Három Pest megyei alakulat maradt versenyben a Magyar Kupában

2017. október. 26., 15:10   |    

Három Pest megyei alakulat maradt versenyben a Magyar Kupában

Október 24-25-én, kedden és szerdán játszották le a Magyar Kupa 7. fordulójának mérkőzéseit. Az előző fordulóval ellentétben ezúttal elmaradt a bravúr, hiszen a 10 versenyben lévő Pest megyei alakulat közül csupán három vívta ki a továbbjutást.

Október 24-25-én, kedden és szerdán játszották le a Magyar Kupa 7. fordulójának mérkőzéseit. Az előző fordulóval ellentétben ezúttal elmaradt a bravúr, hiszen a 10 versenyben lévő Pest megyei alakulat közül csupán három vívta ki a továbbjutást.

A forduló egyik legjobban várt mérkőzésén idősebb és ifjabb Nagy Dániel párharcát az utóbbi nyerte, hiszen az Újpest FC Tischler Patrik mesterhármasával 3–0-ra diadalmaskodott a Gödöllő ellenében. Rajtuk kívül három másik Pest megyei együttes, a Monor, az FC Dabas és a Budaörs mérkőzött még NB I-es ellenféllel, sajnos mindhárom gárdának ez jelentette a végállomást. Nem sikerült a csoda a Pilisnek sem, a korábban szebb napokat megélt Zalaegerszeg magabiztosan jutott tovább ellenük a következő körbe. Szintén búcsúzott a Cegléd és a Törtel is. Győzött viszont a Vác, az Érd, illetve nem annyira simán (csak tizenegyesekkel) a Vecsés.

Magyar Kupa 7. fordulójának Pest megyei vonatkozású eredményei:

Gödöllői SK – Újpest FC (NB I) 0–3 (0–1).
Monori SE – DVSC (NB I) 2–3 (0–0).
FC Dabas – Videoton (NB I) 0–4 (0–3).
Budaörs – Budapest Honvéd (NB I) 1–1 (0–1, 1–1, 1–1), 11-esekkel 4–5.
Ceglédi VSE – Soroksár SC (NB II) 0–4 (0–1).
Pilisi LK – ZTE FC (NB II) 1–3 (0–0).
Salgótarján (NB III) – Vác FC 0–1 (0–0).
Ercsi Kinizsi SE (megyei I., Fejér) – Érdi VSE 0–6 (0–2).
Bácsa FC (megyei I., Győr-Moson-Sopron) – Vecsési FC 1–1 (1–1, 1–1, 1–1), büntetőkkel 3–4.
Duna-Tisza Aszfalt Törtel – Sényő-Carnifex FC (megyei I., Szabolcs-Szatmár-Bereg) 1–3 (0–0).

Időközben megtartották a Magyar Kupa 8. fordulójának sorsolását. A Pest megyei vonatkozású párharcok:

Vecsési FC (NB III) – Újpest FC (NB I);
Vác FC (NB II) – Videoton FC (NB I);
Nagykanizsa (megyei I., Zala) – Érdi VSE (NB III)

A legjobb 32 között a párharcokban egy meccsen dől el a továbbjutás, minden esetben az alacsonyabb osztályú csapatok a pályaválasztók. A forduló hivatalos játéknapja november 29.


További hírek

Általános
Tegyünk együtt a biztonságos környezetért!

2026-04-07 13:20:21

Tegyünk együtt a biztonságos környezetért!

A Magyar Labdarúgó Szövetség kiemelt figyelmet fordít a sportág égisze alatt szereplő gyermekek védelmére, fizikai és mentális jóllétére. Prioritás a 18 év alatti játékosok fejlődésének támogatása, hogy a pályán és azon kívül is biztonságot, pozitív visszacsatolást adó, támogató környezetben fejlődhessenek.

Általános
Áldott húsvéti ünnepeket kívánunk!

2026-04-05 08:30:00

Áldott húsvéti ünnepeket kívánunk!

A Magyar Labdarúgó Szövetség Pest Vármegyei Igazgatósága békés, egészségben eltöltött húsvéti ünnepeket kíván minden kedves partnerének!

Általános
Pest Vármegyei Kupa: FÉMALK-Dunavarsány – Felsőpakony és Vác – Pilis a fináléért

2026-03-27 16:06:04

Pest Vármegyei Kupa: FÉMALK-Dunavarsány – Felsőpakony és Vác – Pilis a fináléért

Az MLSZ Pest Vármegyei Igazgatóság Versenyiroda a korábbi évek hagyományaihoz híven ma délután a megjelent sportszervezetek képviselőinek jelenlétében a Vármegyeházán kisorsolta a Pest Vármegyei Kupa elődöntőinek, valamint a két még fennmaradó országos főtáblás helyért a területi sorozat részeként zajló Magyar Kupa pótselejtezők párosításait.

Általános
Tájékoztató a TAVONT négyes döntő miatti estleges meccsmódosításokról

2026-03-27 14:55:05

Tájékoztató a TAVONT négyes döntő miatti estleges meccsmódosításokról

Mint az már bizonyára sokak előtt ismert, a Pest vármegyei amatőrválogatott a decemberi tápiószentmártoni selejtezőt hibátlanul abszolválta, ezzel kvalifikálta magát az országos döntőbe, amelyet 2026. május 1-én (pénteken) és 2-án (szombaton) Telkiben rendeznek. A Területi Amatőrválogatottak Országos Nagypályás Tornája (TAVONT) négyes döntőjének nyertese egyben megváltja jegyét az UEFA Regions’ Cup 2026/2027-es lettországi selejtezőjére.

Értesítők, információk

2026-04-10 00:00:00

Frissült a fegyelmi határozatok tára (2026.04.10)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.

2026-04-09 00:00:00

Frissült a versenyügyi határozatok tára (2026.04.09.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.

2026-01-20 00:00:00

Frissült a fellebbviteli határozatok tára (2026.01.20.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.

Szponzorok