Hétvégi rajt a megyei I., II. és III. osztályban

2021. augusztus. 13., 18:11   |    

Hétvégi rajt a megyei I., II. és III. osztályban

Igazi futballdömpinggel veszi kezdetét 2021/2022. évi felnőtt Pest megyei labdarúgó-bajnokság, hiszen az előttünk álló két nap során egyaránt elrajtol majd az I., a II. és a III. osztály mezőnye. A kezdést megelőzően természetesen – ahogyan ez ilyenkor megszokott – javában zajlottak az edző- és játékoskeringők, mindenki igyekezett a lehetőségei szerint minél jobban megerősíteni a saját csapatát a szezonkezdet előtt.

A Dunaharaszti újra megpróbálja
A megyei I. osztály mezőnye három helyen változott meg az előző évadhoz képest, a Pest Megyei Kupa-döntőt játszó és az országos kupasorozatban is még érdekelt Gyömrő mellett az Örkényt drámai küzdelemben megelőző Kiskunlacháza-Pereg, valamint az NB III-ból a nyáron „alászálló” Taksony új résztvevő az osztályban. Utóbbi együttesnél edzőcsere is történt, a szétszéledő harmadosztályú gárda helyett környékbeli klubokból, illetve a helyi második csapatból töltötték fel a keretet, amelyet rutinos Hégner Zoltán és Vörös Dávid kettőse irányít majd az elkövetkező időszakban. Nagykátán és Maglódon új névszponzor belépése igyekszik stabilizálni a napi szintű működét a bajnokság során. Előbbi klub esetében új tréner, a Hatvanból érkezett Sárközi Szabolcs irányít majd. Nem könnyű esélyekről beszélni, hiszen több együttes kerete is alapos „ráncfelvarráson” esett át, de az szinte biztosra vehető, hogy az előző évad ezüstérmese, a Dunaharaszti ezúttal is benyújtja majd igényét az aranyéremre és megpróbálja kiharcolni a feljutást. A Pest Megyei Szuperkupa fináléját a CSO-KI Sporttal szemben egy góllal elveszítő bajnoki címvédő Vecsés sok távozót és érkezőt könyvelhetett el a nyár folyamán, s ebből adódóan egyelőre kész csapatnak még közel sem nevezhető, így nagy kérdés hogyan lesz képes megbirkózni a rá váró feladatokkal Vincze Gábor alakulata.

Az 1. forduló műsora:
https://adatbank.mlsz.hu/league/56/14/23668/1.html

Ki állítja meg a Dunakeszit?
A II. osztály, Északi csoportja óvatosan, mondhatni „fontolva halad” csak, itt ugyanis kezdésként csonka játéknappal mindössze öt találkozóval veszi kezdetét az őszi idény, míg három mérkőzésre később kerül majd sor. Itt hárman – a Perbál, a Péceli Spartacus és a Kistarcsa „lentről”, míg a Dunakeszi „megye-egyes” búcsúzóként lett tagja a csoportnak. A szezon egyik legnagyobb kérdése, hogy Kecskés Zoltán együttese képes lesz-e megvalósítani az azonnali visszajutást a megyei első vonalba, s egyáltalán ebben a törekvésében ki lesz képes megakadályozni a kékeket. A hétvégi forduló egyik figyelemre méltó párharca lesz a III. osztály, Nyugati csoportját megnyerő Kistarcsa péceli vendégjátéka; utóbbi gárda ugyanis az osztályozót bukta el a nyáron a Perbállal szemben, ám végül felkérést kapott a másodosztályú indulásra.

Az 1. forduló műsora:
https://adatbank.mlsz.hu/league/56/14/24075/1.html

Lőrincz Emil Százhalombattán
A II. osztály, Déli csoportjának előző kiírásában nagy csatában és egy feszült légkörű záró fordulóban végül a második hely jutott az Örkénynek, amelynek háza táján jelentős átalakulás ment végbe mind a pályán, mind azon kívül a nyári szünetben. Új tréner, a korábban Törtelen is dolgozó, de sokak által Kecskemétről, valamint a futsal világából is ismert Bódi Attila ült el a kispadra minden bizonnyal azzal a céllal, hogy az Örkény ismét harcba szálljon az aranyéremért. A csoportban is zajlottak az események, a korábban két szezonon át Északon szereplő Tápiószecső visszatért, rajtuk kívül a harmadik vonalból bajnokként feljutó Ecser, és a legutóbbi megyei I. osztályú pontvadászatot sereghajtóként záró Százhalombatta számít új névnek. Náluk az egykori válogatott védő, a keménységéről híres korábbi MTK- labdarúgó, Lőrincz Emil lett a vezetőedző. Szigethalmon Hungler Gábor vette át egykori csapattárstól, Kovács Bélától a stafétát, aki a továbbiakban a helyi utánpótlásra kíván inkább koncentrálni. A szigethalmiak egyébként az őszi idényben hazai találkozóikat továbbra is Ócsán játsszák majd. Eme csoportban egyetlen mérkőzést, a Halásztelek – Ecser párharcot szeptembere 22-re halasztották, a többi hét pályán viszont egyaránt útjára indul majd a labda.

