Higgy az álmaidban! – Danone Focikupa regionális forduló Dunakeszin és Dabason

2017. május. 12., 12:05   |    

Higgy az álmaidban! – Danone Focikupa regionális forduló Dunakeszin és Dabason

A fenti mottó jegyében május 20-án és 27-én, szombaton az ország 11 városában kerül sor az idei Danone Nations Cup regionális fordulójára a Danone Magyarország Kft. és a torna sportszakmai szervezését biztosító Magyar Labdarúgó Szövetség Grassroots-programjának együttműködésében.

A hazánkban már több alkalommal is megrendezett utánpótlástornán 12 régió 96 U12-es korosztályú csapata, azaz mintegy 1150 gyermek lép(ett) majd pályára – régiónként 8-8 együttes részvételével. Miskolcon, a Diósgyőri VTK régió selejtezői már április 22-én lezajlottak, ahonnét az Eger Plútó csapata kvalifikálta magát az országos döntőbe. Pest megyét az MTK és az FTC régió selejtezői érintik majd, előbbi fordulójára május 20-án, 10 órától Dunakeszin, a Magyarság sporttelepen (Dunakeszi, Fő út 145.), utóbbira ugyanezen a napon 9 órától Dabason, az FC Dabas sporttelepén (Dabas, Pálya u. 1.) kerül sor. A nagyszabású esemény a Danone Magyarország Kft. társadalmi felelősségvállalása keretében, immár 19 éve futó „Tegyünk Együtt a Gyermekekért” programja részeként valósul meg. Idén a résztvevők köre igen, a legfőbb célkitűzés(ek) – a gyermeklabdarúgás népszerűsítése mellett a jótékonyság – nem változott, hiszen a szervezők továbbra is szeretnék elősegíteni a nevelőszülőknél, illetve állami gondoskodásban élő gyermekek sportolását. Ennek érdekében a torna egyik különleges, meghatározó elemeként a résztvevők segítségével sportszerek és sportfelszerelések gyűjtésére kerül sor. A szervezők ezúton is kérik a sportszervezeteken keresztül a tornán pályára lépő gyermekek szüleit, hogy amennyiben van még otthon használható, megkímélt állapotban lévő sporteszközük, -felszerelésük, úgy az erre kijelölt helyen, az egyesületek közvetítésével legyenek szívesek összegyűjteni a program számára. Fontos kiemelni, hogy leghatékonyabban akkor tudnak segíteni, ha szervezett keretek között juttatják el adományaikat a rászorulóknak. Ami pedig a torna konkrét lebonyolítását illeti, az 1 kapusból és 7 mezőnyjátékosból álló, legfeljebb 12 fős csapatok 1x20 perces mérkőzéseket játszanak egymással, folyamatos cserelehetőség mellett, 5x2 méteres kapukra. Fontos információ, hogy a Danone Nations Cup-on a 2005. január 1. és 2006. december 31. között született gyermekek (U12-es korosztály) vehetnek részt. A regionális selejtezők győztesei (összesen 8 csapat) bekerülnek az országos döntőbe, amelyre június 10-én, szombaton kerül sor Budapesten. Ennek győztese utazhat majd az Egyesült Államokbeli New Yersey-ben megrendezendő nemzetközi döntőre, ahol hazánkat fogja képviselni. A versenysorozat regionális selejtezőinek helyszínei és időpontjai: Békéscsaba régió Időpont: 2017. május 27., szombat Kezdés: 12.00 Helyszín: Békéscsaba Labdarúgó Akadémia UP-sportpálya Debreceni régió Időpont: 2017. május 20., szombat Kezdés: 10.30 Helyszín: Debreceni Labdarúgó Akadémia-sportpálya Kecskeméti LA régió Időpont: 2017. május 20., szombat Kezdés: 10.00 Helyszín: Szeged-Kiskundorozsma sportpálya Honvéd régió Időpont: 2017. május 20., szombat Kezdés: 10.00 Helyszín: Csepel HC-sportpálya (1213 Budapest, XXI. kerület, Szentmiklósi út 1.) MTK régió Időpont: 2017. május 20., szombat Kezdés: 10.00 Helyszín: Dunakeszi, Magyarság sportpálya Vasas régió Időpont: 2017. május 20., szombat Kezdés: 10.00 Helyszín: BVSC pálya (1142 Budapest, XIV. kerület, Szőnyi út 2.) FTC régió Időpont: 2017. május 20., szombat Kezdés: 9.00 Helyszín: FC Dabas sportpálya PFLA régió Időpont: 2017. május 20., szombat Kezdés: 10.00 Helyszín: Puskás Ferenc LA, Felcsúti sportpálya Győri ETO régió Időpont: 2017. május 20. Kezdés: 10.00 Helyszín: ETO Park Pécsi MFC régió Időpont: 2017. május 27., szombat Kezdés: 13.00 Helyszín: PMFC-stadion Szombathelyi Haladás-Illés Akadémia régió Időpont: 2017. május 27., szombat Kezdés: 14.00 Helyszín: Illés Akadémia-sportpálya Az idei Danone Nations Cup eseményeit, eredményeit, érdekességeit illetően a torna hivatalos oldalán, a www.danonenationscup.com portálon kísérhetik figyelemmel. MTK_regio_DNC_plakat_20170330-page-001  

