Hetvenhárom éves korában elhunyt Liebhardt József

2012. február. 13., 12:40   |    

Hetvenhárom éves korában elhunyt Liebhardt József

Életének 73. esztendejében, hosszú, súlyos betegséget követően elhunyt Liebhardt József labdarúgóedző.

Életének 73. esztendejében, hosszú, súlyos betegséget követően elhunyt Liebhardt József labdarúgóedző.



Liebhardt József (képünkön) 1939. április 17-én született, rövidre sikeredett játékos-pályafutása során a Váci Vasutasban és a Pápai Honvédban futballozott, levezetésképpen pedig a váci öregfiúknál szerepelt.
Pályafutása befejezését követően szinte rögtön edzőnek állt, kezdetben a Váci Vasutasnál, illetve a Vác VLSE-nél, majd Gödön, a Dunakeszi Vasutasnál, Veresegyházon, Kisnémediben és Őrbottyánban dolgozott, jobbára utánpótláscsapatok mellett, de pár évvel ezelőtt "beugróként", pár mérkőzés erejéig irányította az akkor megyei II. osztályú Váci Reménység - azóta már megszűnt - felnőtt csapatát is. A Pest megyei U17-es válogatott mellett is dolgozott edzőként, ezalatt csapataival két alkalommal is megnyerte a hagyományos Turóczi Béla Emléktornát, illetve ugyancsak kétszer lett első az ugyancsak nagy múltú ludwigshafeni utánpótlástornán is. Az U19-eseknél összesen négy bajnoki címet (kettő-kettőt a Váccal, illetve a Göddel) szerzett, a serdülőknél egy (Göd), míg a felnőttek között két bajnoki aranyérem birtokosa, utóbbiakat a Göd és az Őrbottyán csapataival érte el.
Liebhardt József temetésére február 15-én, szerdán, 14 órakor kerül sor a Vác-alsóvárosi temetőben.

További hírek

Általános
Tegyünk együtt a biztonságos környezetért!

2026-04-07 13:20:21

Tegyünk együtt a biztonságos környezetért!

A Magyar Labdarúgó Szövetség kiemelt figyelmet fordít a sportág égisze alatt szereplő gyermekek védelmére, fizikai és mentális jóllétére. Prioritás a 18 év alatti játékosok fejlődésének támogatása, hogy a pályán és azon kívül is biztonságot, pozitív visszacsatolást adó, támogató környezetben fejlődhessenek.

Általános
Áldott húsvéti ünnepeket kívánunk!

2026-04-05 08:30:00

Áldott húsvéti ünnepeket kívánunk!

A Magyar Labdarúgó Szövetség Pest Vármegyei Igazgatósága békés, egészségben eltöltött húsvéti ünnepeket kíván minden kedves partnerének!

Általános
Pest Vármegyei Kupa: FÉMALK-Dunavarsány – Felsőpakony és Vác – Pilis a fináléért

2026-03-27 16:06:04

Pest Vármegyei Kupa: FÉMALK-Dunavarsány – Felsőpakony és Vác – Pilis a fináléért

Az MLSZ Pest Vármegyei Igazgatóság Versenyiroda a korábbi évek hagyományaihoz híven ma délután a megjelent sportszervezetek képviselőinek jelenlétében a Vármegyeházán kisorsolta a Pest Vármegyei Kupa elődöntőinek, valamint a két még fennmaradó országos főtáblás helyért a területi sorozat részeként zajló Magyar Kupa pótselejtezők párosításait.

Általános
Tájékoztató a TAVONT négyes döntő miatti estleges meccsmódosításokról

2026-03-27 14:55:05

Tájékoztató a TAVONT négyes döntő miatti estleges meccsmódosításokról

Mint az már bizonyára sokak előtt ismert, a Pest vármegyei amatőrválogatott a decemberi tápiószentmártoni selejtezőt hibátlanul abszolválta, ezzel kvalifikálta magát az országos döntőbe, amelyet 2026. május 1-én (pénteken) és 2-án (szombaton) Telkiben rendeznek. A Területi Amatőrválogatottak Országos Nagypályás Tornája (TAVONT) négyes döntőjének nyertese egyben megváltja jegyét az UEFA Regions’ Cup 2026/2027-es lettországi selejtezőjére.

Értesítők, információk

2026-04-10 00:00:00

Frissült a fegyelmi határozatok tára (2026.04.10)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.

2026-04-09 00:00:00

Frissült a versenyügyi határozatok tára (2026.04.09.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.

2026-01-20 00:00:00

Frissült a fellebbviteli határozatok tára (2026.01.20.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.

Szponzorok