Hármas Pest megyei futsalsiker

2016. május. 17., 17:05   |    

Hármas Pest megyei futsalsiker

Tovább folytatódott a remek Pest megyei szereplés, hiszen az utánpótlás-együtteseink mindhárom korosztályban bejutottak az I. osztályú országos futsalbajnokság döntőibe.

Május 14-15-én rendezték a I. osztályú országos futsalbajnokság középdöntőit, ahová korosztályonként összesen nyolc-nyolc csapat jutott be a megyei bajnokságok, majd pedig a regionális selejtezők után. A középdöntőkben aztán csapatokat két csoportra osztották, s az így kialakult kvartettek első két helyezettjei vívták ki a fináléban való szereplés jogát. Az U15-ös korosztályban Pest megyét a hazai pályán szereplő Dunakeszi Kinizsi FK képviselte, ellenfelei az ETO Futsal Kft. (Győr-Moson-Sopron megye), a Gold-Sport Kft. (Baranya megye), továbbá az UFC Kőszeg (Vas megye) voltak. A dunakesziek két győzelemmel és egy vereséggel zárva a második helyen végezve jutottak tovább az ETO Futsal csapata mögött. Dunakeszi Kinizsi FK – ETO Futsal Kft. 2–3 (1–0). GÓL: Skulka B., Burzi A., ill. Csonka B. (2), Tamás K. UFC Kőszeg – Dunakeszi Kinizsi FK 0–12 (0–4). GÓL: Sóvári B. (2), Burzi A. (2), Balázs S. P. (2), Beer K., Gáspár B., Kasza B. Á., Nagy L. Zs., Skulka B., Szabó B. M. Dunakeszi Kinizsi FK – Gold-Sport Kft. 3–2 (1–1). GÓL: Sóvári B. (2), Skulka B., ill. Somos L. A., Szentes A. 1.     ETO FUTSAL KFT.               3   3   0     0        21   3     +18    9 2.     DUNAKESZI KINIZSI FK       3   2   0     1        17   5     +12    6 3.     GOLD-SPORT KFT.              3   1   0     2        7     10   –3      3 4.     UFC KŐSZEG                      3   0   0     3        2     29   –27    0 SIMON PÉTER, a Dunakeszi Kinizsi FK edzője: – Óriási rangadóval kezdtük a napot, hiszen a végül csoportgyőztes ETO Futsal csapatával mérkőztünk. Már 2–0-ra is vezettünk, de egy rövidzárlat következtében ellenfelünk sajnos megfordította az eredményt. A második meccsünkön az UFC Kőszeg együttesét mondhatni könnyedén győztük le, így az utolsó meccsre maradt a továbbjutás kérdése. A Gold-Sport ellen a döntetlen is elegendő lett volna számunkra, de egy parázs hangulatú találkozón végül győzelemmel biztosítottuk be a helyünket az ország négy legjobb együttese között. Úgy gondolom, hogy ismét csapatként működtünk remekül, remélem ez a fináléban sem lesz másképp. A négyesdöntő lebonyolítása értelmében egyből egy éles meccsel kezdünk az elődöntőben, ahol már nem fog beleférni, hogy hibázzunk. Minden képzeletet felülmúlna, ha a torna utolsó meccsén az ETO Futsal csapatának vághatnánk vissza, megszerezve ezzel az országos bajnoki címet. Az U13-asoknál a Váci Sportcsarnok adott helyszínt a középdöntő 2-es csoportjának, ahol a házigazda Váci Futsal SE (Pest megye) mellett az ETO Futsal Kft. (Győr-Moson-Sopron megye), a Haladás VSE (Vas megye) és a Szentlőrinc SE (Baranya megye) fiataljai küzdöttek a fináléba kerülésért. Ebben a csoportban hármas körbeverés után végül jobb gólkülönbségének köszönhetően az ETO Futsal csapata mellett a váciak jutottak tovább, s így készülhetnek a négyesdöntőre. Váci Futsal SE – ETO Futsal Kft. 3–1 (1–1). GÓL: Török N. G. (2), Hugyecz M., ill. Járóka B. Haladás VSE – Váci Futsal SE 1–5 (0–4). GÓL: Sátori A. T., ill. Török N. G., Virsinger B., Vén B., Balogh Á., Kalencsik B. Váci Futsal SE – Szentlőrinc SE 1–2 (0–2). GÓL: Balogh Á., ill. Szatmári E., Baliga T. 1.     ETO FUTSAL KFT.       3     2        0       1     10   5     +5     6 2.     VÁCI FUTSAL SE        3     2        0       1     9     4     +5     6 3.     SZENTLŐRINC SE       3     2        0       1     7     4     +3     6 4.     HALADÁS VSE            3     0        0       3     1    14    –13    0 BURZI ATTILA, a Váci Futsal SE edzője: – Színvonalas tornán vagyunk túl, ahol jól kezdtünk, a nagy rivális ETO csapatát sikerült legyőznünk. A Haladás ellen úgy léptünk pályára, hogy minél több gólt tudjunk rúgni, javítva ezzel a gólkülönbségünket. Az 5–1-es siker után a srácok talán már azt hitték, hogy megvan a továbbjutás, így kicsit leeresztettünk az utolsó meccsre, ahol vereséget szenvedtünk a Szentlőrinc csapata ellen. Emiatt kicsit keserű lehet a szánk íze, mivel csak csoport másodikként kerültünk a döntőbe. Ettől függetlenül úgy gondolom, hogy már az is nagy szó, hogy idáig eljutottunk, hiszen mindössze hat hónapja készül együtt a csapatom. A fináléban aztán már bármi megtörténhet, mi az esélytelenek nyugalmával indulunk harcba a bajnoki címért. A legifjabb korosztály (U11) második csoportjának küzdelmeire a győri Magvassy Sportcsarnokban került sor, ahol Pest megyéből az Aramis SE-SUPE hajtott a továbbjutásért az ETO Futsal Kft. (Győr-Moson-Sopron megye), a Dombóvári FE (Tolna megye), illetve a Haladás VSE (Vas megye) csapataival egyetemben. Az U11-es labdarúgóknál – csakúgy, mint az U13-ban – szintén hármas körbeverés született, de az Aramis-SUPE csapatának volt a legjobb a gólkülönbsége, így csoportelsőként kerültek a fináléba a Dombóvár gárdája mellett. ETO Futsal Kft. – Aramis-SUPE 1–5 (0–3). GÓL: Herbák M., ill. Tóth M. Gy. (3), Herrich K., Mező D. Dombóvári FE – Aramis-SUPE 2–1 (1–1). GÓL: Lódri G., Bánáti K., ill. Szendrődi N. Aramis-SUPE – Haladás VSE 8–1 (4–0). GÓL: Cotirlan I. M. (5), Borbás B., Mező D., Szabó B., ill. Vilics M. 1.     ARAMIS SE              3     2     0     1     14      4     +10    6 2.     DOMBÓVÁRI FE       3     2     0     1     9        3     +6     6 3.     ETO FUTSAL KFT.     3     2     0     1     7        5     +2     6 4.     HALADÁS VSE         3     0     0     3     1       19   –18     0 SZENDRŐDI GYULA, az Aramis SE-SUPE edzője: Ismételten jól szerepeltünk, hiszen megnyertük a csoportot. Az ETO ellen magabiztos győzelemmel kezdtünk, míg a második meccsünkön a Dombóvár ellen egy ki-ki mérkőzést játszottunk, ahol többször pontatlanok voltunk a befejezéseknél, ráadásul büntetőt is hibáztunk, így vereséget szenvedtünk. Ezt követően pihenő nélkül léptünk pályára a Haladás együttese ellen, ahol már arra is figyelhettünk, hogy javítsunk a gólkülönbségünkön, s végül fölényes győzelmet tudtunk aratni. A döntőben a számunkra ismeretlen Viktória ULE csapatával kezdünk, míg a másik ágon a Dombóvár gárdáját már ismerjük. Úgy vélem, hogy ha a srácok ugyanúgy ott lesznek fejben, és egységesek maradunk, akkor a végső győzelemre is esélyesek lehetünk.

