Az MLSZ területi szintű felnőtt labdarúgó-bajnokságainak őszi idényeinek végén immár 2015 óta kétévente megszokott dolog, hogy az évad a legjobb játékosok számára korántsem ér véget.
Ilyentájt elkezdődik ugyanis az arra érdemes labdarúgók kiválasztása a Területi (korábban: Megyei) Amatőrválogatottak Országos Tornájára (TAVONT). (Az első két kiírás még évente követte egymást, a történelmi első torna pedig nyáron volt.) A 2023/2024-es szezon ezen kötelezettségeire hamarosan elkezdődik Pest vármegyében is az amatőrválogatott kialakítása, amely december első hétvégéjén Gyulán játssza majd csoportselejtező mérkőzéseit hagyományos, jól ismert régiós riválisai, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád-Csanád és Jász-Nagykun-Szolnok vármegye legjobbjai ellen.
Emlékezetes: Pest vármegye címvédőként vehet részt a sorozatban hetedik alkalommal kiírt tornán, miután 2022. január 23-án Gyulán a Közép- és Délkelet-Magyarországi selejtezőcsoport, majd február 6-án Balatonalmádiban a négyes döntő megnyerésével vált az ország legjobb amatőrválogatottjává. (A csapat ezt követően, 2022 októberében a spanyolországi Vigóban az UEFA Régiók Kupája selejtezőcsoportjában 2. helyen végzett.)
A Pest vármegyei gárda szakmai irányítására az MLSZ Pest Vármegyei Társadalmi Elnöksége – Benkő Tamás igazgató javaslatára – az alábbi sportvezetőkből álló szakmai stábot jelölte ki:
Vezetőedző: Győri Zoltán (a Pomáz-ICO SE vezetőedzője);
Asszisztensedzők: Sárközi Szabolcs (a Kincsem SE utánpótlásedzője) és Somogyi Tibor (a Perbál SC vezetőedzője);
Kapusedző: Jakab Attila (a Gödöllői SK kapusedzője).
Tóth Ambrus (Gödöllői SK) technikai vezetőként segíti a stáb és a csapat munkáját.
A bő keret kialakítása, a klubokkal és a játékosokkal történő kapcsolatfelvétel, a javaslatok, ajánlások bekérése, a felkészülési program megtervezése és a szervezési munkálatok ezzel megkezdődnek. Akárcsak két esztendővel ezelőtt, úgy a Pest vármegyei amatőrválogatott kapuja természetesen ezúttal is minden, arra érdemes futballista előtt nyitva áll – olyannyira, hogy a bekerülés nem csupán az első ligás, hanem akár alacsonyabb osztályú klubokból is lehetséges. Erre 2021 végén is volt példa: az akkori megyei másodosztályból Barabás Ádám (Kistarcsa), Tárkányi Gergő (Dunakeszi) és Vida Dominik (Pomáz), a harmadik vonalból pedig Menyhei Zoltán (Zebegény) volt tagja a válogatottnak. Hajrá, Pest vármegye!
Visszatekintés
Visszatekintésünkben közöljük a MAVONT Pest megyei érdekeltségű selejtezőtornáinak (a Közép- és Délkelet-Magyarországi, Regionális Torna, vagyis a 2-es csoport) eddigi időpontjait és helyszíneit. A 2023/2024-es versenyévben sorra kerülő versenysorozatot immáron a 7. alkalommal rendezik meg a területi igazgatóságok.
1., 2013. július 27-28.; szervező: Csongrád megye; helyszín: Gyula (Békés megye), tornagyőztes: Csongrád megyei amatőrválogatott;
2., 2014. december 6-7.; szervező: Pest megye; helyszín: Cegléd, tornagyőztes: Pest megyei amatőrválogatott;
3., 2015. november 28-29.; szervező: Bács-Kiskun megye; helyszín: Kecskemét, tornagyőztes: Pest megyei amatőrválogatott;
4., 2017. december 2-3.; szervező: Békés megye; helyszín: Békéscsaba, tornagyőztes: Bács-Kiskun megyei amatőrválogatott;
5., 2019. november 30.–december 1.; szervező: Jász-Nagykun-Szolnok megye; helyszín: Füzesgyarmat (Békés megye), tornagyőztes: Bács-Kiskun megyei amatőrválogatott;
6., 2022. január 22-23., szervező: Csongrád megye; helyszín: Gyula (Békés megye), tornagyőztes: Pest megyei amatőrválogatott;
7., 2023. december 2-3., szervező: Békés vármegye; helyszín: Gyula (Békés megye), tornagyőztes: ?.
Az elkövetkezendőkben visszatekintünk majd a Pest megyei amatőrválogatottnak a MAVONT-on való eddigi szereplésére is.
Kedvcsináló emlékeztető gyanánt íme a tornagyőztes gyulai PMAV-videó 2022 januárjából:
https://www.youtube.com/watch?v=_OgyHJ8vRXk
2026-04-27 15:51:23
Az MLSZ Pest Vármegyei Igazgatóság 2026. április 23-ig bezárólag elbírálta valamennyi, hozzá beérkezett Amatőr Licenc-kérelmet. A jelenlegi „vármegye-egyes” mezőnyből két egyesület, a FÉMALK-Dunavarsányi TE és a Pilisi LK NB III-ra, az MLSZ-központ felé adta be kérelmét, melyeket az MLSZ Versenybizottsága bírál majd el.
2026-04-22 11:06:03
Április 16-án, csütörtökön, a gödöllői Szűcs Lajos Sportcentrumban összesen 8 lány és 13 fiú együttes részvételével zajlott le a Fair Play Cup 2025/2026-os kiírásának Pest vármegyei területi döntője. A lányoknál a győzelmet az Érdi SZC Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskola és Kollégium diákjai, a fiúknál pedig a Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium tanulói szerezték meg.
2026-04-21 10:17:24
Ezúton szeretnénk felhívni a figyelmüket a sportorvosi vizsgálatok során történő páciensazonosítással kapcsolatos információról.
2026-04-15 17:00:29
Hivatalossá vált, hogy idén 2026. május 25-én, azaz pünkösdhétfőn rendezik a Pest Vármegyei Kupanapot, amelynek keretében a 13. női és a 19. férfi fináléra kerül sor. A helyszín – zsinórban ötödik alkalommal – ezúttal is Cegléd, a Zsengellér Gyula Sportcentrum lesz.
2026-04-27 00:00:00
Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.
2026-04-23 00:00:00
Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.
2026-01-20 00:00:00
Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.
2017-08-22 10:31:30
2017-06-22 14:29:06
2017-06-09 14:18:24