Az 1. forduló műsora:
https://adatbank.mlsz.hu/league/56/14/24076/1.html

A III. osztály 1. fordulójának hétvégi programja:
Északi csoport
https://adatbank.mlsz.hu/league/56/14/24104/1.html

Keleti csoport
https://adatbank.mlsz.hu/league/56/14/24105/1.html

Nyugati csoport
https://adatbank.mlsz.hu/league/56/14/24106/1.html

A hatályban lévő rendelkezések értelmében a mérkőzések látogatása továbbra is védettségi igazolvány meglétéhez kötött, erről bővebben az alábbi hírben olvashatnak információkat.
https://pest.mlsz.hu/hir/tovabbra-is-vedettsegi-igazolvannyal-latogathatoak-a-sportrendezvenyek


Címkék:

További hírek

Általános
Pest Vármegyei Futsal7végék: rajt az öregfiúknál; a negyeddöntőkkel folytatódik a férfi felnőtt torna

2025-01-21 17:03:03

Pest Vármegyei Futsal7végék: rajt az öregfiúknál; a negyeddöntőkkel folytatódik a férfi felnőtt torna

A Pest Vármegyei Futsal7végék a soron következő hétvégén, január 25-én, szombaton és 26-án, vasárnap már ismét a megszokott módon, kétnapos fordulóval folytatódnak. A 13. kiírással – teljesen új lebonyolítási szisztéma szerint – elrajtol az öregfiútorna, míg a felnőtt férfi mezőny már a negyeddöntőkkel folytatja, melynek tétje a legjobb négy közé jutás. Az utánpótláskorosztályok meccseivel kiegészülve ezúttal 12 helyszínen összesen 277 mérkőzést játszanak a csapatok.

Általános
Elkészült a gödöllői 15. Évindító Pest Vármegyei Futballszakmai Nap sorsolása

2025-01-16 15:00:05

Elkészült a gödöllői 15. Évindító Pest Vármegyei Futballszakmai Nap sorsolása

Az előzetes nevezések lezárultával a szervező MLSZ Pest Vármegyei Igazgatóság elkészítette a szombaton, Gödöllőn 15:00 órától megrendezendő 15. Évindító Pest Vármegyei Futballszakmai Nap kispályás (5+1-es) labdarúgótornájának sorsolását.

Általános
Pest Vármegyei Futsal7végék: a nyolcaddöntőkkel folytatódik a férfi felnőtt torna

2025-01-16 13:51:34

Pest Vármegyei Futsal7végék: a nyolcaddöntőkkel folytatódik a férfi felnőtt torna

A szombati országos központi középiskolai felvételi vizsgák miatt hétvégén ismét egynapos fordulót rendeznek a Pest Vármegyei Futsal7végéken, melynek aktuális játéknapja január 19., vasárnap. A tervezett program alapján ezúttal 11 helyszínen összesen 156 mérkőzést játszanak majd a csapatok.

Általános
Pest Vármegyei Női Kupa: elkészült a 2. forduló párosítása

2025-01-15 14:35:45

Pest Vármegyei Női Kupa: elkészült a 2. forduló párosítása

Az MLSZ Pest Vármegyei Igazgatóság Versenyiroda elkészítette a Pest Vármegyei Női Kupa 2. fordulójának párosításait, melynek tétje a legjobb négy közé jutás lesz. A következő játéknapra március első hétvégéjén kerül sor.

Értesítők, információk

2025-01-28 00:00:00

Frissült a versenyügyi határozatok tára (2025.01.28.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.

2025-01-24 00:00:00

Frissült a fegyelmi határozatok tára (2025.01.24.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.

2025-01-16 00:00:00

Frissült a fellebbviteli határozatok tára (2025.01.16.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.

Szponzorok