További hírek

Általános
TAO: tájékoztató fontos információkról

2026-02-05 08:45:02

TAO: tájékoztató fontos információkról

Elérhetőek a TAO 2026/2027. évi Sportfejlesztési Programok értékelésének alapelvei, valamint az Elszámolási Szabályzat és annak mellékletei. Ezen felül az alábbiakban szeretnénk néhány fontos információt kiemelni – a hamarosan esedékes – pályázati beadással kapcsolatban.

Általános
Pest Vármegyei Futsal7végék: négyes döntő a férfiaknál; az öregfiúk a vigaszággal folytatják

2026-01-29 15:37:32

Pest Vármegyei Futsal7végék: négyes döntő a férfiaknál; az öregfiúk a vigaszággal folytatják

Január utolsó és február első napján ismét teljes fordulatszámon folytatódnak a Pest Vármegyei Futsal7végék, szombaton 14:00 órától a Törökbálinti Sportközpontban az idén jubiláló férfi felnőtt mezőny négyes döntőjét rendezik, amelynél a végjátékba ezúttal a címvédő Bromit mellett a 2023-ban negyedik helyen végző Inárcs, valamint két újonc együttes, a Veresegyház LUA és a Zsámbok jutott be. Az oda-visszavágós lebonyolítású elődöntőkben a Bromit a Veresegyházzal, az Inárcs pedig a Zsámbokkal mérkőzik a döntőbe jutásért, amely 17:35-kor kezdődik.

Általános
MLSZ Grassroots Alap edzőképző tanfolyamok indulnak

2026-01-23 14:19:19

MLSZ Grassroots Alap edzőképző tanfolyamok indulnak

Az MLSZ Edzőképzési Intézete 12 darab MLSZ Grassroots Alap tanfolyamot hirdet a 2025/2026-os szezon tavaszi félévében. Pest vármegyében Dabason, a Wellis Sportparkban fog indulni képzés.

Általános
Pest Vármegyei Futsal7végék: öregfiúk rajt öt csoportban

2026-01-23 14:16:18

Pest Vármegyei Futsal7végék: öregfiúk rajt öt csoportban

A központi középiskolai felvételik miatt ezen a hétvégén rendhagyó módon (csaknem) egynapos lesz a Pest Vármegyei Futsal7végék soron következő fordulója, mely alól csak az idén 14. alkalommal rajtoló öregfiútorna rajta képez kivételt, ennek E-csoportja ugyanis szombaton, 15:45-től Üllőn lép majd pályára. A hétvégi Futsal7vége-programban szereplő kilenc helyszínen ezúttal 139 mérkőzést játszanak majd a csapatok.

Értesítők, információk

2026-02-06 00:00:00

Frissült a versenyügyi határozatok tára (2026.02.06.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.

2026-02-06 00:00:00

Frissült a fegyelmi határozatok tára (2026.02.06)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.

2026-01-20 00:00:00

Frissült a fellebbviteli határozatok tára (2026.01.20.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.

Szponzorok