Három ügyben döntött a Fellebbviteli Bizottság

2010. szeptember. 24., 15:03   |    

Három ügyben döntött a Fellebbviteli Bizottság

A PMLSZ Fellebbviteli Bizottsága szeptember 22-én három ügyben hozott határozatot.

A PMLSZ Fellebbviteli Bizottsága szeptember 22-én három ügyben hozott határozatot.

A háromtagú grémium a sződi Tomasek Richárd és kisnémedi Oláh Gábor labdarúgók méltányossági kérelmét elfogadta, így az említett két játékos szeptember 22-ével visszakapta a játékjogát.
- 12./2010. (2010. 09. 22.) számú határozat
- 13./2010. (2010. 09. 22.) számú határozat

A harmadik ügy egy kicsit bonyolultabb, itt ugyanis a nyáron működését befejező Monori Versenybizottság fegyelmi bizottsága okozott nem kis bonyodalmat - a dokumentumokon szereplő dátumok szerint - utolsó intézkedéseként.
Mint ismert, a Pest megyei III. osztály Monori csoportjában május 2-án lejátszott Farmos - Úri felnőtt bajnoki mérkőzésen két úri játékos, Darnyik József, valamint Lakatos Lóránt is sportszerűtlenül viselkedett a játékvezetővel, valamint az asszisztenssel szemben. A Monori Fegyelmi Bizottság el is tiltotta a két játékost 2011. március 31-ig. Azonban az Úri KSK június 29-én beadott egy kérvényt a Monori Versenybizottság fegyelmi testületéhez, amelyben kérte a két futballista eltiltásának felfüggesztését, amelyet ugyanaz a bizottság, mint amelyik az első fokú határozatot hozta, el is fogadott.
Ez a döntés teljes mértékben ellentétes a szabályokkal, így a fellebbviteli bizottság hatályon kívül helyezte a Monori FB 58./2010. számú határozatát.
-14./2010. (2010. 09. 22.) számú határozat



További hírek

Általános
Tegyünk együtt a biztonságos környezetért!

2026-04-07 13:20:21

Tegyünk együtt a biztonságos környezetért!

A Magyar Labdarúgó Szövetség kiemelt figyelmet fordít a sportág égisze alatt szereplő gyermekek védelmére, fizikai és mentális jóllétére. Prioritás a 18 év alatti játékosok fejlődésének támogatása, hogy a pályán és azon kívül is biztonságot, pozitív visszacsatolást adó, támogató környezetben fejlődhessenek.

Általános
Áldott húsvéti ünnepeket kívánunk!

2026-04-05 08:30:00

Áldott húsvéti ünnepeket kívánunk!

A Magyar Labdarúgó Szövetség Pest Vármegyei Igazgatósága békés, egészségben eltöltött húsvéti ünnepeket kíván minden kedves partnerének!

Általános
Pest Vármegyei Kupa: FÉMALK-Dunavarsány – Felsőpakony és Vác – Pilis a fináléért

2026-03-27 16:06:04

Pest Vármegyei Kupa: FÉMALK-Dunavarsány – Felsőpakony és Vác – Pilis a fináléért

Az MLSZ Pest Vármegyei Igazgatóság Versenyiroda a korábbi évek hagyományaihoz híven ma délután a megjelent sportszervezetek képviselőinek jelenlétében a Vármegyeházán kisorsolta a Pest Vármegyei Kupa elődöntőinek, valamint a két még fennmaradó országos főtáblás helyért a területi sorozat részeként zajló Magyar Kupa pótselejtezők párosításait.

Általános
Tájékoztató a TAVONT négyes döntő miatti estleges meccsmódosításokról

2026-03-27 14:55:05

Tájékoztató a TAVONT négyes döntő miatti estleges meccsmódosításokról

Mint az már bizonyára sokak előtt ismert, a Pest vármegyei amatőrválogatott a decemberi tápiószentmártoni selejtezőt hibátlanul abszolválta, ezzel kvalifikálta magát az országos döntőbe, amelyet 2026. május 1-én (pénteken) és 2-án (szombaton) Telkiben rendeznek. A Területi Amatőrválogatottak Országos Nagypályás Tornája (TAVONT) négyes döntőjének nyertese egyben megváltja jegyét az UEFA Regions’ Cup 2026/2027-es lettországi selejtezőjére.

Értesítők, információk

2026-04-08 00:00:00

Frissült a fegyelmi határozatok tára (2026.04.08)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.

2026-04-07 00:00:00

Frissült a versenyügyi határozatok tára (2026.04.07.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.

2026-01-20 00:00:00

Frissült a fellebbviteli határozatok tára (2026.01.20.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.

Szponzorok