Három Pest megyei csapat jutott a Magyar Kupában a legjobb 32 közé

2018. október. 31., 19:51   |    

Három Pest megyei csapat jutott a Magyar Kupában a legjobb 32 közé

Összesen tíz Pest megyei csapat lépett pályára október 31-én, szerdán a Magyar Kupában, ahol a legjobb 32 közé kerülés volt a tét. A tízből hét együttes is búcsúzni kényszerült, köztük a Pest megyei I. osztályú Dabas-Gyón, Vecsés és Viadukt-Biatorbágy is.

Nem várt könnyű feladat a Pest megyeiekre a Magyar Kupa legutóbbi fordulójában, hiszen a „megye-egyes” Vecsés és az NB II-es Vác is élvonalbeli csapattal került szembe – mindkét gárda búcsúzni kényszerült az MTK Budapest, illetve a székesfehérvári Mol Vidi ellenében.

Miután két párosításnál is Pest megyeiek néztek farkasszemet egymással, így az már előre bizonyos volt, hogy ketten biztosan továbbjutnak: az NB II-esek párharcában Budaörs esélyesként győzte le 5–0-ra a ceglédieket, míg a harmadosztályú Érd – hosszabbítás után – a 117. percben a Melczer Vilmos révén értékesített 11-essel diadalmaskodott 2–1-re az egy osztállyal feljebb játszó Monor ellenében.

Az NB III-as újonc Taksony a Nógrád megyei I. osztály veretlen listavezetőjéhez, a Balassagyarmathoz látogatott, s a Pest megyeiek három góljukkal lényegében már az első félidőben eldöntötték a továbbjutást, a hazaiak erejéből a szünet után már csupán csak a szépítésre futotta.

Vecsés – MTK Budapest 0–5
Érd – Monor 2–1
Dabas – Tiszakécske 0–1
Budaörs – Ceglédi Vasutas 5–0
Dabas-Gyón – Pénzügyőr /Bp./ 0–1
Balassagyarmat – Taksony 1–3
Viadukt-Biatorbágy – Szentlőrinc 0–4
Vác FC – Mol Vidi 1–3


További hírek

Általános
Tegyünk együtt a biztonságos környezetért!

2026-04-07 13:20:21

Tegyünk együtt a biztonságos környezetért!

A Magyar Labdarúgó Szövetség kiemelt figyelmet fordít a sportág égisze alatt szereplő gyermekek védelmére, fizikai és mentális jóllétére. Prioritás a 18 év alatti játékosok fejlődésének támogatása, hogy a pályán és azon kívül is biztonságot, pozitív visszacsatolást adó, támogató környezetben fejlődhessenek.

Általános
Áldott húsvéti ünnepeket kívánunk!

2026-04-05 08:30:00

Áldott húsvéti ünnepeket kívánunk!

A Magyar Labdarúgó Szövetség Pest Vármegyei Igazgatósága békés, egészségben eltöltött húsvéti ünnepeket kíván minden kedves partnerének!

Általános
Pest Vármegyei Kupa: FÉMALK-Dunavarsány – Felsőpakony és Vác – Pilis a fináléért

2026-03-27 16:06:04

Pest Vármegyei Kupa: FÉMALK-Dunavarsány – Felsőpakony és Vác – Pilis a fináléért

Az MLSZ Pest Vármegyei Igazgatóság Versenyiroda a korábbi évek hagyományaihoz híven ma délután a megjelent sportszervezetek képviselőinek jelenlétében a Vármegyeházán kisorsolta a Pest Vármegyei Kupa elődöntőinek, valamint a két még fennmaradó országos főtáblás helyért a területi sorozat részeként zajló Magyar Kupa pótselejtezők párosításait.

Általános
Tájékoztató a TAVONT négyes döntő miatti estleges meccsmódosításokról

2026-03-27 14:55:05

Tájékoztató a TAVONT négyes döntő miatti estleges meccsmódosításokról

Mint az már bizonyára sokak előtt ismert, a Pest vármegyei amatőrválogatott a decemberi tápiószentmártoni selejtezőt hibátlanul abszolválta, ezzel kvalifikálta magát az országos döntőbe, amelyet 2026. május 1-én (pénteken) és 2-án (szombaton) Telkiben rendeznek. A Területi Amatőrválogatottak Országos Nagypályás Tornája (TAVONT) négyes döntőjének nyertese egyben megváltja jegyét az UEFA Regions’ Cup 2026/2027-es lettországi selejtezőjére.

Értesítők, információk

2026-04-10 00:00:00

Frissült a fegyelmi határozatok tára (2026.04.10)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.

2026-04-09 00:00:00

Frissült a versenyügyi határozatok tára (2026.04.09.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.

2026-01-20 00:00:00

Frissült a fellebbviteli határozatok tára (2026.01.20.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.

Szponzorok