További hírek

Általános
Március 24-én ismét: Pest Vármegyei Gólkirályok Gálája

2026-02-27 13:57:58

Március 24-én ismét: Pest Vármegyei Gólkirályok Gálája

Március 24-én, kedden 17:30 órától ünnepélyes külsőségek mellett a Pesti Vármegyeháza Dísztermében (1052 Budapest, Városház utca 7.) rendezi igazgatóságunk hagyományos rendezvényét, a 13. Pest Vármegyei Gólkirályok Gáláját.

Általános
„Gyermekszektor-jegyek” igényelhetők a Magyarország – Azerbajdzsán női A-válogatott mérkőzésre

2026-02-27 13:14:32

„Gyermekszektor-jegyek” igényelhetők a Magyarország – Azerbajdzsán női A-válogatott mérkőzésre

Az MLSZ számára fontos a női szakág népszerűsítése és a csapat támogatottsága, ezért lehetőséget biztosít az egyesületekben és a grassroots-programokban résztvevő, iskolákban (Bozsik Intézményi Program, Fair Play Cup) focizó gyerekek (U19-es korosztályig) és nevelőik számára, hogy a „Gyermekszektor-program” keretében, térítésmentesen nézhessék meg a mérkőzést. Ez a lehetőség rendelkezésére áll valamennyi igazolt, női felnőtt korosztályban szereplő játékosnak is.

Általános
Pest Vármegyei Futsal7végék: a záró forduló következik

2026-02-26 15:16:51

Pest Vármegyei Futsal7végék: a záró forduló következik

Február 28-án, szombaton és március 1-jén, vasárnap rendezik a két utolsó játéknapot a Pest Vármegyei Futsal7végék 2025/2026-os kiírásában, ennek során tíz helyszínen 249 mérkőzést játszanak a résztvevő csapatok.

Általános
Férfi futsal NB III: négynapos tavaszi rajt az Északi csoportban

2026-02-23 14:41:33

Férfi futsal NB III: négynapos tavaszi rajt az Északi csoportban

A 2025/2026-os szezonban a férfi felnőtt NB III-as futsalbajnokság hat vármegye szervezésében valósul meg. Pesthez ebben az évadban az Északi csoport tartozik, melynek pontvadászata tíz együttes részvételével ma folytatódik.

Értesítők, információk

2026-02-25 00:00:00

Frissült a fegyelmi határozatok tára (2026.02.25)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.

2026-02-24 00:00:00

Frissült a versenyügyi határozatok tára (2026.02.24.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.

2026-01-20 00:00:00

Frissült a fellebbviteli határozatok tára (2026.01.20.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.

Szponzorok