdöntők július 14. és 30. között, míg a döntők augusztus 4-től 6-áig kerülnek megrendezésre. Ugyanakkor az MLSZ-központ által kiírt férfi felnőtt versenysorozatra, a 2017. évi Férfi Felnőtt Nemzeti Strandlabdarúgó Liga küzdelmeire már lehet nevezni. A versenykiírást IDE, míg a nevezéshez szükséges dokumentációkat IDE kattintva érheti el. A nevezéshez szükséges összes dokumentumot e-mailen a deak.balint@mlsz.hu, míg az eredeti példányokat az MLSZ Székház postázójában kell leadni vagy a 1386 Budapest 62., Pf.: 906/1 levelezési címre kell megküldeni 2017. május 12. (péntek), 12 óráig. (Azon csapatnak, amelynek sportszervezete már nevezett a 2016/2017-es bajnoki évben az MLSZ vagy bármely megyei (budapesti) igazgatósága által indított versenysorozatba, a nevezési és tagsági díj megfizetésén kívül az 1. számú mellékletet kell benyújtani.) A 2017. évi Férfi Felnőtt Nemzeti Strandlabdarúgó Liga nevezéséről bővebb felvilágosítással Deák Bálint (deak.balint@mlsz.hu; +36-1/577-9523; +36-30/774-2610) szolgálhat.

További hírek

Általános
Március 24-én ismét: Pest Vármegyei Gólkirályok Gálája

2026-02-27 13:57:58

Március 24-én ismét: Pest Vármegyei Gólkirályok Gálája

Március 24-én, kedden 17:30 órától ünnepélyes külsőségek mellett a Pesti Vármegyeháza Dísztermében (1052 Budapest, Városház utca 7.) rendezi igazgatóságunk hagyományos rendezvényét, a 13. Pest Vármegyei Gólkirályok Gáláját.

Általános
„Gyermekszektor-jegyek” igényelhetők a Magyarország – Azerbajdzsán női A-válogatott mérkőzésre

2026-02-27 13:14:32

„Gyermekszektor-jegyek” igényelhetők a Magyarország – Azerbajdzsán női A-válogatott mérkőzésre

Az MLSZ számára fontos a női szakág népszerűsítése és a csapat támogatottsága, ezért lehetőséget biztosít az egyesületekben és a grassroots-programokban résztvevő, iskolákban (Bozsik Intézményi Program, Fair Play Cup) focizó gyerekek (U19-es korosztályig) és nevelőik számára, hogy a „Gyermekszektor-program” keretében, térítésmentesen nézhessék meg a mérkőzést. Ez a lehetőség rendelkezésére áll valamennyi igazolt, női felnőtt korosztályban szereplő játékosnak is.

Általános
Pest Vármegyei Futsal7végék: a záró forduló következik

2026-02-26 15:16:51

Pest Vármegyei Futsal7végék: a záró forduló következik

Február 28-án, szombaton és március 1-jén, vasárnap rendezik a két utolsó játéknapot a Pest Vármegyei Futsal7végék 2025/2026-os kiírásában, ennek során tíz helyszínen 249 mérkőzést játszanak a résztvevő csapatok.

Általános
Férfi futsal NB III: négynapos tavaszi rajt az Északi csoportban

2026-02-23 14:41:33

Férfi futsal NB III: négynapos tavaszi rajt az Északi csoportban

A 2025/2026-os szezonban a férfi felnőtt NB III-as futsalbajnokság hat vármegye szervezésében valósul meg. Pesthez ebben az évadban az Északi csoport tartozik, melynek pontvadászata tíz együttes részvételével ma folytatódik.

Értesítők, információk

2026-02-25 00:00:00

Frissült a fegyelmi határozatok tára (2026.02.25)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.

2026-02-24 00:00:00

Frissült a versenyügyi határozatok tára (2026.02.24.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.

2026-01-20 00:00:00

Frissült a fellebbviteli határozatok tára (2026.01.20.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.

Szponzorok