Nevezhetnénk a 2017/2018-as futballszezon lezárásának is a július 25-én, szerdán 17.30-kor Érden megrendezendő 8. Pest Megyei Szuperkupa-döntőt, de hivatalosan és a valóságban is a Taksony – Viadukt-Biatorbágy összecsapás már a 2018/2019-es évad része, a hamarosan rajtoló bajnokságok felvezetése lesz.
Számszerűen a 13. Pest Megyei Szuperkupa-döntő következik július 25-én, szerdán 17.30-as kezdéssel Érden, ám a tényleges mérkőzéseket nézve csak a nyolcadik ilyen találkozót rendezi meg az MLSZ Pest Megyei Igazgatósága. A számbéli eltérés annak tudható be, hogy négy alkalommal a Pest megyei I. osztály bajnoka és az adott szezon kupagyőztese ugyanaz a csapat volt, amely így értelemszerűen játék nélkül hódította el a Szuperkupát, míg tavaly nyáron megszűnt a kupaelsőséget megszerző Tura csapata, így a „megye-egyes” aranyérmes Vecsés szintén játék nélkül diadalmaskodott.
Az 1. Szuperkupa-döntőt 2005. június 25-én rendezték meg Üllőn, az elsőséget akkor a Dunaharaszti együttese szerezte meg, amely ezt követően 2008-ban és 2010-ben is az élen zárt, ezzel a Szuperkupa történetében a legtöbbször, vagyis háromszor jutott a csúcsra. A nyolc, pályán megvívott fináléból 2005-ben és 2016-ban is csupán 11-esekkel dőlt el a trófea sorsa.
2018-ban viszont teljesen új csapatnév kerül felírásra a díszes serlegre. A július 25-én, szerdán 17.30-kor kezdődő Pest Megyei Szuperkupa-döntőjét az előző szezon „megye-egyes” bajnoka, a Taksony és a Pest Megyei Kupa-győztes Viadukt-Biatorbágy vívja majd Érden. A taksonyiak még egyszer sem kvalifikálták magukat a Szuperkupa-döntőbe, míg a biatorbágyiak 2010. augusztus 14-én már megpróbálták elhódítani a Szuperkupát, ám a Dunaharaszti 3–0-s diadalt aratott ellenük, így Érden próbálkozhatnak a serleg vitrinjükbe való „szállítására”, bár ehhez minden bizonnyal a szezont augusztus 4-én az NB III, Közép-csoportjában újoncként kezdő taksonyiaknak is lesz néhány szavuk...
Korábbi kapcsolódó hírünk:
- Július 25-én Érden lesz a 8. Pest Megyei Szuperkupa-döntő
2026-04-07 13:20:21
A Magyar Labdarúgó Szövetség kiemelt figyelmet fordít a sportág égisze alatt szereplő gyermekek védelmére, fizikai és mentális jóllétére. Prioritás a 18 év alatti játékosok fejlődésének támogatása, hogy a pályán és azon kívül is biztonságot, pozitív visszacsatolást adó, támogató környezetben fejlődhessenek.
2026-04-05 08:30:00
A Magyar Labdarúgó Szövetség Pest Vármegyei Igazgatósága békés, egészségben eltöltött húsvéti ünnepeket kíván minden kedves partnerének!
2026-03-27 16:06:04
Az MLSZ Pest Vármegyei Igazgatóság Versenyiroda a korábbi évek hagyományaihoz híven ma délután a megjelent sportszervezetek képviselőinek jelenlétében a Vármegyeházán kisorsolta a Pest Vármegyei Kupa elődöntőinek, valamint a két még fennmaradó országos főtáblás helyért a területi sorozat részeként zajló Magyar Kupa pótselejtezők párosításait.
2026-03-27 14:55:05
Mint az már bizonyára sokak előtt ismert, a Pest vármegyei amatőrválogatott a decemberi tápiószentmártoni selejtezőt hibátlanul abszolválta, ezzel kvalifikálta magát az országos döntőbe, amelyet 2026. május 1-én (pénteken) és 2-án (szombaton) Telkiben rendeznek. A Területi Amatőrválogatottak Országos Nagypályás Tornája (TAVONT) négyes döntőjének nyertese egyben megváltja jegyét az UEFA Regions’ Cup 2026/2027-es lettországi selejtezőjére.
2026-04-10 00:00:00
Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.
2026-04-09 00:00:00
Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.
2026-01-20 00:00:00
Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.
2017-08-22 10:31:30
2017-06-22 14:29:06
2017-06-09 14:18:24